Lajos, Patricia
  • HUF: 331.90
  • USD: 1.12
  • 22 °C
  • 33 °C
Történelem

Visszajátszuk a történelmet: Vegetáriánus Hadművelet – Lépfenés „bocisüti“ Hitler ellen

A második világháború az atombomba 1945-ös bevetését leszámítva egy hagyományos eszközökkel vívott összecsapás volt, ahol katonai céllal se kémiai (gáz), se biológiai (baktériumok) fegyvert nem vetettek be széles körben.

 

1942-ben, a háború immár negyedik évében, Európa döntő többsége a német „Harmadik Birodalom“ uralma alatt állt. Keleten a Wehrmacht gyors ütemben haladt Sztálingrád városa felé; Nyugaton, ill. az afrikai gyarmatokon pedig a Brit Birodalom próbálta feltartóztatni a németek előrenyomulását. Habár a Brit-szigetek inváziójának veszélyét az 1940-ben megvívott angliai légi csata elhárította, a britek továbbra is komolyan tartottak egy ellenséges támadástól.

 

Hirdetés(X)

 

Hogy az efféle akciónak már csak a gondolatától is elrettentsék a németeket, London egy biológiai fegyver kifejlesztésére adott parancsot, amely a „cattle cake“, vagyis a „bocisüti“ nevet kapta. A terv egyetlen szépséghibája ott rejlett, hogy az 1925-ös Genfi Egyezmény, melyet Anglia is aláírt, a kémiai-biológiai fegyverek minden fajtáját tiltotta.

 

Mit ér a tiltás?

 

Nagy-Britannia miniszterelnöke, Winston Churchill, nem sokban különbözött Adolf Hitlertől, ha egyezmények felrúgásáról vagy az emberélet semmibe vételéről volt szó. A győzelem elérése érdekében ő is bármire képes volt. Egy 1944. július 6-ai keltezésű memorandumban a következőket írta a brit haderő főparancsnokának:

 

„Nem látom be, hogy miért kell nekünk mindig az úriember viselkedés hátrányait elszenvednünk, mikor ők [a németek] ezalatt a gonosztevő szerepének összes előnyét kiélvezik. Vannak idők, amikor ez kívánatos, de ez nem az az idő. […] még hetek vagy hónapok telnek el, amikor megkérem Önt, hogy Németországot gázzal árassza el, és amikor ezt megtesszük, akkor száz százalékosak kell, hogy legyünk.”

 

Brit idill 1941-ből. Német (ideg-)gáztámadás esetén szinte semmilyen védelmet nem nyújtottak volna ezek a gázmaszkok. (Kép: wiki commons).

 

Churchill már 1940-ben mustárgáz és foszgén bevetését tervezte, ha a németek partra szállnának, ám be kellett látnia, hogy a mérgesgáz szeszélyes szövetséges. A szélirány megfordulásával a saját csapatok is veszélybe kerülhettek és a gáz hatása csak rövid ideig tartott.

 

Ezzel szemben a bakteriológiai fegyverek a hadviselés egy teljesen új szintjét képviselték, melyek előnye abban rejlett, hogy lappangva, de feltartóztathatatlanul – sokszor évtizedekkel később is – fertőztek. A két világháború közötti időszakban a szövetséges hatalmak és a Szovjetunió is a biológiai hadviselésben látta a jövőt. Az oroszok pestis- és kolera-, a britek anthrax, azaz lépfene-kórokozókkal kísérleteztek. Franciaország „természetes” úton kívánt támadni burgonyabogarak segítségével, amelyek szükség esetén a teljes német termést elpusztítva az egész „Harmadik Birodalmat” éhínségbe taszítanák.

 

Németország alig szentelt figyelmet ennek az új hadviselésnek, Hitler ugyanis az ideggázok bevetésében bízott. A tabun (1936), szarin (1938) és szomán (1944) nevű idegmérgek valóban rendkívül hatásosak voltak, ám a bakteriológiai fegyverekkel szemben egyértelműen alulmaradtak. Ezt azért fontos kiemelni, mert Hitler épp ezt az érvet volt képtelen felfogni. Hiába rendelkezett tehát Németország idegméreggel, míg a szövetségesek sokkal halálosabb „bio” fegyverekkel támadhattak. Anglia ezen a területen majdhogynem a végletekig ment el, amikor 1942-ben napvilágot látott a „Vegetáriánus Hadművelet” kódnevű akciótervezet.

 

Halál a „húsevőkre”…

 

A brit terv egyszerű volt – és egyben igencsak hatásos. Ha a háború elhúzódna, vagy a németek gázok bevetésére adnák a fejüket, a Királyi Légierő legújabb fegyverét, a „bocisüti”-t, vetné be. A lépfene kórokozóját, a Bacillus anthracis nevű baktériumot, lenmagos kalácsba, ill. süteménybe keverték, melyet aztán milliószám dobtak volna le szerte Németországban az ottani legelőkre, mezőkre és rétekre.

 

A célpont: Németország szarvasmarha-állománya (a kép illusztráció, wiki commons).

 

A német házi- és vadállomány, leginkább szarvasmarha, ezt felfalva megfertőződne és a kórt továbbadva becslések szerint a szarvasmarha állomány 90-100%-át kiirtotta volna. A német gazdák által levágott, elfogyasztott vagy eladott fertőzött hús ezenfelül járvánnyá nőtte volna ki magát, ami a legóvatosabb kalkuláció szerint is 5-6 millió civilt ölt volna meg, további 12 millió fertőzött esettel.

 

E célból a Brit Királyi Légierő tizenkét bombázóját átalakították, hogy adott esetben lépfenés süteménnyel „bombázzák” a Német Birodalmat. 1944 tavaszán már ötszázezer, a háború végéig 4,25 millió darab szennyezett készítmény állt rendelkezésre.

 

Gruinard, a tesztsziget

 

Az új fegyver kipróbálására 1942 végén, majd 1943 tavaszán került sor. A kormány 500 font fejében lefoglalta a magánkézen levő skóciai Gruinard szigetet, hogy ott tesztelje a „bocisüti” erejét. A lépfene kórokozó napokon belül végzett a helyi bárányokkal, összesen körülbelül 100 jószág veszett oda. A hatóságok karantén alá vonták a területet, ám a spórák évekkel később is aktívak maradtak, veszélyt jelentve a lakosságra.

 

Gruinard szigete – a „bocisüti“ évtizedekre lakhatatlanná tette. (Kép: wiki commons).

 

Más lehetőséget nem látva, a britek az egész szigetet katonai zárt területté nyilvánították, amelyet csak az 1990-es években oldottak fel. Hogy a kórokozók körülbelül fél évszázaddal a tesztelés után is aktívak maradtak, már önmagában is rávilágít a biológiai hadviselés veszélyeire. Berlin és egyéb német nagyvárosok valószínűleg teljesen kipusztultak volna és ma leginkább a csernobili zónára emlékeztetnének.

 

Továbbá nem elhanyagolható tény, hogy a baktériumok nem álltak volna meg a német határnál és egész Európát megfertőzték volna. Mindkét fél szerencséjére a háború végeztével még 1945-ben elpusztításra került több millió legyártott „bocisüti”.

 

Orbán Gábor

Nyitókép: A Brit Királyi Légierő (RAF) egyik bombázója. A tervek szerint bombák helyett sütiket dobott volna Hitler Németországára (a kép illusztráció, wiki commons).

 

A szerzőről:

Orbán Gábor, csallóközi születésű hadtörténész. Tanulmányait Bécsben végezte, ahol 19 éves kora óta él. Az Osztrák Szövetségi Hadsereg munkatársa; Ausztriában, Németországban és Magyarországon is publikál.

 

 

 

A cikk-sorozatban megjelent korábbi írások elolvashatók ITT.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Király Zsolt

Király Zsolt, 40 éves közgazdász, a Körkép.sk alapító főszerkesztője. A 2015-ös Újságírói Díj nyertese oknyomozó kategóriában. Korábban a .týždeň-ben és a Heti Válaszban is publikált.

Kövessen minket

Megosztás