Visszajátsszuk a történelmet: A Burstyn-féle „motorlöveg”

Nyitókép: A Burstyn-féle „motorlöveg” áttör egy ellenséges lövészárkon (modell/HGM – fotó: Orbán Gábor)

Az osztrák-magyar fejlesztésű Burstyn-féle „motorlöveg” a korát messze megelőző modern és főleg ütőképes harckocsitervezet volt, ami jelentősebben befolyásolhatta volna az első világháború kimenetelét.

A cs. és kir. hadvezetés mindamellett Európa egyik legkonzervatívabbjának hírében állt, így nem meglepő, hogy az 1911-ben a Hadügyminisztérium elé terjesztett konstrukciót „agyszülemény”-nek nevezték és a prototípus építését finanszírozási problémákra hivatkozva visszautasították. A világ első modern harckocsija rosszkor született, rossz helyen.

A 21. század harckocsijainak alapvető jellemzője az akár a legnehezebb terepen is való gyors előrehaladás, az erős páncélzat és a pusztító tűzerő kombinációja. Támadó ékként, saját kezelői testi épségének megóvása mellett, képesnek kell lennie az ellenség meglepetésszerű és hatékony leküzdésére illetve felmorzsolására.

   

Az első világháború páncélosai mindazonáltal a fenti követelményeknek aligha feleltek meg. A sokszor rendkívül szokatlan, sőt bizarr kinézetű monstrumok vánszorgó lassúsággal közelítették meg az ellenfél állásait, kiszolgáltatva így a páncélost – de magát a kezelőszemélyzetet is – az ellenséges tűznek, mely az adott területet belőve, halálos csapdát állított a „vasszörnyeknek”.

Ehhez hozzájött a járművek magas fokú technikai megbízhatatlansága. Szemléletes példája ennek a jelenségnek az 1917. novemberében indított antanttámadás Cambrai-nél, ahol a közel 500 páncélos több mint a fele esett ki a csatasorból – közülük is körülbelül 200 technikai probléma miatt.

Tűzerő tekintetében sem volt jobb a helyzet, hiszen a fegyverzetet géppuskák és/vagy különböző űrméretű lomha lövegek alkották, melyek gyakran szerencsétlenül megválasztott elhelyezése felettébb kiszolgáltatottá tették a páncélost egy esetleges ellenséges ellentámadás esetén.

Az első világháború páncélozott harcjármű arzenáljának mind technikailag, mind vizuálisan homlokegyenest ellentmond az 1911-es osztrák-magyar „motorlöveg” névre hallgató tervezet, amely megjelenésében és tulajdonságaiban is a megtévesztésig emlékeztet a mai modern harckocsikra. Tervezője, Günther Burstyn, a mozgékonyságot megfelelő páncélzattal és egy forgatható lövegtoronnyal kombinálta, így hadrendbe állítása esetén a „motorlöveg” a világháború valamennyi páncélosát túlszárnyalta volna.

Fürgeségének záloga a felépítése (3,5 x 1,9 x 1,9 m) mellett az akár 60 lóerős belsőégésű benzinmotorjában rejlett, ami 28 km/h végsebességet biztosított szilárd úttesten illetve 8 km/h-t terepen. Az utakon való még gyorsabb előrehaladást négy süllyeszthető kerék segítette volna, ám bonyolult felépítésük miatt ezek valószínűleg nem kerültek volna megvalósításra. Maga a „motorlöveg” tervrajza sem árul el sokat arról, hogy Burstyn a segédkerekeket a páncéloson belül vagy kívül képzelte el.

Ezen felül a páncélos kis termete miatt elöl és hátul egy úgynevezett támasztékpárt  – „Ausleger” – kapott volna, melyek meghosszabított karként funkcionálva akár egy három méter széles lövészárkon való átkelést is lehetővé tették. Ám a támaszték kérdése a mai napig megosztja a hadtudományt, ugyanis kérdéses, hogy ezek a karok miként viselkedtek volna az erdős terepszakaszokon. Másfelől a „motorlöveg” még a támasztékok illetve a segéd-kerekek nélkül is egy életképes, modern konstrukció képét nyújtja.

Kimagasló teljesítményről árulkodik továbbá a fegyverzet kiválasztása és elhelyezése. A forgatható lövegtorony fő erejét egy 37 mm-es gyorstüzelő ágyú alkotta. Másodlagos fegyverként két géppuska került volna elhelyezésre: az elülső a löveg mellett, a másik a páncéltorony hátsó részén, ezáltal biztosítva a jármű 360°-os lefedettségét. A három főnyi legénységet egy kombinált vastagságú páncélzat védte az ellenséges puskatűz és repeszek ellen, a homlokzat 8 mm, az oldalsó illetve a farrész 4 mm, az utastér további 3 mm vastag páncéllemezt kapott volna. Említést érdemel a legénység elhelyezése is, a parancsnok elöl jobbra, segédje tőle balra foglalt helyet, feladatuk a löveg kezelése volt. Szerencsétlenül kiválasztott volt ellenben a vezető pozíciója: ő ugyanis a menetiránnyal ellentétesen a páncélos hátsó részében foglalt helyet és egy periszkóp, esetleg a parancsnok utasításait követve vezethette volna a járművet.

Burstyn már 1911 végén bemutatta találmányát a cs. és kir. Hadügyminisztériumnak, de ott finanszírozási gondokra hivatkozva, teljesen szűklátókörű módon, a prototípus építését visszautasították. Az „agyszüleménynek” nevezett páncélos atyja azonban nem adta fel és kisebb változtatásokat végrehajtva rövidesen a Német Császári Hadügyminisztériumnál próbálkozott: a szabadalmaztatáson kívül mást ott sem sikerült elérnie. Mind a német, mind az osztrák – magyar hadvezetés – amivel egyébként a szövetséges hatalmak is egyetértettek – szilárdan hitt a gyors győzelemben, így ekkortájt olyan szerkezetekre mint a Burstyn-féle páncélos csak mint felesleges pénzkidobásra gondoltak, ami aztán keményen megbosszulta önmagát.

Ausztria-Magyarország katonai vezetőinek keményfejűsége és az állam állandó pénzhiánya mellett teljesen kizárható, hogy a „motorlöveg” a háború 1914-es kitöréséig vagy akár a háborús évek alatt nagy számban legyártásra került volna. Nagyobb sikerrel kecsegtetett volna a gyártási jogok Németországnak való eladása, miáltal a Burstyn-féle páncélos nyugati fronton való megjelenése – az angol és francia tankokkal szembeni technikai fölényét kihasználva – akár a német áttörést és azáltal a központi hatalmak győzelmét is kicsikarhatta volna. A világ első modern harckocsija rosszkor született, rossz helyen.

Forrás: Orbán Gábor: Páncélosok az első világháborúban. Történelem Portál II (2014) 3.

Orbán Gábor, MA