Gróf Esterházy János 120 éves üzenete

Nyitókép: ESTERHÁZY JÁNOS-KOLLÁZS Tarics Péter munkája 2007-ből

Márciusban emlékezünk meg gróf Esterházy János születésének 120. évfordulójáról. Már javában folynak a szép megemlékezések Prágától Kassáig, a Kárpát-medence határáig. A felvidéki magyarság mártírjának életéről, életművéről, vállalásairól, áldozatvállalásairól, vértanúságáról ma már sokkal többet tudunk, mint például 20-25 évvel ezelőtt. Ez azért (is) fontos, mert élete, hitéhez és a felvidéki magyarsághoz köthető hűsége példaértékű az utókor számára.

Írásom címéhez hűen most nem gróf Esterházy János életrajzát, életművét, vállalásait ismertetem, hiszen ezt nálam szakavatottabbak már megtették az elmúlt két évtizedben. Molnár Imre például, aki a leghitelesebb szakértője ennek a témának, vagy akár a Rákóczi Szövetség, amely az elmúlt évtizedekben nagyon sokat tett azért, hogy a felvidéki magyarság mártírját az egész Kárpát-medencében megismerjék, Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke, illetve a gróf lánya, Esterházy-Malfatti Alice, valamint unokája Esterházy-Malfatti Giovanni, s nem utolsó sorban Paulisz Boldizsár, az alsóbodoki Esterházy zarándokközpont létrehozója. Számos előadást tartott Esterházyról Duray Miklós, Csáky Pál, Duka-Zólyomi Árpád, a fiatal nemzedékből pedig Gubík László, valamint említésre méltó az a több tucat felvidéki magyar civil szervezet, köztük a dunaszerdahelyi Pázmaneum Polgári Társulás, amelyek rendszeresen Esterházy-megemlékezéseket tart.

Megemlítem Boráros Imre Kossuth-díjas színművészt, aki 2007 óta több mint száz alkalommal játszotta Siposhegyi Péter „Hantjával sem takar” című Esterházy Jánosról szóló monodrámáját a Kárpát-medencében, hitével, színészi eszközeivel azóta hirdeti Esterházy üzenetét, mondanivalóját. És folytathatnám a sort. Én most gróf Esterházy János azon üzenetét/üzeneteit tolmácsolom, melyek politikai-közéleti értelemben hasznosak lehetnek a felvidéki magyar közösségek, a felvidéki magyar politikum számára.

   

Esterházy 1932-ben a csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, amely szervezet az Egyesült Nemzetek keretében működött. Ugyanezen év decemberében – nagyon fiatalon, mindössze 32 évesen – az Országos Keresztényszocialista Párt elnökévé választották. Az 1935. évi választásokon képviselői mandátumot szerzett, és Kassa képviselőjeként bekerült a prágai parlamentbe. Az itt elmondott beszédei közül mindenekelőtt a nyelvtörvénnyel és a nemzetiségi oktatásüggyel foglalkozók emlékezetesek. Az első parlamenti beszédében többek között a következőket jelentette ki:

„Megkérdezésünk nélkül csatoltak bennünket Csehszlovákiához, elvárjuk tehát, hogy a mindenkori csehszlovák kormányok száz százalékig megtartsák kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat.”

A keresztényszocialisták 1936-ban egyesültek a Magyar Nemzeti Párttal, ennek következtében 1936 júniusában megalakult az Egyesült Magyar Párt, melynek elnöke Esterházy János lett. Ebben a minőségében terjesztette a prágai törvényhozás elé a felvidéki magyarság autonómia-javaslatát. Ugyanitt autonómiát követelt Szlovákiának is.

1936-ban Eduard Beneš személyes találkozásuk alkalmával miniszteri posztot ajánlott fel Esterházynak, amit ő visszautasított, mondván:

„Előbb a csehszlovák kormánynak kell olyan intézkedéseket hoznia a magyarokkal kapcsolatban, melyekkel kiérdemli a magyar kisebbség bizalmát. Én ennek a nemzetnek megválasztott képviselőjeként ellenzékben maradok mindaddig, amíg ezek a különbségek meg nem szűnnek.”

1938-ban országszerte elmondott beszédeiben mindenekelőtt a magyar kisebbség jogai és Szlovákia teljes körű autonómiája mellett szállt síkra. Amikor az első bécsi döntés értelmében Kassa Magyarországhoz került, képviselői helyet ajánlottak fel neki a Magyar Országgyűlésben. Nem fogadta el. 1938. november 11-én, a város átadásakor bejelentette, hogy Szlovákiában marad. S hogy miért maradt a Felvidéken 1938-ban és 1945-ben egyaránt? Erről így vallott:

„Ezen a földön születtem, szívem, lelkem gyökere annyira ezen a földön él, hogy itt maradok köztetek, és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra bíztatok, én sem mehetek el innét.”

Ismerve a bécsi döntések csehszlovákiai visszhangját, 1939. február 22-én rövid beszédet mondott a szlovák parlamentben, ahol kijelentette, hogy mint a szlovákiai magyarság egyetlen képviselője, támogatja az autonóm szlovák kormányt, és felajánlotta a felvidéki magyarság békés együttműködését a szlovák nemzettel. Ugyanakkor minden parlamenti felszólalásában szóvá tette a szlovákiai magyar kisebbség elleni intézményesített törekvések és egyéb atrocitások megszüntetését. 1939 decemberében így nyilatkozott a parlamentben:

„A magam részéről nem mondhatok le semmilyen magyar jogról, különösen akkor nem, amikor ezeket a jogokat a trianoni békeszerződés után kialakított Csehszlovák Köztársaságban nehéz harcok árán vívtuk ki.”

Rendkívül fontos ez a mondat, hiszen általa könnyebben megérthetjük Esterházy gondolkodásmódját: a megszerzett jogokat nem lehet feladni és meg kell védeni.

Esterházy parlamenti felszólalásaiban rámutatott az egyes közigazgatási hatóságok visszaéléseire, jelezvén, hogy azok nem tartják be a Szlovákia és Magyarország közötti nemzetközi egyezményt. Rendszeresen kitért a magyarságot Szlovákiában érő sérelmekre, a különböző – magyarokat sújtó – diszkriminatív korlátozásokra és ellenőrzésekre, az országból történő törvénytelen kiutasításokra. Kiemelte, hogy a magyar nyelv használata Szlovákiában erősen korlátozott. Szóvá tette a közhivatali állások magyarok előli elzárását és a magyar munkásokat sújtó elbocsátásokat. A nyelvi és gazdasági jogokon túl az egyesülési és gyülekezési szabadság magyarokkal szembeni korlátozására is kitért.

„Ha itt felvonulhat, gyűlést tarthat akár a szlovák, akár a német, miért nem teheti ezt a magyar?”

– tette fel a kérdést Esterházy a szlovák parlamentben. Súlyos szavakkal illette továbbá a szlovák oktatásügyi politikát, amely szerinte képtelen szakítani az erőszakos asszimilációra törekvő csehszlovakizmus rendszerével és módszerével. Új magyar tankönyveket kért a magyar iskolákba, illetve a magyar pedagógus-létszám emelését, valamint magyar osztályok megnyitásának engedélyezését és bővítését követelte. Eszterházy parlamenti tevékenységének legismertebb mozzanata, hogy 1942. május 15-én – a nyolcvantagú szlovák parlament egyetlen képviselőjeként – nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvénytervezetet.

Persze mindezért vállalnia kellett azt a rettenetes kálváriát, meghurcoltatást, megaláztatást, amely hátralévő életét szinte teljesen kitöltötte. Jellemző az akkori politikai viszonyokra, hogy 1944-ben miként ért véget Esterházy János szlovák parlamentben való tevékenysége. A rendőrhatóság három alkalommal – 1939. november 29-én, 1941. július 26-án és 1942. november 5-én – mentelmi jogának felfüggesztését kérte, nevetséges okok miatt. (Az első két esetben azért, mert autóvezetés közben dohányzott, míg a harmadik esetben az elsötétítési parancs megszegése okán, mondván: éjszaka használta gépkocsija reflektorait.)

Végül egy – a fentieknél sokkal súlyosabb – ügy miatt mégis megvonták mentelmi jogát. Eszterházy ugyanis 1943. augusztus 22-én, Poprádon, fel akart szállni a Tátra Expresszre. Javítás miatt azonban a szerelvény késett, és helyette egy motorvonat érkezett a pályaudvarra. Amikor Esterházy erre felszállt, magyarul nyilvánosan a következőket mondta:

„Mi ez, kérem, ez egy közönséges harmadosztályú kocsi, és még erre mondják, hogy a Tátra Expressz. Ez egy közönséges svindli, mint minden ebben az országban.”

Ezért a parlament 1944. február 4-én megvonta mentelmi jogát, majd büntető eljárás indult ellene, a Lőcsei XX. Kerületi Bíróság 1944. május 20-án hat hónapi börtönre ítélte őt. Az ítéletet azonban a szovjet csapatok előrenyomulása miatt nem hajtották végre, de ezzel az ítélettel Esterházy János hivatalosan a rendszer ellenségévé vált.

Végrehajtották viszont később azokat a koholt vádak alapján meghozott népbírósági ítéleteket, melyek tönkretették egészséget, egész hátralévő életét, amely történetet már a magyarok jelentős része jól ismer: halálbüntetés, majd életfogytig tartó börtönbüntetés, a Gulagra hurcolás stb. Esterházy János 12 évig volt hivatásos politikus és 12 évig szenvedett a Gulagon és Csehszlovákia különböző börtöneiben.

Esterházy János tudatosan vállalta a mártíromságot, amint arról későbbi írásában prófétai szavakkal vallott:

„Mi a történelmünkből megtanulhattuk azt is, hogy csak az olyan törekvés jut diadalra, melynek mártírjai vannak. Végtelenül komoly és rendkívül súlyos időket élünk, amelyekben fokozott a felelősségünk Istenünkkel, nemzetünkkel, családunkkal, utódainkkal és magunkkal szemben. De vállaljuk ezt a felelősséget. Nem fogunk sem megtörni, sem helytelen utakra tévedni. Nem fogunk összeütközésbe kerülni sem az isteni, sem az emberi törvényekkel, mert rendületlen a bizalmunk és hitünk az isteni igazságban. Bízunk a magunk erejében és emelt fővel hirdethetjük, hogy lelkiismeretünk tiszta, becsületünk érintetlen, nem vétettünk senki ellen és csak azokat a jogainkat követeljük és védjük, melyeket már a múltban kiharcoltunk, és amelyek feltétlenül megilletnek minket. Ha szenvednünk kell magyarságunkért, panasz és zokszó nélkül tesszük ezt, mert mentül szilárdabban állunk ilyen körülmények között, Isten adta jogaink alapján, annál értékesebben tudjuk majd szolgálni Isten segítségével örök magyar céljainkat.”

Esterházy János keresztényként és magyarként egyaránt tanúságtevő életet élt. Példát mutatott arra, hogyan őrizzük és erősítsük a keresztény magyarságot. Őt is utolérte a próféták sorsa: bátor kiállásáért és megingathatatlan erkölcsi állásfoglalásáért a keresztény- és magyargyűlölő erők gyalázták és támadták, végül elhallgattatták.

„A Szlovákiában élő magyarság éppúgy, mint a nagy magyar nemzetnek minden egyes tagja, két kincset őriz szívében és lelkében, és ez a két kincs: magyarsága és keresztény mivolta.”

– vallotta gróf Esterházy János.

Bízom abban, hogy politikusaink, közéleti személyiségeink, döntéshozó helyzetben lévő magyarjaink magukra találnak a fenti élethelyzetekben, idézetekben, és elgondolkodnak azon, hogy miként kellene képviselni a felvidéki magyarságot az állandó és tragédiába fulladó marakodás, az egyéni érvényesülés vágya és a hatalomhoz való beteges ragaszkodás helyett. Ma nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy kiálljunk a felvidéki magyarság érdekeiért. Ma nem kell a Gulagra sem menni ahhoz, hogy rendszeresen szóvá tegyük a felvidéki magyarokat ért atrocitásokat.

Ma koholt vádak alapján meghozott népbírósági ítéletek alapján sem kell megjárnunk az ország börtöneit ahhoz, hogy kivívjuk a felvidéki magyarságot megillető jogokat. Egész egyszerűen csak háttérbe kell szorítani az egyéni érdekeket, a beteges politikai és gazdasági ambíciókat ahhoz, hogy erkölcsi és politikai alapon kivívjuk, majd érvényesítsük a megérdemelt jogokat. Minden józan gondolkodású felvidéki magyar erre vágyik.

Van tehát politikai, emberi, közéleti példaképünk: gróf Esterházy János, aki rendkívül magasra tette az emberi, erkölcsi mércét, s olyan magatartásbeli modellt mutatott a számunkra, ami egyedi és szinte megismételhetetlen. De legalább próbáljuk meg megismételni! Tucatnyi Esterházy Jánosra lenne ma szükség a felvidéki magyar politikai palettán.

Tarics Péter