Gondolatséták a karácsonyi fehér hóban – Képekkel

Nyitókép: Körkép.sk

Sok fekete karácsony után az idén, ha némi késéssel is, de az időjárás irányító szellemei úgy határoztak, hogy a csaknem két éve tartó pandémiás időbe hoznak némi élményt. Losoncon és környékén több órán keresztül hulltak a hópelyhek az utcákra, terekre, mezőkre. Fehérbe borult a táj, s hogy az élmény még nagyobb legyen, a hideg is itt maradt néhány napot.

Losonc központjának utcáit járva már hetek óta tapasztalom azok csendes ürességét. Mehettem arra reggel, délben, délután és este, szinte mindig ugyanaz a kép fogadott. A járókelő ritkább látvány volt, mint a fehér holló. Pedig az sem jár gyakran errefelé. A galambok is csak a templomtornyok tájékán repdesnek.

Vagy talán csak az történt, hogy a járvány fekete szelleme nemcsak azért vetett árnyékot mindennapjainkra, hogy félelmet keltsen, hanem azért is, hogy éppen ezzel az otthonaikba küldje az embereket. Remélve, hogy ott nemcsak a mobiltelefonon keresztül fognak beszélgetni.

Mintha csak ezt látta volna a Vasárnapi Újság 1881. december 25-i számának írója is a Karácsony c. vezércikkében:

„Bizony méltó, hogy a karácsony a családok ünnepe legyen. Nincsenek e minden családban kicsinyek és ártatlanok? Első sorban ezeknek jött el Krisztus. Ma kicsinyes ajándékok jelképezik a Krisztus eljövetelét. A karácsonyfa gyertyái a mennyei világosság visszfényei; oly tökéletlenek, mint minden föld’ kiábrázolása a mennyei dolgoknak, de oly meghatók a magok gyarlóságában. A karácsonyfa zöld ágai, e téli zöldje a lombját soha le nem vetkező fenyőnek: az örök ifjúság zöldje, s rajtok az aranydió, a gyarló ajándékok, melyekkel földi királyok a mennyei királynak kedveskedtek: arany, tömjén és myrrha.

És azok az ajándékok a kis fa alatt, melleknek ma annyi gyermekszív örül, az égi szeretet ajándékai, melyekben szegény emberi szülők a hatalmas mennyei atya végetlen gazdagságát utánozzák. Nem örül-e az utczaseprő gyermeke a maga krajczáros bábujának épen úgy, mint a gróf leánya a száz forintos ajándéknak? Pedig a száz forintos ajándék csak krajczáros rongy az égi ajándékhoz képest. A szeretet, a mi egyiket is, másikat is becsessé teszi; s a hívő kedély, a mi benne a becset megtalálja.

Mi is gyermekek voltunk egyszer, talán réges régen, talán csak a minap; örültünk a karácsonyi ajándéknak; még azt is hittük, hogy az angyal hozta. Boldog idő, mikor angyalok jártak a földön — legalább gyermeteg bitünknek.

De miért ne lehetnénk örökké gyermekek — legalább a mennyei atyával szemben ? Miért ne fogadnók ajándékait gyermeteg bittel, ha bámulva, döbbenve is, mint a pásztorok a betlehemi mezőn, mikor még a juh és egyéb barom is megriadt az égi zendülés hallatára s az érző lélek megtelt a mennyei izenet örömével. Oh boldog idő, mikor angyalok jártak a földön! Nem járnak-e ma is? Nem halljuk-e a rejtelmes suhogást az éj néma csendjében, mikor lelkünk éjszakája egyszerre földereng, s titkos szózat hallatszik: «Pásztorok, pásztorok!»”

Érdemes többször is elolvasni a fenti néhány gondolatokat. A karácsonyi fényekben különös látványt adtak a hulló hópelyhek. Másnap, ha nem is tömegesen, de megjelentek az emberek.

Puntigán József