Ma lenne 80 éves Oláh György, nagy hatású tanárunk

Május 10-én lenne 80 éves Oláh György, a neves és közkedvelt felvidéki magyar középiskolai matematikatanár, akinek pedagógiai, tehetséggondozó és közéleti tevékenysége jócskán túlnőtte a Felvidék és a csonka Magyarország határait. Egyetemes gondolkodása, mély magyarságtudata és szervezői tevékenysége az egész Kárpát-medencében ismertté tette őt. Rendkívül gazdag szellemi örökségét ma is – nyolc évvel halálát követően – éltetjük a Felvidéken és az egész Kárpát-medencében.

Azt mondják, nem kell, hogy sok barátja legyen az embernek. Elegendő csupán néhány barát, aki minden helyzetben kiáll melletted, tűzbe teszi érted a kezét, segít, ha szükséges, megdorgál, helyretesz, ha kell. Oláh György tanár úr személyében ilyen barátra leltünk. Eszünkbe jutnak azok a közös élmények, amelyeket az elmúlt évtizedek alatt átéltünk vele: a sokszor éjfélig tartó beszélgetések, a magyarországi és erdélyi kirándulások, a szellemi viták, a szellemi csaták, a könyvhéten való csavargások, a matematikatáborok, a szakmai foglalkozások, a különböző találkozók, a borozgatások, vacsorák, a nagy-nagy nevetések, ünnepi előadóestek, tiszteletet parancsoló magyarság-estek, meghitt pillanatok.

Eszünkbe jut az a mérhetetlen munkabírása, hite, akarata, kitartása, ügyszeretete, korát meghazudtoló energiája, amellyel a matematikai találkozókat szervezte. Eszünkbe jutnak könyörtelen őszinteséggel megfogalmazott kritikái, amelyek a barátoknak is szóltak, s amelyeket mindig segítő szándékkal tett. Ő értékekre figyelve választott magának feladatot. Nemcsak ötletgazda volt, ötleteit meg is valósította – mindnyájunk hasznára és örömére. Mindig hű maradt szülőföldjéhez, magyarságtudata, hazaszeretete példaértékű. Komolyan vette nagy kedvencének, Sütő Andrásnak a szavait:

   

„Az anyanyelv őrzése nem valamilyen öncélú, fölösleges ragaszkodás valamihez, hanem talán legfontosabb ismérve nemzetnek, nemzetiségnek.“

Mindemellett eszünkbe jut a humora, mert iróniája felülmúlhatatlan volt. Nobel-díjas nevével sokszor viccelődött, hiszen amikor azt mondták neki, hogy: „Gyuri, belőled csak egy van.”, így reagált: „Ez nem így van, mert valaki a nevemben fölvette a Nobel-díjat…“ Sokat mondogatta barátainak: „Nagy vagy, mint a Csendes-óceán.“ Most – ezen a jubileumi évfordulón mi mondjuk neki: Nagy voltál, mint a Csendes-óceán. Igen, ezek a humoros történetek arra valók, hogy visszaidézzük szeretett tanár urunkat.

A gazdag életmű példaértékű a mai fiatalok számára is. Oláh György a mátyusföldi Komáromszentpéteren született, 1940. május 10-én. Gimnáziumi tanulmányait a révkomáromi magyar gimnáziumban végezte, ahol Somogyi István tanár úrtól szerzett tudomást Bolyai János és Bolyai Farkas tudományos munkásságáról, és itt „fertőzte meg“ őt a matematika szeretetével Czókoly Béla tanár úr, aki Oláh György matematika iránti töretlen vonzalmának meghatározó tényezője volt. 1957-ben érettségizett, majd a Pozsonyi Pedagógiai Főiskolán szerzett matematika-földrajz szakos tanári oklevelet, 1961-ben.

A felvidéki Ekecsen kezdte tanári pályáját, majd 1964-től 1970-ig révkomáromi alma materéban tanított. Ezt követően a Nyitrai Pedagógiai Főiskola matematika tanszékére került, ahol 1978-ig tanított. Révkomáromba visszatérve az Gépipari Szakközépiskola matematikatanára lett, ahol huszonkét éven át – nyugdíjba vonulásáig – működött, majd nyugdíjasként a révkomáromi MARIANUM Egyházi Gimnázium tanára lett, ahol három évig tanított.

Oláh György a felvidéki magyar matematikai tehetséggondozás apostola volt. Negyvenkét éven át felbecsülhetetlen értékű munkát végzett a magyar matematikai tehetségek felkutatásában, gondozásában. Szakköri tevékenysége  rendkívül jelentős volt, tanítványai komoly eredményeket értek el a felvidéki, a magyarországi és a nemzetközi matematika-versenyeken. A felvidéki diákokat elsőként kapcsolta be a magyarországi Középiskolai Matematikai Lapok (KöMaL), illetve a csehországi Matematikai és Fizikai Szemle (Rozhledy) című lapok feladatmegoldó pontversenyébe.

Tanítványai – akik közül többen matematikatanárok lettek – kitűnő eredményeket értek el a Polygon című szegedi lap pályázatán, a különböző innovációs versenyeken, a Természet Világa című szaklap pályázatán. 1997-ben például a „Természet-Tudomány Diákpályázaton“ az amerikai Martin Gardner-díjat Oláh György tanítványa nyerte el. Diákjaival több éven keresztül havonta utazott Budapestre, és rendszeresen elvitte őket a Kossuth Klubba. Termékeny és gazdag tanári pályafutása több mint négy évtizede alatt mozgalmas és hatékony szakköri életet valósított meg. Mindemellett – tehetséges tanítványai számára – hazai és külföldi szakemberek bevonásával matematikai előadássorozatot hívott életre és szervezett.

A kilencvenes években Komáromban – diákjaival közösen – megalapította, szerkesztette és működtette a Komáromi Matematikai Lapokat (KoMaL), amely a Középiskolai Matematikai Lapok (KöMaL) analógiájára készült, természetesen szerényebb kivitelben.

Ha interjút készítettek Oláh tanár úrral, akármit kérdeztem tőle, a válaszait az esetek túlnyomó többségében a diákokkal, a diákokhoz való viszonyulásával, a tehetséges diákok emlegetésével fejezte be. Hogy miért? Erről így nyilatkozott az egyik vele készített interjúmban:

„Az a tudat, hogy a felvidéki magyar diákoknak többlettudást kell adni, annak érdekében is, hogy idegen nyelvű főiskolákon is megállják a helyüket, meghatározó tényező volt. Ezekkel a tanítványaimmal sokkal emberibb, közvetlenebb kapcsolatot alakítottam ki. Nemcsak a matematikáról, a szakmáról beszélgettünk, hanem az élet nagy dolgairól is. A foglalkozások nagy hatást gyakoroltak rájuk és rám egyaránt. Sokat jártam velük Erdélybe és a történelmi Magyarország több vidékére, ott is matematikáztunk, beszélgettünk. Egy tanárnak elsősorban ezért érdemes élnie.“

Az 1960-as évek közepétől publikált. Több mint százötven – a tehetséggondozással és a szakköri tevékenységgel kapcsolatos – tanulmányt és cikket írt a különböző Kárpát-medencei lapokban. Írásai és az azokban megfogalmazott elképzelések gyakorlati megvalósítása jelentős mértékben hozzájárult a magyar tehetséggondozás megújulásához, illetve innovációs tehetséggondozó programok létrejöttéhez az egész Kárpát-medencében.

Számos tankönyvvel, példatárral, tanári segédkönyvvel, fordítással (cseh és szlovák nyelvből) és recenzióval járult hozzá a matematikai ismeretek bővítéséhez és népszerűsítéséhez. Hosszú évekig a Nyugat-szlovákiai Kerület Matematikai Olimpiai Bizottságának tagja volt. 1999-ben az ő szerkesztésében jelent meg a budapesti TYPOTEX Kiadó gondozásában a „Határon túli matematikaversenyek“ című könyv. Több szakmai előadást tartott Magyarországon, Erdélyben, a Délvidéken és a Felvidéken.

Hasznosan és eredményesen ápolta Magyarország és a Felvidék ifjú matematikusainak baráti kapcsolatát. Révkomáromban rendszeresen szervezett klubdélutánt magyarországi előadókkal. Kitűnő „versenykapcsolatot“ tartott fent a magyarországi – különösen a Komárom-Esztergom megyei – középiskolákkal.

Sajtó alá rendezett terjedelmesebb értekezései, tanulmányai közül hármat kell kiemelni: „Szentpéter“; „Kossányi József“; „Nagy Károly, a polihisztor“.

A nyolcvanas évektől kezdve – minden évben – részt vett a Bolyai János Matematikai Társulat Rátz László Vándorgyűlésén, ahol több alkalommal előadást tartott. Lankadatlan hévvel, szenvedéllyel, hittel és akarattal szervezte a különböző matematikai találkozókat.

A tehetséggondozás formáiról és módszereiről szóló „A matematikai szakkör néhány kérdéséről” című tanulmányában, 1969 júliusában, már nyilvánosan kezdeményezte/hangoztatta a magyar középiskolások nemzetközi matematikaversenyének szükségességét és időszerűségét, így érvelve:

„Nem véletlen a magyar versenyzők előkelő helyezése az évente megrendezett és egyre népszerűbb Nemzetközi Matematikai Olimpián. Követésre méltó példát tehát bőven találunk ahhoz, hogy kiszélesítsük ilyen irányú tevékenységünket a magyar tannyelvű középiskolák tanulói körében. Érdemes lenne a jövőben elgondolkodni azon, hogy hogyan lehetne megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy egy évente megrendezendő matematikai versenyen a magyar középiskolákban érettségizett tanulók összemérhessék tudásukat.”

Ezt a gondolatot fűzte tovább Oláh György és Bencze Mihály erdélyi matematikatanár 1991-ben, Szegeden, a Rátz László Vándorgyűlés alkalmával – amelyen magyarországi és határon túli matematikatanárok egyaránt részt       vettek –: mi lenne, ha rendeznének egy versenyt, amely átfogja az egész Kárpát-medencét. Így 1992 áprilisában Oláh György Révkomáromban megrendezte az I. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt (NMMV), ezzel útjára indította az NMMV sorozatát erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, felvidéki és magyarországi diákok bevonásával (haláláig a verseny felvidéki régióvezetője volt).

A versenyeken évente 250–300 diák vett részt. Erre a nemes vetélkedésre Teller Ede, Erdős Pál, Lax Péter és Lovász László is felfigyelt. Fáradságot nem kímélve ellátogatott a Kárpát-medence valamennyi magyarok által lakott régiójába – határoktól függetlenül – és megkereste azokat a tanárkollégákat, akik felvállalták a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny régióvezetői feladatait.

1991-ben indította útjára – és húsz éven át szervezte – a révkomáromi Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozót, ezek mindegyikén 200-200 diák vett részt. 1996-tól haláláig ő volt az 1976-ban útjára indított Felvidéki Magyar Matematikaverseny koordinátora. Az említett matematika-versenyekre több alkalommal ő maga állította össze a feladatsorokat. Eredetisége többek között abban volt, hogy a feladatok megalkotásánál úgynevezett „többmegoldásos” példákat is alkotott, motiválva ezzel a diákokat és felkészítő tanáraikat a kreatív gondolkodásra, a feladatmegoldások több szempontból történő megközelítésének lehetőségére.

Minden évben részt vett a Gidró Bonifác Matematikai és Fizikai Napok szervezésében (1993-ban egyik kezdeményezője volt a rendezvény létrehozásának), nyaranta pedig egy-két hetes tanfolyamot tartott a balatonberényi matematikatáborban. Több évtizeden keresztül részt vett A Matematika Tanítása című folyóirat tanároknak szóló versenyében.

Létfontosságúnak tartotta a tanár számára az alkotómunkával való személyes kapcsolat katarzisának megélését. Saját magára nézve (is) kötelezőnek tartotta Pólya György gondolatsorát e tekintetben:

„Ha egy tanárnak nincs személyes tapasztalata az alkotó munka valamilyen formájával, akkor bajosan várható, hogy ő maga ösztönözze, vezesse, vagy akár felismerje hallgatói alkotó tevékenységét.“

A matematika tanítását mindig gondosan összekötötte a magyarságtudat erősítésével. Elsőrendű matematikatanár volt, aki haláláig a szívén viselte a magyarság sorsát és annak ügyén munkálkodott. A kisebbségi lét kettős hátrányát úgy tudta áthidalni saját és tanítványai életében, hogy rendszeres alkotómunkára buzdított, minőségi munkát követelt, szellemi csatákra ösztönzött, továbbtanulásra és állandó önképzésre inspirált. Fontosnak tartotta, hogy diákjai sokat olvassanak, könyvtárba járjanak, kutatómunkát folytassanak és szakmai dolgozatokat írjanak. Sajátos érzékkel mutatott rá az egyetemes magyar kulturális értékekre.

Népszerűsítette a magyar irodalmat és a magyar művészi alkotásokat. Tette ezt mély magyarságtudatával, hazaszeretetével, a szülőföld, a Felvidék és Komárom iránti hűségével. Sokat járt Erdélybe, ahonnan komoly szellemi táplálékot hozott Magyarországra és a Felvidékre. Nemcsak a matematikát kedvelő és művelő közösségekben ismerték és ismerik el magas színvonalú szakmai- és szervezőmunkáját, hanem az egységes magyar nemzetben gondolkodó szervezetekben is szerte a Kárpát-medencében.

Erről így nyilatkozott az egyik vele készített interjúmban:

„Az erdélyi utazásaim, kapcsolataim egész emberi, tanári mivoltomra maradandóan hatottak. Még abban az időben kezdtem Erdélybe járni, amikor külön meghívólevél volt szükséges ahhoz, hogy valaki Romániába utazhasson. A hatvanas évek első felében Budapesten találkoztam egy régi gyermekkori barátommal, Kádek Bélával, aki Romániában élt. Ő hívott meg első alkalommal Erdélybe. Az erdélyi impulzusok olyan hatással voltak rám, ezen egyszeri látogatás (is) annyi élményt és teendőt szabott rám, hogy legalább egy évig volt mit csinálnom… Erdély iránymutató volt számomra. A teendők és sorsproblémák közösek voltak. Ezt nagyon rövid idő alatt megéreztem és tudatosítottam. Erre egyébként nem volt nehéz ráérezni, hiszen a román helyett szlovákot helyettesített be az ember, és a képlet szinte ugyanazzá kerekedett… Az igazat megvallva: szerencsém is volt. Egyrészt azért, mert egyáltalán eljutottam Erdélybe. Másrészt pedig az ottani szellemi élet kiválóságaival is találkozhattam. Ezek a találkozások rendkívüli erőt, önbizalmat és tenniakarást adtak számomra. Úgy éreztem, hogy a felvidéki magyarság sokat meríthet az erdélyi szellemiségből, „hazahoztam“ tehát egy kis szeletet Erdélyből. S ezért továbbra is ápoltam erdélyi kapcsolataimat.“  

Magyarországi és erdélyi kapcsolatai, a határokon való rendszeres átjárása, illetve a nyilvánosság számára indított tudományos-népszerűsítő előadássorozata miatt politikai meghurcoltatásban részesült, még az útlevelét is bevonták. Ez azonban nem szegte kedvét, még elszántabban folytatta tovább áldásos tevékenységét.

A hatvanas és hetvenes években dr. Bajnok Istvánnal, dr. Trugly Sándorral és Keszegh Pállal a Csemadok berkeiben Oláh György ismeretterjesztő előadássorozatot hozott létre, mellyel az volt a céljuk, hogy beolvasszák az egyetemes gondolkodást a felvidéki magyarságba. Meghívták többek között Marx Györgyöt, Lőrincze Lajost, Balogh Jánost, Vekerdi Lászlót stb. A különböző szakmák és hivatások legjobbjait hívták meg előadni, mert tudatosították: csak a magas szintű tudás vonz. Ez abban az időszakban valóban „nem kívánatos tevékenység“ volt, és felhívta a titkosrendőrség figyelmét is. Ebben az időben indult meg azoknak az embereknek a rendszeres zaklatása Pozsonytól Ágcsernőig – így Oláh Györggyé is –, akik ilyesfajta tevékenységet folytattak.

Oláh György hatékonyan ápolta a szülőfalujából, Komáromszentpéterről származó felvidéki magyar költő, tanár, Kossányi József hagyományait, életművét. Szülőfalujáról kiskönyvet is írt, „Szentpéter“ címmel, amely Komáromban látott napvilágot a Honismereti Kiskönyvtár című sorozatban. Komoly szakmai és közéleti munkát végzett a Csemadokban, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében (SZMPSZ), melynek alapítója volt, majd a matematika-fizika szakcsoport vezetője lett, a komáromi Múzeumbarátok Körében, a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Körében, valamint a Széchenyi István Polgári Társulásban, melynek egyik alapítója volt, majd évekig elnökségi tagjaként, illetve örökös elnökségi tagjaként működött. A kilencvenes évek elején négy évig Komárom város önkormányzati képviselője is volt, de rájött, hogy számára az alkotómunka és a szervezőtevékenység sokkal fontosabb, mint a személyeskedő viták rendszeres megtapasztalása.

Annak ellenére, hogy több mint négy évtizedes munkájával „egyszemélyes intézmény“-ként óriási szellemi teljesítményt nyújtott, mindig közösségi emberként tevékenykedett, ami egyértelműen tükröződött egyetemes magyar értékeket képviselő munkájában. Mindig tudatosan választott magának feladatot. Tagja volt a világ magyarsága budapesti találkozóhelyének, a Panoráma Világklubnak, ahol igaz barátságokat kötött.

Oláh Györgyből a felvidéki magyar tudományos élet egyik legnagyobb tehetsége bontakozott ki. Négy és fél évtizedes pedagógiai és tudományos tevékenységével nemcsak a felvidéki, illetve a határon túli magyar szellemi életet gazdagította, hanem az egyetemes magyarság szellemi értékeit is öregbítette, nemzetközi hírnevet szerezve ezzel a magyarságnak. Tehetséggondozó munkáját a tehetségkutatással párosította. Ő a vállalás hűségével és a hűség vállalásával tette le az oltárkőre szellemét, pedagógusi munkáját és hitét, erősítve ezzel a határon túli magyarok identitás- és nemzettudatát.

Oláh György szerencsésnek mondhatta magát, hiszen tehetségkutató, tehetséggondozó és tudományos kezdeményezéseihez mindig talált együtt gondolkodókat, segítőket, társakat. Ő a pedagógiai eszközeivel oktatott, de nem kioktatott. A szó igazi értelmében új életre keltette a felvidéki magyar – s ezen keresztül az egyetemes magyar – tudományos értékeket. Mindig hű maradt a felvidéki magyar közösséghez, szülőföldjéhez, illetve a szűkebb régiójához. Komoly szakmai tudása mellett ezért (is) szerették meg őt a Kárpát-medencében élő és vele együttműködő magyar közösségek tagjai.

Illyés Gyula, aki Oláh György személyes ismerőse is volt, „ötágú sípnak” nevezte a magyar irodalmat, melynek minden „ága” egy-egy Kárpát-medencei idegen környezetben működő magyar irodalmat jelent.

„A magyar irodalom ötágú síp, összehangolatlan. Eléri még vajon a mi nemzedékünk, hogy egy jó munka mind e nemcsak külön-külön, de más és másként is szóló sípot egyszer ismét összehangolja, illetve az eldugulástól megmenti?“

– fogalmazott Illyés Gyula. Oláh György az ötágú sípot később megtoldotta még egy„ággal“, nevezetesen a szórványban élő magyarság ágával, így 1998 után már „hatágú sípról“ beszélt. Ezt a fogalmat ő honosította meg a Kárpát-medencében.

Megszállottan foglalkozott a könyvjeggyel, azaz az ex libris-szel, mint a bibliofilia fontos forrásával, amely ma már nagyon ritka jelenség a könyvpiacon, s amellyel mintegy 500 éves hagyományt elevenített fel, felismerve az ex libris művészet-, könyv- és könyvtártörténeti jelentőségét. Rendkívül gazdag könyvtára és ex libris-gyűjteménye volt. A nevére dedikált könyvekről nem is beszélve, amelyek száma több százra tehető. Minden évben jelen volt Budapesten, az ünnepi könyvhéten, ahonnan soha nem tért haza üres kézzel. Emlékezetes marad nagy mondása: „A magyar könyv úgy kell, mint a kenyér.“

Két alkalommal – 1985-ben és 2010-ben – kapott Beke Manó-díjat, a Felvidéki Magyar Pedagógus Díj tulajdonosa, elnyerte Komárom város Polgármesteri Díját és a második Orbán-kormány emberi erőforrás miniszterének elismerő oklevelét, valamint – egykori gimnáziumi osztálytársaival együtt – 1956-os kiállásukért megkapta a Tóth Ilona Alapítvány Emlékplakettjét. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Tiszteletbeli Polgára. 2013-ban posztumusz Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.

Oláh György tagja volt komáromi Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Középiskola azon 1957-ben végzett évfolyamnak, amely a „véres csütörtök“ néven elhíresült napon, 1956. október 25-én, elutasította az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc elítélését megfogalmazó kommunista nyilatkozat aláírását. Erről így nyilatkozott a vele készített interjúmban:

„A XI. A és a XI. B osztály tanulói voltunk. Osztályfőnökeink Petőcz Kálmán és Hatvanger László tanár urak voltak, Gáspár Tibor pedig történelmet tanított. Tőle akkor is az igaz történelmet, az igaz magyar történelmet tanultuk. Nemcsak mi, hanem generációk hosszú sora. Mi 1956-ban még a Szabad Kossuth Rádiót hallgattuk, ott hallottuk, hogy „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”. A döbbenet erejével hatott ránk. Szinte kivétel nélkül mindenkit magával ragadott a magyar nép szabadságáért vívott hősies küzdelme. Ekkor történt, hogy a helyi pártbizottságból egy delegáció érkezett iskolánkba abból a célból, hogy ítéljük el a magyar forradalmat és szabadságharcot. Ezért rendeltek fel bennünket a díszterembe, hogy megszavaztassák velünk az előre elkészített nyilatkozatot, amely szerint Magyarországon nem forradalom, hanem ellenforradalom van. Számunkra a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy nem szavaztuk meg ezt a gyalázatos förmedvényt. Ez a tanúságtétel egyenes következménye lett a tisztességes és becsületes helytállásra nevelő tanáraink munkájának, hitvallásának.”

A sorsnak és a Gondviselésnek köszönhetően életét úgy és ott fejezte be 2012. június 30-án, hogy ott volt a nyári matektáborban, Fonyódon, azok között, akikkel mindig is szeretett együtt lenni.

Oláh Gyuri bátyám családtag volt. A Kárpát-medencei matematikatanárok, a komáromi öregdiákok, a Csemadok, a Pedagógusszövetség, a Múzeumbarátok Köre, a Széchenyi István Polgári Társulás, az egységes magyar nemzetben gondolkodó emberek nagy családjának a tagja. És mindazoké, akikhez mindig volt egy kedves szava, egy bókja, egy ironikus megjegyzése, bíztatása.

Igen, mindmáig nagyon sokat emlegetjük őt, mi, barátok, matekosok, kollégák. Emlegetjük viccelődését, tehetségét, sokoldalúságát, esendőségét, rendkívül nagy szívét, ami annak a bizonyos júniusi napnak a hajnalán a fonyódligeti matektáborban cserbenhagyta őt. És minket is. Már látjuk azonban a remény horizontját, amelyben megfoganhat az ő szellemi öröksége. Lobog bennünk az élete által táplált hit és szeretet. Munkája nem volt hiábavaló, mert ami már nem sikerült ővele, sikerült és sikerülni fog a tehetséges magyar fiatalokkal, az ő szellemében.

Halála után egy évvel, 2013. augusztus 20-án – Keszegh István gimnáziumi matematikatanár, Oláh Mária (Oláh György özvegye) és Mészáros József galántai középiskolai matematitanár és jómagam – Révkomáromban megalapítottuk az Oláh György magyar matematikai tehetségdíjat, melyet minden évben annak a középiskolás korosztályú, Magyarországon és az elszakított magyar nemzetrészeken tanuló, magyar diáknak ítéli oda a kuratórium, aki a díj átadását megelőző tanévben kiemelkedő eredményeket ért el.

Mindenekelőtt a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyen, illetve a különböző Kárpát-medencei és nemzetközi matematika versenyeken. A díjat az évente megrendezésre kerülő Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó ünnepi megnyitóján adjuk át Révkomáromban. A díj tárgyiasult formája: Lipcsey György Munkácsy-díjas dunaszerdahelyi szobrászművész által készített Oláh György-emlékérméje (Oláh György saját kézírásával), valamint díszmappába helyezett elismerő oklevél (benne Oláh György fényképpel ellátott életrajza), könyvajándék és 100 euró pénzjutalom. 2013 óta eddig hét alkalommal adtuk át a rangos díjat, azóta összesen kilenc Kárpát-medencei magyar diák vette át az elismerést (2013: Huszár Kristóf  – Magyarország;  2014: Schefler Gergő – Erdély;  2015: Kekeňák Tamás  – Felvidék és Szőke Tamás – Magyarország;  2016: Schefler Barna – Erdély és Szögi Roland – Vajdaság; 2017: Borbényi Márton – Magyarország; 2018: Vistan Laura – Felvidék; 2019: Jánosik Áron – Magyarország).

2015-ben – Oláh György 75. születésnapja tiszteletére – könyvet jelentettünk meg róla, amelyben a gazdag mélyinterjú és életművének apró részletekig történő feldolgozása mellett számos szép és megható emlékezés látott napvilágot a barátok, kollégák, közéleti személyiségek, egykori diákok tollából.

Oláh György legfőbb erénye volt: a tiszta forrásból táplálkozó magyarságtudata; tisztelet és alázat az alkotómunka, a tudomány, a könyv, a tehetséggondozó tevékenység, valamint a tehetséges és kreatív magyar diákok sorsa iránt. Így maradjon meg emlékezetünkben!

Tarics Péter,

pályakövető jóbarát,

az Oláh György magyar matematikai tehetség díj alapítója

Képek: archív