Nyitókép: Körkép.sk
Amikor elhagyjuk a fővárost, s utunk az észt tanyavilág felé visz, az autóút mentén izgalmas kép tárul a szemem elé. Széles rónaságon haladunk keresztül, olyan sík, olyan egyenes, mintha a Csallóköz vagy a Hortobágy földjét szelné az út, mégis merőben más.
Hatalmas mélyzöld fenyvesek húzódnak mindkét oldalon, üde, friss fuvallatokat hozva, mintha a Tátra bércei alól futott volna ide kedvemért az erdő, hogy ez a táj is hozzá hasonlóan kedvelt kirándulóhelyemmé váljék. Persze ez csakis saját képzeletem szüleménye, a fenyves ősidőktől fogva e táj alkotóeleme, és az ország közel felét uralja; csupán az én szemem az, ami a rónasághoz ringó búzatáblákat, kukoricaföldet, büszke napraforgótáblákat, végeláthatatlan fűtengert köt. Mindezek mellett s ellenére a táj teljesen elvarázsol, s menthetetlenül belészeretek.
Az autóútról letérve az észt tanyavilág egy kis zugába érkezünk, amely a fenyvesek között egy nagyobb tisztás közepére telepedett, otthonul szolgálva egy család számára. Nem ritka dolog, hogy az észt emberek városi lakásuk mellett tanyaházat (vagy farmot) is fenntartanak; nem jelent ez különösebb luxust, hiszen az alig másfél milliónyi ember számára jut terület bőven.
Érdemes szót ejteni arról is, hogy e magántulajdonú területek előkertjében zászlórúd magasodik, amire nemzeti ünnepeken felvonják az észt nemzeti színű lobogót.
A tisztás szélén fehértörzsű nyírfák sorakoznak, a mélyzöld fenyőerdő közegében festői tájképet alkotva. A terület középtáján fából készült családi ház hívogat, ami minden kényelmet kielégít, de nem nagyobb a kelleténél. Tőle öt perc járásra egy fáskamra, mert itt bizony a legfőbb tüzelőanyag a fa, melyet, ha sorsa kivágásra ítéli, rönkökre fűrészelnek, majd felaprítanak.
A tisztáson kövekkel kerített apróbb sziklakertecskék láthatók, nem csupán virágoknak, dísznövényeknek, de a zöldségfélék számára is, konyhakert gyanánt. Gyümölcsös is van, az alma, a körte megterem, paprikával, paradicsommal üvegházban próbálkoznak. Meg színes méhkaptárok három-négy helyen. A bogyós termésű gyümölcsök vígan elélnek itt is, sok a ribizlibokor, fekete és piros egyaránt, az egres, az erdő szélén pedig szamóca illatozik.
Az erdő közelében található a szauna, ami az észtek életvitelében szintén nem számít luxusnak. A házikó szintén fából készült (minden bizonnyal fenyőfából, mert kellemesen illatozó) és három helyiségből áll: az öltöző-, illetve pihenőszoba heverővel, függőfotellel; a zuhanyozó, valamint a gőzkabin, melyet kályhával, kövekkel fűtenek fel.
A szaunázás hozzátartozik az észtek tisztálkodási szokásaihoz. Heti rendszerességgel befűtenek a szaunába, és akkor a család apraja-nagyja beül a forró gőzbe, hogy bőrükön át, természetes úton szabaduljanak meg a méreganyagoktól, így erősítve immunrendszerüket.
Az észt tanyavilág hangulata békés, csöndes, szinte paradicsomi. A közép-európai embernek furcsa, szokatlan jelenség, hogy a nap a nyári időszak esti óráiban nem és nem akar lenyugodni; este 10-kor is ragyog felénk, mint egy túlfűtött pajkos gyerek arca, akit mindhiába küldözgetünk az ágyba.
Július közepén éjjel fél 12-kor kezd sötétedni és hajnali 3-kor már ismét világos van. Ez a fehér éjszakák ideje, ami a Föld 59. szélességi foka feletti területeken május végétől július végéig tart, a nap ilyenkor alig, vagy egyáltalán nem ereszkedik a horizont alá. Mi, itt Tallinn környezetében nagyjából Szentpétervár (a szovjet időkben Leningrád) magasságában vagyunk, ami sokak számára talán viszonyítási pontot jelenthet.
Bizony, e csodás jelenségnek megvan az árnyoldala is, hiszen már kora ősszel fokozatosan sötétedni kezd, és karácsony táján szinte már nem is jön fel a nap az égre. Ebben az időszakban aki megteheti, az észt tanyavilágból behúzódik városi lakásába, mert a sötétség mellett a fagyos tél is megmutatja erejét.
Persze nyáridőben a tanyán túli területek is megannyi érdekességet kínálnak felénk. Észtországban számos nemzeti park és természetvédelmi terület található, többek között a lápvidékeken. E vizenyős területek bejárására jól kiépített, túrajelzéssel ellátott útvonalak teremtenek lehetőséget, amelyek megszámlálhatatlanul sok gyönyörű tőzegtavat tárnak a szemünk elé.
A tőzeglápos területek jelentős részét szinte állandóan víz borítja, és maga a tőzegesedés a mohák, zuzmók folyamatos szaporodásával és elhalásával keletkezik.
Mielőtt a nagyon vizes területre érnénk, hatalmas fenyvesen keresztül visz az utunk, de már itt is szivacsszerű a talaj, az erdei ösvényt fahánccsal, faforgáccsal szórták ki.
Aztán hasonlóan, mint a Tátra magaslatában, a fák folyamatosan kisebbednek, törpefenyők és fűtenger uralja a tájat, amelyek közül mindenfelől apró tavak víztükre csillan elő.
Itt már nem léphetünk a szivacsos, vízzel telített talajra, több kilométeren át keskeny fapalló visz a tavak között. Figyelni kell folyamatosan, mert félrelépni ebben az esetben is komoly kockázatot jelent, főként, hogy egyik útitársunk régmúlt idők halálesettel végződő sztoriját ecsetelgeti.
Ám a nap ragyog, a fény, s a hófehér bodros felhők játékától a vízfelületek visszatükrözik a nyugalmas, békés tájat, s az egész összhatása meseszerű.
Libasorban haladunk a fapallón, amíg egy-egy nagyobbacska tó partján pihenőhelyet nem lelünk, mert ilyesmivel is várják a természetjárókat, deszkázott felülettel, fapadokkal. Sütkérezünk a 24 fokos melegben, amelyet itt legalább 30-nak érzünk. A pihenőhelyeken lehetőség nyílik megmártózni a tó vizében, de kizárólagosan saját felelősségre.
Utunk egy többszintes, jól karbantartott kilátótorony mellett is elvezet, fellépcsőzünk rá, s tetejéről csodaszép panoráma tárul a szemünk elé, a kék, a zöld valamennyi árnyalatával, a fehér felhőkkel, s a csillogó napsugarakkal.
Az út túlsó szakaszán szintén mélyzöld fenyvesek váltják a tavakkal tarkított tájat. Az élmény feledhetetlen.
Hasonlóan gazdag programot kínál az észt tengerpart, számtalan szigetével, félszigeteivel, sziklás vagy éppen homokos partjaival.
Ötven kilométerre járunk Tallinntól, a Finn-öböl északnyugati részén, Paldiski városánál, a Pakri-félsziget csúcsán. A tengerpart egyszerre félelmetes és lenyűgöző; hosszan elnyúló hatalmas sziklafal tetejéről bámulunk a mélységben hullámzó tengerre. A sziklafal hasadékában egyetlen helyen kiépített lépcsősor vezet le a vízhez, ahová az erősen kalandvágyók lemehetnek, de a fent kanyargó ösvényről is nagyon szép a kilátás.
A szovjet érában e helyszín zárt területet képezett az itt található haditengerészeti bázis miatt. Errefelé most is kevés a turista, csak kisebb csoportokkal találkozunk.
A tallinni tengerpart merőben más. A város közelében húzódik a 2 km hosszúságú Pirita strand, csillogó aranyhomokkal és a vele párhuzamosan futó gyönyörű, mélyzöld fenyőerdővel. Álmaim netovábbja ez a hely, csupán élvezem a létet; a lenge szellő friss fuvallatokat hoz a napozók felé.
A 24 fokos melegben még kevesen lubickolnak a vízben, ezzel ellentétben nagyon sokan élvezik a napfény jótékony hatását. Számomra eléggé meglepő az északi nap erőssége. Térdig állok a tenger hullámzó vizében, s arcomat a fénynek fordítom…
A búcsúzás csakis azért nem fáj, mert az az otthont jelenti. De ha jósorsom úgy rendeli, visszajövök még.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Megosztás:
Címkék: észt természet észtország szauna tengeprart
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
