„A magyarok alatt!” – sokak emlékezetében így maradt meg az a néhány év, amikor a mai Dél-Szlovákia számos településével együtt Losonc is (újra) Magyarország része lett. A döntés napján 1938. november 2-át írtak, november 10-én pedig a feldíszített város magyar nemzetiségű lakosai díszruhában, örömkönnyekkel várta és nézte a város bevonuló katonai alakulatokat.
A bevonulás módját meghatározó rendelkezésekben többek között olvasható, hogy
„…a magyar, német, tót és rutén lakossággal a legnagyobb szeretettel és udvariassággal kell bánni. Esetleges ellenszegülést vagy fegyveres ellenállást azonban a legnagyobb szigorral le kell törni és kíméletlenül meg kell torolni, különösen akkor, ha cseh, zsidó vagy kommunista oldalról indul ki”.
Losoncon alig volt ellenállás. A Járási Hivatal már azt megelőzően, november 8-án a közeli, a Szlovák Államhoz került Lónyabányára és Mýtnára (Vámosfalva) költözött, a Hlinka gárdistákat pedig a Református Teológiai Szeminárium hallgatói „űzték ki” a városból.
A statisztikai adatok szerint a Losoncról 1938-ban mintegy 3000 cseh és szlovák lakos távozott el. Szlováknak íratta be magát 2209, magyarnak 9890, egyéb 368.
A bevonuló katonáknak engedélyezve volt, hogy szükség esetén segítsenek a polgári lakosoknak, hogy megfelelő szinten fogadják és viszonozzák a lakosság ünnepi fogadtatását.
A Magyar Hadsereg november 10-én Losoncra érkező hadtestét Nagy Vilmos altábornagy vezette. Ipolyvilke felől érkeztek, a Vajansky, Masaryk után vonultak végig a Köztársaság térre, mely városrészeken a korabeli becslések szerint mintegy 20 ezer ember gyűlt össze. A díszkapu a Vajansky utcában, a Tugár-patak hídja mögött állt, a téren megtartott ünnepségen Haász Lajos, a Magyar Párt elnöke, dr. Szilassy Béla, szenátor és Giller József, képviselő és mások mondtak beszédet.
Az alkalomból „LOSONC 1938 VISSZATÉRT” feliratú, a magyar koronával és babérlevelekkel díszített, tojás alakú fémből készült pecsét elkészült, melyet december 10-ig lehetett a postai forgalomban használni. Az eseményt számos képeslapokon is megörökítették.
A várakozásokkal eltelt napok, a bevonulás történéseit többen naplójegyzetekben és a helyi sajtó cikkeiben is megörökítették. Egyikük volt Molnár Gyula rozsnyó-egyházmegyei áldozópap, a losonci gimnázium hittanára, akinek naplórészleteit a Losonci Hírlap tette később közzé.
A november 2-i (szerda) bejegyzésében olvashatjuk:
„Délután 4 óra. A rádió közli, hogy Ciano és Ribbentrop már ma estére elintézik a határkérdést. … Pozsony, esetleg Nyitra kivételével a magyar területek mind visszakerülnek az anyaországhoz! … az este hozott határozat alapján balsejtelmünk valóra vált s Pozsonyt és Nyitrát elvesztettük, de mily boldogító, hogy a többi, a többi mind, Losonc is, visszatér az anyaországhoz. … mindenfelé sajnos, szuronyos katonák járnak kelnek s így börtönlakók módjára csupán otthonunkban ünnepeljük a régóta sóvárgott magyar feltámadást!”
Egy héttel később november 10-én már korán reggel „víg nótázástól” voltak hangosak az utcák. „Az elvonuló csehszlovák katonák dalolnak” (Losoncon jelentős katonai kaszárnyák működtek). Azután délután 4 órakor. „Megtörtént. Megértük, átéltük legforróbb kívánságunk teljesülését!
…Honvédjeink délben bevonultak az örömmámorban úszó tömegek sorfalai között! Éljendiadal zengett végig az útvonalon, a piachídi diadalkaputól a Búza-térig. Különösen a tanulósereg s általában az ifjúság lelkesedése nem ismert határt…”.
Az eseményről a Losonci Hírlap is részletesen beszámolt, amely azután este fél hétkor fáklyás felvonulással és a Kubinyi téren megtartott ünnepséggel ért véget. Itt a városháza erkélyéről Sörös Béla, püspök mondott és Cvank László, (jelenünk Göndöcs László néven ismerte meg, mint a Rákóczi Szövetség egyik alapítóját) gimnáziumi tanár, Molnár László, és vitéz Lakatos ezredes, dandárparancsnok mondtak beszédet.
Másnap hálaadó istentiszteletekre került sor, melyen a lakosokon kívül részt vettek a tisztikar, a katonaság tagjai. November 11-től elrendelték a katonai közigazgatást. A losonci Magyar Nemzeti Tanács ideiglenesen Csetneky Bélát bízta meg a városbírói teendők ellátásával.
Az eufórikus hangulat az elkövetkező néhány hétre is jellemző volt. November 13-án a dandárparancsnokságnak adományozott zászlót adták át a rendeltetésének, s azt követően a Búzatéren tábori misét celebráltak. Ezután Pater Pius, tábori lelkész áldotta meg. A zászlót a város nevében Csetneki Béla, megbízott városbíró vette át és köszönte meg.
A polgári közigazgatást december 22-én rendelték el a főszolgabírói hivatal által kinevezett elöljárósági és képviselőtestületi tagokkal.
November 14-én a budapesti Fehér Ház bajtársi Szövetség és a Turul szövetség küldöttsége tett látogatást Losoncon Csernák Anna Réka, festőművésznő és Eőry Gyula vezetésével, akik megkoszorúzták az 1919-ben ledöntött Kossuth szobor helyét is.
November 14-én és 15-én a salgótarjáni gimnázium növendékei a losonci gimnáziumban tettek látogatást, akiknek zászlót és 15 Eckhard féle magyar történelemkönyvet ajándékoztak. A vendégek részéről Pénzes Zoltán osztályfőnök és Molnár László önképzőköri elnök, a losonciak részéről Martinko Mátyás, tanár és Danyi Dezső az önképző Kör elnöke mondtak beszédet.
November 15-én Abt Albin ezredes, a losonci volt 25-ös háziezred tisztje és vitéz Keserű Lajos ezredes vezetésével az Országos Frontharcos szövetség tiszti küldöttsége és díszszázada érkezett a városba, akiket ünnepség keretében a Kubinyi téren, fogadták. A losonciakat Kosztolányi Gusztáv százados üdvözölte, Abt Albin mondott üdvözlő beszédet.
Ugyanezen napon a hódmezővásárhelyi frontharcosok hoztak zászlókat a gimnázium minden osztályának. Az intézet nevében Pásztor Mihály, tanár köszönte meg az ajándékokat.
November 22-én az Országos Hadirokkant Szövetség küldöttsége vitéz Székely Ferenc őrnagy és Domby József százados vezetésével köszöntötte a „losonci bajtársakat” és a szombathelyi szövetség részéről zászlóval ajándékozta meg. A losonciak nevében Draskóczy Sándor vette át a zászlót, s tett fogadalmat arra, hogy azt híven és becsülettel. 1938 december 22-én ismét polgári közigazgatás váltotta fel a katonait.
A város irányítását a főszolgabírói hivatal által kinevezett elöljárósági és képviselőtestületi tagok vették át. Visszanézve erre az időszakra nem volt szerencsés dolog, hogy a vezető funkciókba, beleértve a polgármesteri széket nem helyi lakosokat ültettek.
Az idézett, de egyéb történések alapján elmondható, hogy az ezt követő hónapok már nem az eufória jegyében zajlottak. A visszacsatolás csak részben teljesítette a várakozásokat. A város legfelső vezetésében és a hivatalokban nem kaptak bizalmat azok a helyi egyéniségek, akik az azt megelőző évtizedekben sokat tettek azért, hogy megmaradjon a város magyar nemzetisége. Szerepüket az „anyaországból” ide helyezett hivatalnokok vették át, akik nem, illetve csak részben tudatosították, hogy az 1. világháborút követő két évtized nem a Magyarországon megszokott életritmusban zajlott le.
A néhány év törvényszerűen nem volt elegendő arra sem, hogy a város 1920-as években leépített ipara megújuljon. Az apátfalvi posztógyár újraindítása mellett lényegében csak az újonnan létrehozott „Palóc háziipar” mutatott fel értékelhető gazdasági eredményeket.
Puntigán József
Nyitókép: Korabeli képeslap Puntigán József gyűjteménye
Megosztás:
Címkék: 1938 Bécsi döntés Cvank László Főoldal Göndöcs László Losonc Losonci Hírlap Nagy Vilmos visszacsatolás
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
