Somogyi Szilárd: Érsek Zsolt vére

Immár három éve annak, hogy egy tavaszi napon, a galgóci futballpályán olyan szerencsétlenül ütközött a DAC ifjúsági csapatának színeiben játszó nagyabonyi Érsek Zsolt, hogy pár perc elteltével is világossá vált, mentőre, orvosi ellátásra lesz szüksége.

A mérkőzésről nem készült videófelvétel, így csak a jelenlevők elmondása alapján rekonstruálható, hogy egy kapu előtti kavarodásban hárman, a kapus és két mezőnyjátékos, köztük a mint mindig, most is teljes erőbedobással játszó Érsek Zsolt, a labdáért küzdve egymásba rohantak. A tizenöt éves játékos a földön maradt. Az oldalát, hastájékát fájdította, a kiérkező mentősök bordatörésre gyanakodva, bekapcsolt szirénákkal száguldottak vele a nagyszombati kórházba.

Mi aznap éppen a Nagyszombathoz közeli bevásárlóközpontba Voderadyba készültünk, ahol a leárazásokban cipőket akartunk vásárolni a gyerekeknek. Úgy terveztük, hogy kora délután leszünk ott, de aztán a nagyobbik fiam megkért, hogy vigyük el a munkahelyére, így a bevásárlás helyett először Pozsonyba indultunk volna. Ha nincs ez az aznapi változás, akkor mindjárt a fiunk mellett lehettünk volna, mondja könnyes szemmel az édesanya, Érsek Ivett. De így is, ahogy megtudtuk, hogy a fiunk balesetet szenvedett, azonnal autóba ültünk. A mentősök hívtak bennünket, ők adták át a telefont Zsoltinak, aki csak pár mondatot mondott, majd befejezve még ő vigasztalt,

   

„Anyu, ne sírj. Csak nehezen tudok beszélni”

– ezek voltak az utolsó szavai a telefonban.

A mentőtisztek elmondása alapján tudjuk, hogy a játékoson a mentőben elvégzik a legalapvetőbb teszteket, vizsgálatokat, ezeknek később még jelentőségük lesz, hiszen a nagyszombati kórház baleseti ügyeletén semmilyen további  vizsgálatot nem tart fontosnak az ügyeletes orvos, aki csak az íróasztal mellől foglalkozik a sérülttel, és megelégszik azzal, amit a mentőben készült feljegyzésekből tud.

A két mentőtiszt a mintegy öt perces vizsgálat alatt is a fiúval vannak, bent a rendelőben, így hallják, amikor az ügyeletes  mellett asszisztáló egészségügyi nővér halkan megjegyzi, hogy küldje el a doktor úr a fiút ultrahangos vizsgálatra, hogy nincs-e esetleg belső vérzése.

Az ultrahang vagy más néven szonográfia hanghullámok segítségével alkot képet a testben zajló folyamatokról. A módszer lényege, hogy az ultrahang gép által keltett, az emberi fül számára nem érzékelhető hanghullámok visszaverődnek a belső szervekről, az így keletkező visszhangot pedig képpé lehet alakítani.

Belső vérzés esetén bár nincs szemmel látható vérzés, mégis nagyon súlyos következményei lehetnek, ugyanis a vér kilép az érrendszerből, és sokk fejlődhet ki. A testüregekben felgyülemlett vér által okozott nyomás szintén életveszélyes lehet.

Az orvos beleegyezik a javaslatba és a fiút a két mentős egy másik nővér kíséretében áttolja az ultrahang-vizsgálatra, ahol a rendelő előtt várniuk kell.

Mi azonnal elindultunk Nagyszombatba, vittük magunkkal a kislányunkat és az egyik fiútestvérét. Természetesen meg voltunk ijedve, de nem gondoltunk semmi komolyabb bajra. Még az út közben megálltunk, hogy a fiunknak telefonos feltöltést vásároljunk, hogy ha pár napra bent kellene maradnia a kórházban, tudjon telefonálni – folytatja az édesanya.

Amíg az egyre rosszabb állapotba kerülő Zsolt és az őt kísérő egészségügyisek az ultrahangvizsgálatra várakoznak, a szülők pedig úton vannak a kórház felé, a percek egyre telnek. Immár negyed órája is lehet, hogy nem történik semmi, amikor az őket ideküldő ügyeletes orvos a folyosón elmegy mellettük. A jelenlevő nővér érdeklődik nála, vajon az ultrahangos ügyeletes tud-e róluk, jelezte-e neki, hogy jönnek? A válasz rövid és tömör: „Nem.”

Aztán már megy is tovább, otthagyja a kis csapatot, akik továbbra is várnak. Zsolt egyre fáradtabb és sápadtabb és elkezd rajta úrrá lenni a félelem. A rendelő előtti fél órányi várakozás után a mentősök elköszönnek mivel újabb esethez kell kiszállniuk. A sérültet átteszik egy kórházi tolóágyra és elhagyják a kórházat. Amikor később újra visszaérnek a kórházba, a véletlen úgy hozza, hogy találkoznak azzal a nővérrel, akivel együtt várakoztak. Ő elmondja nekik, hogy az elmenetelük után még mintegy tíz percet kellett várniuk. A rendelkezésre álló beszámolók szerint tehát 30 – 40 percnyi időt kellett a kórházi folyosón várakoznia a sérültnek, hogy bejuthasson arra a vizsgálatra, amely kizárhatta vagy megerősíthette volna a belső vérzés tényét.

A vizsgálat nagy mennyiségű folyadékot, valószínűleg vért mutat Zsolt hasüregében, az ügyeletes radiológus egy CT-vizsgálatot is javasol, erre azonban nem kerül sor, mivel a fiatal játékos már annyira rossz állapotban van, hogy külső jegyek alapján is megállapítható, azonnali műtéti  beavatkozás szükséges. A betegek áttolják a műtőbe, amely szerencsére ugyanazon emeleten van, így már nem várakoznak sehol, itt már nem vesztenek egyetlen percet sem. Három sebész végzi a beavatkozást, akik mintegy másfél liternyi felgyülemlett vért távolítanak el Zsolt hasüregéből, s ezután kezdhetik csak meg a vérzés helyének és okának a feltárását.

Amikor a kórházba érkeztünk már a műtőben volt Zsoltika és alig volt valaki, akitől felvilágosítást kaphattunk volna. Erre csak több óra elteltével került sor, amikor a műtét után már az aneszteziológiai részlegre vitték. Az ottani orvosnő mondta, hogy 50 – 50 százalék az életben maradás esélye. Aztán az orvosnő megfogta a férjem karját és pár perce visszatartotta a rendelőben. Ekkor én már nem voltam jelen, annyira sokkos állapotban voltam, hogy szinte nem is érzékeltem, hogy mi történik körülöttem.

Ekkor a férj, Érsek Béla veszi át a szót, és elmondja, amit feleségével is csak hetek múlva osztott meg, hogy az orvosnő először az kérdezte tőle, van-e további gyermekük, majd miután megtudta, hogy Zsolt többgyermekes családba született, osztotta meg az apával a véleményét, hogy a túlélés valószínűsége az egy százalékot sem éri el.

A szülőket beengedik az alvó gyermekükhöz, aki különböző diagnosztikai és életfunkció-segítő készülékhez van kapcsolva. Jól hallhatóan lélegzik, az anya elmondása szerint később jött rá, hogy ez már csak a gépek segítségével volt lehetséges. Beszélni már nem tudnak a fiukkal, de amit lehet, elmondanak. „Zsoltika harcolj, te erős vagy!” Másnap elhozzák a családtagokat is, a legjobb barátját, mind-mind körbeállják az ágyat, és a személyzet sem tesz kifogást, hogy ahová máskor senkit sem engednek be, most váltják egymást az emberek. Aztán egy szörnyű éjszaka és hajnali fél négykor megszólaló telefon. „Ivett, mennünk kell, …”

Aztán már szinte alig emlékszem. Így volt ez még a temetésen is, transzban éltük át az egészet, egy kis megnyugvást csak akkor éreztem, amikor elkészült a sírkő. Annyit jártam utána, szinte senki se tudta vállalni, hogy labda formájúra munkálja meg a követ. A temetés után kezdtem el utánajárni a részleteknek. Ekkor tudtam meg, hogy a mentősök hogy látták a helyzetet. Karakán, gerinces emberek, nem próbálták szépíteni és pontosan elmondták, hogy az orvos meg sem vizsgálta, hogy a nővér javasolta az ultrahangot is, és hogy szokatlanul hosszú volt a várakozás.

 

Innét kezdve él bennünk a gondolat, hogy a gyermekünk talán ma is élhetne. Az életem azóta a nyugtalanságé és a türelmetlenségé lett. Elejével magam próbáltam utánajárni mindennek, de később ügyvédet fogadtunk. Tudom, hogy ha beigazolódik a sejtésünk, hogy ha nem kellett volna majd háromnegyed órát várakoznia, miközben folyt el belülre a drága vére, akkor a túlélés esélye sokkal, sokkal nagyobb lett volna.

Vérzési sokk: Elsődleges oka a vér mennyiségének hirtelen, jelentős csökkenése. A szív fokozott munkával, magasabb pulzusszámmal igyekszik fenntartani a működést. Ha a vér jelentős csökkenése miatt ez nem sikerül, akkor a nem létfontosságú szerveket (pl. bőr, izomzat, vesék, belek) ellátó erek összeszűkülnek. Ezzel az életfontosságú szervek (agy, szív, tüdők) felé terelődik a vér, így azok oxigén- és tápanyagellátása biztosított. Idővel a nem létfontosságú  szervekben jelentős oxigénhiány alakul ki, ezek az erek is megnyílnak és az egyébként is kevés vér jelentős része ezekbe áramlik, és a vérkeringés összeomlik, a beteg meghal.

Ha a beavatkozás elkésik, akkor a folyamat már visszafordíthatatlan, egyes szervekben – elsősorban a vesékben, májban – az oxigénhiány következtében olyan súlyos károsodás jön létre, hogy a beteg napokkal később, ezeknek a szerveknek a teljes zavara következtében hal meg.

Érsek Zsolt tragikus halála óta három év telt el. A hivatalból elrendelt rendőrségi vizsgálat fölvetette egy szakértői vélemény szükségességét. Ez a szakértői vélemény egy és fél év alatt készült el, majd miután nem tartották kielégítőnek, újabb fél évet kellett várni a kiegészítő kérdésekre adott válaszokra. A szülők és képviselőjük véleménye alapján ez a szakértői vizsgálat igyekszik kizárni az ügyeletes orvos felelősségét, ezért saját maguk is felkértek egy igazságügyi szakértőt, hogy készítsen egy szakvéleményt a haláleset körülményeiről. Ez a szakvélemény az egyik központi problémaként említi meg a belső vérzés okozta helyzetet.

Nem azt állítja, hogy Zsolt életben maradt volna, ha korábban fedezik fel a jelentős vérveszteséget, hanem azt mondja ki, hogy az életben maradásának esélyei jelentősen megnőttek volna ha időben kizárják vagy megállapítják a belső vérzés lehetőségét. A szülők ennek alapján kezdeményezik egy polgári per keretében a kórház felelősségének megállapítását. Ahogy az édesanya, Érsek Ivett elmondta, nem bírnak nyugalmat találni, és ha van az esetben felelős, akkor szeretnék elérni, hogy a felelősségét vállalja is.

A három év alatt tönkrementünk, addig nem fogok megnyugodni, amíg ez le nem zárul. Bennem van, amióta a mentősöktől megtudtuk, hogy mi történt a kórházban. Bármi újat, akárcsak egy apró részletet megtudok, felizgat, az agyam nem tud nyugodni. Telefonálok, új információkra lenne szükségem, de nem kapok vagy nagyon-nagyon lassan. Úgy érzem, Zsoltika nem nyugszik még békében. Olyan mintha tegnap történt volna, az idő nem változtatott semmit. Felemészt belülről. Az az érzésem, hogy nem törődtek vele megfelelően.

A dőlt betűvel szedett rész a szülők, Érsek Ivett és Érsek Béla szavainak idézete.

Az aláhúzott rész rövid orvosi magyarázat.

Írta és fényképezte: Somogyi Szilárd

Az írás teljes terjedelmében elolvasható a Csallóköz hetilap aktuális, június 27-én megjelent 26. számában is.

Nyitókép: fcdac