Lenyűgöző videó az Országház építéséről

„A hazának nincsen háza” – írta 1846-ban keserűen a magyar polgárosodás hőskorának egyik legnagyobb költője, Vörösmarty Mihály. A honfoglaló Árpád vezér unokái valóban sok évszázadon át úgy hoztak törvényt, hogy nem volt állandó szállása az országgyűlésnek.

De erre nem is volt szükség, hiszen ők maguk – a főpapok, bárók, nemesek és városi polgárok – voltak az „ország”, amerre ők jártak, ítéltek, tanácskoztak, ott volt a „haza”. Ám az államalapító nagy király, Szent István óta éppen Vörösmarty nemzedékének idején – a reformkorban, s az azt követő, 1848-as forradalom éveiben – fordult a legnagyobbat a magyar történelem kereke.

A gazdasági szükségletek, a társadalmi küzdelmek és a kulturális ösztönzések következményeként a társadalom kiváltságolt százezreiből és alávetett millióiból ekkoriban formálódott ki az a történelmi közösség, amelyet magyar nemzetnek nevezünk.

   

A Széchenyi István és Wesselényi Miklós, Deák Ferenc és Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc és Petőfi Sándor kezével, szavával alakított „országnak”, az ők és legjobb társaik önfeláldozó munkájával tudatosan szervezett „nemzetnek” pedig már nagyon is szüksége volt arra, hogy saját háza legyen. A budai hegyen magasodó királyi várpalota tömegének ellensúlyaként lent, a pesti Duna-parton. Az alattvalók fölött beláthatatlan magasságokban trónoló uralkodói akarat helyett az országlakosok önkormányzatának, saját sorsukról való demokratikus döntéseiknek ünnepélyes helyszíneként és lelkesítő szimbólumaként.

Milyen legyen az ország háza?

Az országgyűlés egy állandó Országház építésére 1880-ban hozott törvényt. A korábbi ideiglenes Országházat 1864-ben néhány hónap alatt építették fel a Sándor főherceg (ma Bródy Sándor) utcában. Itt ülésezett a parlament alsó háza, a főrendiház pedig a szomszédos Nemzeti Múzeumban. 1881-ben tehát egy országos bizottságot alakítottak az új Országház építését előíró törvény végrehajtására. 1883. február 1-jei határidővel nemzetközi tervpályázatot írtak ki egy az országgyűlés mindkét házát befogadó, a közös üléseknek valamint az ún. delegációnak (osztrák és magyar küldöttekből álló vegyes törvényhozó testület) helyet adó parlament felépítésére.

Kétségtelen, hogy Steindl Imre a dualista Magyarország legjellemzőbb művét teremtette meg két évtizedig tartó munkájával. A Parlament épülete méreteivel az ezeréves, erejének teljében levő hazát akarta szimbolizálni.

Az építkezés

Az Országház építésének feltétele volt, hogy kizárólag hazai építőanyagokat használjanak fel. Kivétel a főlépcső mellett található nyolc, egyenként hat méter magas márványmonolit, amelyet Svédországból hozattak (összesen 12 ilyen oszlop készült, a másik négy a londoni Parlamentben található). Az építkezés 1885-től 1904-ig tartott, azaz a tervező az épület teljes befejezését már nem érhette meg.

Az első kapavágás 1885. október 12-én történt a Tömő-tér talaján, az építkezés során tizenhét éven keresztül átlagosan ezer ember dolgozott, 176 000 köbméternyi földet mozgattak meg; 40 millió téglát, félmillió díszkövet, 40 kg aranyat használtak fel. Maga az épület 268 m hosszú, 123 m széles és 96 m magas, alapterülete 17 745 négyzetméter, térfogata 473 000 köbméter. Központi eleme a kupola, amelynek két oldalán emelkedik a képviselőház (ma az Országgyűlés) és a volt főrendiház (ma Kongresszusi terem) ülésterme.

Az épületnek 27 kapuja van, belül 29 lépcsőház és 13 személy- és teherlift szolgálja a közlekedést és a szállítást. Az épületben valamivel több mint 200 irodahelyiség található.

A Duna felőli oldal a főhomlokzat, de a hivatalos főbejárat a Kossuth térről nyílik. Kívül 90, belül 152, összesen 242 szobor van a falakon, jeles alkotók freskói, festményei is ékesítik az Országházat. A díszítéseknél felhasznált 22-23 karátos arany összmennyisége hozzávetőleg 40 kilogramm.

A magyar állam ezeréves fennállásának alkalmából, annak millenniumi esztendejében, 1896. június 8-án tartotta az új, még épülő parlamenti épületben az Országgyűlés első ülését.

parlament.hu, wikipedia.org, körkép.sk

Nyitókép: wikipedia.org

videók: youtube.com