Lampl Zsuzsanna: A fiatalokból hiányzik a szakmai ambíció

Ez igaz. De hozzá kell tenni, hogy általában leszűkítve értelmezzük a kultúrát. Sokan, egyébként teljesen érthető módon azt gondolják, hogy a kultúra az, amire a Kulturális Minisztérium támogatást ad, tehát könyvkiadás, művészet, műemlékvédelem, és hasonlók. De mivel például közgazdasági- vagy egészségügyi programokra nem ad, akkor ez nem kultúra. Pedig a gazdasági tevékenységünk és az egészségi állapotunk is a kultúránk része. Egyébként akárhogy értelmezzük őket, ezek a tényezők nagymértékben befolyásolják az életünket, ezért valóban nagyobb publicitást érdemelnének.

Hogy idén hogyan lesz, ahhoz nem tudok hozzászólni, de korábban a prioritásokat az alapján határozták meg, ahogy a Kulturális Minisztérium a támogatni kívánt kultúrát értelmezte.

A kulturális tárcánál így azért nem lehetett például vállalkozáskutatásra pályázni, mert azt mondták, hogy ez a gazdasági tárcához tartozik. Ami részben igaz, csakhogy a gazdaságnak is vannak nagyon erős kulturális vetületei. Ezekről viszont a gazdasági tárca mondaná, hogy nem az ő hatáskörébe tartoznak.

Az általános, politikai és nemzeti értékrendet szoktuk vizsgálni. Az általános értékrend azt mutatja, hogy általában mi a fontos az embereknek. A nemzeti értékrendről már esett szó korábban, ez azt jelenti, hogy hogyan viszonyulunk a nemzethez, mint értékhez. A politikai értékrend pedig azt jelenti, hogy milyen politikai elvek szimpatikusak számunkra. Mindhárom értékrendben többféle típushordozó csoport létezik, ami egyértelműen jelzi, hogy tényleg sokszínűek vagyunk, de a sokféleségen belül azért mutatkoznak bizonyos tendenciák. Ugyanakkor a három értékrend nem él különálló életet, hiszen minden embernek egyszerre van általános, nemzet és politikai értékorientációja. Tehát az értékrendek önmagukban sem homogének, ráadásul a három értékrend keveredik is.

A nemzeti értékrenden belül az általam használt mutatók szerint három domináns értékrendtípust különböztetünk meg: a szilárd nemzeti értékrendet, megtagadó értékrendet és a visszakozó nemzeti értékrendet. Ezen típusoknál az az érdekes, hogy hogyan kapcsolódnak a nemzeti identitás többi dimenziójához, tehát a véleményekhez, cselekvéshez és indokláshoz. A szilárd nemzeti értékrendűeknek például fontos az, hogy magyarok, és erre büszkék. Úgy gondolják, hogy közösségként kell élnünk, ezáltal tudunk megmaradni. Attól függően, hogy ehhez milyen politikai értékrend kapcsolódik, vannak radikális és kevésbé radikális emberek. Tehát ez már nem tisztán a nemzeti értékrend függvénye, hanem a nemzeti értékrend és a politikai értékrend keveredésének az eredménye.

A megtagadó nemzeti értékrenddel rendelkezőket nem foglalkoztatja a nemzetiség kérdése, ez nem jelent számukra semmit. Ha megkérdezzük, hogy minek alapján tartják magukat olyan nemzetiségűnek, amilyennek tartják, gyakran úgy válaszolnak, hogy saját döntésük alapján. Ez a döntés bármikor változhat. Tehát nekik ez nem egy elvi kérdés. Ezt most mindenféle értékítélet nélkül mondom, ez egyszerűen tény. A nemzetiség, mint érték esetükben jellemzően nem identitásképző tényező. A harmadik, a visszakozó nemzeti értékrendűek alapvető nemzeti „életérzése” abban nyilvánul meg, hogy hátrányos és veszélyes magyarnak lenni.

Ezt a kérdést sok szempontból lehet megközelíteni. Az ambíciók kérdése az egyik legfontosabb. Én gyakorló tanárként azt látom, hogy nagyon sok fiatalnak nincsenek szakmai ambíciói. Csupán annyit akarnak, hogy legyen diplomájuk. Természetesen vannak ambiciózus fiatalok is, akik a diplomát eszköznek tekintik ahhoz, hogy elérjenek valamit. De azt gondolom, hogy ez a fiatalok egyre kisebb részéről mondható el. További szempont: a régiókba visszatérő fiatalok azon elképzelése, hogy a diploma révén diplomás munkakörbe kerülnek, sokszor nem valósul meg, de kezdetben ők ezzel sok esetben nincsenek tisztában. A statisztikai adatokból látni, hogy országos viszonylatban nem növekszik olyan mértékben a felsőfokú végzettséget igénylő munkahelyek száma, mint amilyen mértékben a friss diplomások száma növekszik. Ebből következik, hogy nem mindenkinek jut végzettségének megfelelő munka. Tudjuk azt is, hogy kelet felé haladva az országban egyre kevesebb az ilyen munkahely, de ma Pozsonyban is nehezebb, mint néhány évvel ezelőtt. Ezért sok fiatal csalódott, és becsapottnak érzi magát. De amint említettem, a fiatalok egy részének nem is szempont, hogy ilyen karriert fusson be, így ők megelégednek azzal, amit kapnak. Megint más szempont, hogy bizonyos szakmáknak elsősorban akkor van értelmük, ha a fiatalok hazatérnek. Ilyen például a pedagógus szakma. A pedagógus végzettségű fiatalok esetében épp az a jó, ha visszatérnek, és otthon terjesztik a pozitív értékeket, mert egy tanári karrier épp erről szól. Az anyagi háttér ugyancsak nagyon fontos körülmény, hisz sokan nem is engedhetik meg maguknak, hogy a fővárosban kezdjék pályafutásukat. Mindent egybevetve, az, hogy a fiatalok nem maradnak Pozsonyban, nem gondolom, hogy negatív jelenség, mert máshol is lehet karriert építeni. És a helyi közösség életének pozitív alakulását is nagymértékben befolyásolhatja néhány ambiciózus ember, amit sok konkrét példa bizonyít.

A mobilitás tekintetében az jellemző, hogy a szlovákiai magyarok fele hajlandó ingázni, másik fele nem. Viszont az iskolázottabbak legnagyobb része már tanulmányai során ingázik, és el tudom képzelni, hogy mire felnő, belefárad az utazásba. Megnéztem néhány szlovák kutatást is, és az összehasonlítható mutatókból az derül ki, hogy a szlovák lakosság még kevésbé mobilis.

Erre nehéz válaszolni, mivel nem nagyon léteznek erre vonatkozó objektív mutatók. Az országon belüli migráció sincs teljesen föltérképezve. A témával foglalkozó európai demográfusok között is heves viták folynak. Nincsenek egyértelműen meghatározott kategóriák, és pontos nyilvántartás sem létezik. Ha valaki például Angliában él három évig, továbbra is szlovákiai lakos marad, hacsak nem változtat állampolgárságot. A külföldön tartózkodó polgárok visszatérési szándékáról pedig az adott pillanatban nem sokat tudunk. Viszont azt tudom, hogy korábban sok volt diákom ment külföldre, főleg Angliába dolgozni, de ők ott nem értelmiségi munkát végeztek, s a kereset végett mentek ki Többségük már visszajött. Akikkel beszéltem, egyik sem kívánkozik kivándorolni. Persze lehetséges, másképp gondolnák, ha a szakmájuknak, iskolai végzettségüknek megfelelő munkát végezték volna külföldön.

Ezt azért tudjuk, hiszen erre vonatkozó kérdéseket szinte minden kutatásban felteszünk. Az embereket leginkább az motiválja, hogy legyen munkájuk, többet keressenek, mint amennyit itthon keresnének, s ha hazajönnek, lakást, házat vehessenek, jobban élhessenek. Persze ezen a téren lehetnek változások, ezért mindenképpen érdemes kutatni a migránsokat, hiszen ha ismerjük a kivándorlásuk okait, ezzel azt is megtudhatjuk, mivel lehet őket visszacsalogatni. Például olvastam, hogy fiatal cseh természettudósok számára létesítettek otthon egy világszínvonalú hiper-szuper kutatóközpontot, hogy ne maradjanak külföldön, és állítólag sokan haza is jöttek. Mert az emberek többsége azért leginkább otthon szeretne érvényesülni.

A beszélgetést autorizáltuk. Lampl Zsuzsanna az átiratban semmit sem változtatott.