Rex Tillerson, az [amerikai] külügyminiszteri poszt várományosának szenátusi meghallgatásán két fontos dolog hangzott el a jelenlegi Amerikáról.
Először is, jó, hogy nem Marco Rubio floridai republikánus szenátor lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Tillersonhoz intézett kérdései ugyan növelhetik népszerűségét a liberális és oroszellenes újságírók körében, de sokkal lényegesebb és szomorúbb az, hogy kérdései arra utalnak, hogy Rubiokülpolitikai felfogása inkább olyan… nos, kicsit kampányízű és elnagyolt (a részletekről később).
A második hír magára Rex Tillersonra vonatkozik. Nyugodt volt, nem engedte, hogy a szájába adjanak olyanokat, amiket nem mondott, nyomás alatt ugyanakkor olyan kijelentéseket tett, amilyeneket eddig nem – főleg Oroszországról. De a poén nem ez. Tillerson tapasztalt vezér alkat, a világ egyik legnagyobb vállalatát irányította, beutazta a világot, ismeri az országok vezetőit, de egy lényeges dolog hiányzik belőle. Nem tudott autoritással és kellő könnyedséggel válaszolni, nem tudta a számára megfelelő irányba terelni a vita menetét, és nem tudta megmutatni a szenátoroknak, hogy van elképzelése a külpolitikáról és az amerikai érdekekről, nem tudott meggyőzően érvelni sem. (…)
Ezt mindegyik kérdésnél látni lehetett, de két esetben különösen erősen mutatkozott meg.
Egyszer, mikor a republikánus szenátor, Rubio az [oroszellenes] szankciókról kérdezte, amit egy olyan ország és személyek ellen hoztak, akik kibertámadásokat hajtottak végre az USA intézményei ellen. Másodszor, amikor arról kérdezte, hogy Vlagyimir Putyin háborús bűnös-e.
Tillerson sarokba szorult, tartotta magát ahhoz, hogy Putyinnal kapcsolatban nincs elég információja, és ami a hackereket és a támadásokat illeti, az amerikai kormánynak képesnek kell lennie rugalmasan reagálni.
Megkérdezhetnénk Marco Rubiot, hogy ezen logika alapján (a civil célpontokat és fegyverek alkalmazását tekintve) például Winston Churchillt is háborús bűnös-e, vagy az amerikaiakkal szövetséges szaudiak, akik nem csak a szíriai de a jemeni háborúban is jelen vannak. Hasonló példából van elég.
És ha már az amerikai intézmények hackeléséről beszélünk, vajon hogyan kéne viselkednie az USA kormányának – mondjuk – Izraellel szemben, amelynek kémtevékenysége legendás Amerikában? És miképp kellene kezelnie az USA leendő külügyminiszterének a NATO-szövetségesektől érkező kritikákat, például Németország és Franciaország fenntartásait amiatt, hogy [az USA] lehallgatta vezető politikusaikat, Angela Merkel kancellárt és Hollande államfőt? Ezesetben ráadásul szövetségesekről beszélünk, ami teljesen más szintű kapcsolat, mint ami az USA és Oroszország között van.
A világ valamelyest bonyolultabb, mint az élet Floridában. Sajnos, Tillerson a kínálkozó alkalmat, hogy tiszteletet vívjon ki magának, elszalasztotta. Nem véletlen, hogy egyes körök azon spekulálnak, hogy Tillerson alól kihúzzák a talajt. A demokraták ehhez magától értetődően készséggel asszisztálnak, a republikánusok között pedig elég olyan szenátor van, aki Trumphoz nem úgy kíván viszonyulni, mint elnökhöz, ráadásul még bosszúszomjasak is.
Érdekes látvány volt. A meghallgatás színvonalas volt, sem a felszólalók, sem a környezetük, de a tanácsadók vagy asszisztensek sem gesztikuláltak helyeslően vagy elutasítóan, nem morogtak, de nem is tapsoltak. A teremben olyan volt a hangulat, mint egy bírósági tárgyaláson (ami szimpatikus), a baj csak azzal van, hogy az amerikai politika színvonala ennyire leívelőben van.
A teremben nem mutatkozott meg a politikai nagyság és súly sem a külügyi bizottság szenátorai között, sem a leendő külügyminiszternél.
Egy globális nagyhatalomról beszélünk. Szomorú.
Postoj.sk: Slabosť Ameriky v priamom prenose
Nyitókép: Telegraph.co.uk
Megosztás:
Címkék: demokraták globális hatalom Jaroslav Daniška külügyminiszter külügyminiszter-jelölt nagyhatalom Postoj.sk republikánusok Rex Tillerson Szemle szenátusi meghallgatás
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
