Belföld

Változik az egyházak finanszírozása Szlovákiában. Új rendszer szerint fogják kapni a támogatásokat

Hetven ét után most először módosítják az egyházak és a vallási közösségek finanszírozásáról szóló törvényt.

Nyitókép: Lidovky.cz

 

A kulturális minisztérium hetven ét után most először akarja módosítani az egyházak és a vallási közösségek finanszírozásáról szóló törvényt. Az ok az, hogy a jelenleg érvényes törvényi szabályozás elavulttá vált.

 

A változtatások azonban nem lesznek jelentősek, ugyanis az állam módosított formában ugyan, de szeretné meghagyni az eddigi rendszert. Tehát a támogatás szempontjából továbbra is az egyes egyházakhoz jelentkező hívők száma lesz a döntő tényező.

Hirdetés(x)

 

A legnagyobb egyház üdvözli a módosítást

 

A legnagyobb szlovákiai regisztrált egyház, a római katolikus üdvözli az új javaslatot.

 

„Az előterjesztett törvényjavaslat egy olyan szakmai bizottság munkájának az eredménye, amelyben az állam és az egyház képviselői már régóta együtt dolgoztak. A Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) ismeri és pozitívan értékeli ezt a törvényjavaslatot“

 

– mondta a SITA ügynökségnek Martina Kramara, a KBS szóvivője.

 

A kisebb vallási közösségek fognak ráfizetni

 

Miroslav Tížik, a Szlovák Tudományos Akadémia szociológusának elmondása szerint a törvényjavaslat célja a kisebb egyházak ellehetetlenítése.

 

„A létező szabályok módosítása csupán egyetlen dolgot jelent, mégpedig azt, hogy más regisztrált egyházak kárára megerősítik a katolikus egyház finanszírozását. Hiába állítja a kulturális minisztérium, hogy ezzel a módosítással szeretnék megőrizni szolidaritásukat a kisebb egyházak felé, ennek az információnak a fentebb tett kijelentés a fő üzenete. A népszámlálásra való hivatkozás egyértelműen azt jelzi, hogy az egyházaknak eddig kiosztott pénzt most már a tagok száma alapján fogják szétosztani. Erre a kis egyházak fognak ráfizetni, hiszen a hívők alacsony száma és a szétszórtsága miatt sokkal költségesebb adekvát vallási szolgáltatás kínálni“

 

– állítja Tížik.

 

Nem korrekt a népszámlálásra hivatkozni

 

A szociológus azt is megjegyezte, hogy egykoron a népszámlálások nem arra irányulat, hogy az egyházaknak mennyi tagjuk van, hanem hogy Szlovákia lakossága melyik egyházhoz tartozónak vallja magát.

 

 „Nem tartom korrekt dolognak azt, hogy a népszámlására hivatkoznak, hiszen az előző népszámlálások során még senki sem sejtette, hogy egy bizonyos vallási csoporthoz való tartozás azt fogja jelenteni, hogy az egyházak pénzt fognak kapni az államtól. Az lenne az optimális, ha a 2021-es népszámlálás során a tagsággal kapcsolatban is tennének fel kérdést“

 

– vélekedik Tížik.

 

A minisztérium állítja: az új törvény sokkal igazságosabb lesz

 

A kulturális minisztérium továbbra is azt állítja, hogy a felújított törvény sokkal igazságosabb lesz.

 

„Az egyházak és vallási közösségek pénzügyi támogatásával kapcsolatos törvényjavaslat az összes egyház számára meghagyja az eddigi dotáció összegét, és ebben rejlik a kisebb egyházakkal szembeni szolidaritás“

 

– jelentette ki a SITA-nak Barbora Palovičová a kulturális tárcától.

 

„2020 január 1-től a közigazgatásban kapott fizetések valorizációja és az infláció mértéke alapján (80/20 arányban) javasolni fogjuk az eddigi támogatások emelését. A támogatás emelését az egyes egyházak között az alapján fogják szétosztani, hogy a népszámlálás során mennyi hívő jelentkezett hozzájuk. A törvényjavaslat az egyházak függetlenségét is növeli a támogatások felhasználása során, amit az egyház istentisztelettel kapcsolatos, illetve nevelési, szociális és kulturális tevékenységére is felhasználhat“

 

– mondta a szóvivő.

 

Az egyházak finanszírozásáról szóló törvényjavaslat 2019 júliusában kerül tárcaközi egyeztetésre, s amennyiben elfogadják, 2020. január 1-jén lép érvénybe.

 

Webnoviny.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket