Csaba
  • HUF: 407.73
  • USD: 1.03
  • 18 °C
  • 27 °C

Hirdetés (X)

tudomány

Hajszálrepedések – 4. rész

A felvidéki magyarság az 1960-as évek közepén jutott el az önszervezésnek arra a szintjére, amikor már nemcsak a hatalom által létrehozott vagy engedélyezett intézményes keretek között akarta építeni a kisebbségi társadalmat, hanem olyan elképzeléseket és követeléseket is megfogalmazott, amelyek már a két világháború közötti korszak Csehszlovákiájában sem számítottak tabunak. Paradox módon az új törekvések kerékkötői között elsősorban azok a magyarok voltak a legaktívabbak, akiket az ötvenes években a kommunista párt helyezett vezető beosztásokba. Ez a társaság származását tekintve eléggé heterogén volt. A kispolgári elemek domináltak közöttük, olyan emberek is, akik már átélték az első Csehszlovák Köztársaság „demokráciáját”, tehát volt lehetőségük összehasonlítani a két politikai rendszert. De tapasztalatból tudjuk, hogy ez a réteg a legsimulékonyabb és a legkészségesebben teljesíti a mindenkori hatalom elvárásait.

Kövesd a Körképet a Facebookon!

Az akadékoskodók másik számottevő csoportja a városokba beköltözött szegény falusiak köréből került ki; többnyire „gyorstalpaló” kurzusokon kinevelt káderekről van szó, akik ezt az „odafigyelést” egyfajta elégtételként élték meg mindazért a nélkülözésért, amelynek szüleik, nagyszüleik voltak az elszenvedői az állandóan szidalmazott és bírált „kapitalista rendszerben”. Végül volt egy létszámát tekintve nem túl nagy csoport, amelynek tagjait a politikai rendőrség folyamatosan megfigyelte vagy zsarolta és szinte rájuk kényszerítette, hogy saját nemzeti közösségük ellen forduljanak.

hatareset1
Kép: turisztika.cz

A rendszerhez így vagy úgy lojális magyarok bomlasztó tevékenységével eddig még nem foglalkozott érdemben a történetírás, noha kártékony szerepük évtizedeken át kitapintható volt. És itt nemcsak a jól ismert, nevesíthető személyekre kell gondolni, hanem azokra a névtelenség homályában megbúvókra is, akik gyakran helyi szinten: egy falu, egy kisváros vagy egy gyakran két-háromtucatnyi tagot sem számláló szervezetben is akadályozták a kibontakozást, a fontosnak tartott feladatok elvégzését. A „bomlasztók” nagyobb arányban íratták gyerekeiket szlovák iskolába, ezzel is jelezni akarták lojalitásukat a csehszlovák hatalom iránt.

Természetesen az iskolaválasztás sokkal bonyolultabb kérdés, amelyet érdemes lenne egyszer majd alaposabban is körbejárni. Itt csupán jeleznénk, hogy gyakran olyan értelmiségiek mutattak rossz példát, akikre egy-egy közösség valamilyen okból felnézett: orvosok, mérnökök, állami hivatalok és intézmények (posta, vasút, rendőrség, nagyraktárak stb.) helyi vezetői. Később már az sem számított szokatlannak, ha egy-egy magyar iskolában oktató pedagógus gyereke is szlovák iskolába kezdett járni. A kisebbségi léthelyzetben, a totális hatalom és az állampolgár konfrontálódásában gyakran efféle megalkuvások árán nyílt menekülési útvonal, de olyan megoldáshoz mégsem vezetett, amely megteremtette volna az egyén lelki nyugalmát. Óhatatlanul frusztráció alakult ki nála, amely újabb megalkuvásokra kényszerítette.

pragai tavasz
Kép: mult-kor.hu

Sok felvidéki magyart ilyen „átmeneti lelkiállapotban” ért az 1968-as Prágai Tavasz. Voltak, akik a politikai enyhülést érzékelve megrémültek, mások viszont egyszeriben fellélegeztek és egy időre megszabadultak a frusztráltságuktól, szinte átlendültek a másik végletbe: mellüket téglával verő magyarnak szerettek volna mutatkozni. Elég csak fellapozni a korszak felvidéki magyar újságjait, hogy mindezt példákkal is alátámaszthassuk.

Természetesen ezekben az években sok olyan kezdeményezésnek is tanúi lehettünk, amelyek mögött később országos hírűvé vált emberek álltak, elég csak Duray Miklósra vagy a közelmúltban elhunyt Duka Zólyomi Árpádra utalni, akik a felvidéki magyar ifjúsági mozgalmat egészen új alapokra helyezték.

DD
Duray Miklós és Duka Zólyomi Árpád egy korabeli fényképen. Kép: Bumm.sk

A felvidéki magyar értelmiség soraiban is elkezdődött a „megújhodási folyamat” (a kor divatos szófordulata volt ez), és mind az írók körében, mind a Csemadok különböző szintjein korábban elképzelhetetlen nyíltsággal fogalmazódtak meg a magyar kisebbség nem kielégítő helyzetét sérelmező és a különböző megoldásokat felvázoló beadványok, állásfoglalások és újságcikkek. Mindennek „kicsúcsosodásaként” megszületett a kisebbségek jogállását az „emberarcú szocializmus” keretei között viszonylag elfogadható módon rendező „alkotmányos törvény”, amelyet nagyrészt Szabó Rezső dolgozott ki. Ezt állítólag a prágai törvényhozásban 1968 őszén megszavazták, de a törvénytárban megjelent változatából már hiányoztak a leglényegesebb, az állami hivatalnokokat kötelező rendelkezések, miután Gustáv Husák, a későbbi pártfőtitkár és államfő máig nem tisztázott módon közbeavatkozott.

Husák már az 1945 utáni magyarellenes eseményekben is fontos szerepet játszott, és amikor 1968-ban ismét a politikai porondra lépett, egyaránt megtévesztette a cseheket és a felvidéki magyar vezetőket. Személye elválaszthatatlanul összefonódott az 1968 utáni korszak neosztálinista konszolidációjával (az ún. normalizációval), ennek ellenére 1990 után sem a szlovák sajtóban, sem a szakmai körökben nem foglalkoztak a szerepével. Mintha a szlovák társadalomban kialakult volna egy hallgatólagos megegyezés arról, hogy Husák érdeme volt a csehszlovák föderáció kivívása 1968-ban és ennek folyományaként az önálló Szlovákia problémamentes életre hívása 1993. január 1-jén.

husak
Gustáv Husák. Kép: mult-kor.hu

Mi azonban ne feledkezzünk meg azokról a személyéhez igenis szorosan kötődő és a felvidéki magyarság számára helyrehozhatatlan károkat okozó fejleményekről, amelyek a Prágai Tavasz bukását követően különösen 1970-től kezdve bekövetkeztek. A párton belül végrehajtott tisztogatásoknak sok kiváló magyar értelmiségi is áldozatául esett, de tragikomikus módon olyanok is, akik 1968 előtt a hatalom szekértolóiként a felvidéki magyarság ellen tevékenykedtek. De a kommunisták lesújtottak a párton kívüliekre is. Akiknek meg megkegyelmeztek, azokat csatasorba állították a magyar kisebbség elleni hadműveletekben.

A közbeszédből kivesztek azok a témák, amelyekről a hatvanas évek derekával kezdődően regények, újságcikkek, tanulmányok és elemzések születtek. Itt mindenekelőtt az 1945–1949 közötti magyarellenes politikára kell gondolni, de bekerült a felvidéki magyar köztudatba a két háború közti korszak csehszlovákiai magyar szellemi, politikai és kulturális élete is, amely egyfajta mintául szolgált sok magyar értelmiséginek. A csehországi reformerek elképzelései Szlovákiában mindenekelőtt a magyarok körében rezonáltak, a szlovákok inkább a nacionalizmusuk számára találtak alkalmas közeget azokban a hónapokban és végül 1968 egyetlen vívmányaként megkapták a föderációt. Miután ettől kezdve nagyobb lett a mozgásterük, a magyar kérdésben is igyekeztek sokkal következetesebben fellépni és ehhez még az a tény is kapóra jött számukra, hogy 1968. augusztus 21-én a Csehszlovákiát megszálló csapatok soraiban magyar alakulatok is voltak.

hajszalrepedesek2
Kép: mandarchiv.hu

1990 után akadtak olyan szlovák publicisták, akik a magyar hadsereg 1968-as csehszlovákiai szerepvállalását egyenesen Horthy 1938-as felvidéki bevonulásához hasonlították, noha a végeredmény egészen más lett. A megfélemlítés légkörében a korábban nyíltan felvetett témák lekerültek a napirendről, legfeljebb a szépirodalmi művekben lehetett velük szőrmentén foglalkozni.

Az 1970-es években ismét erőre kapott a dogmatikus, neosztálinista szárny a csehszlovák kommunista párt vezetésében. A szlovákok arányukhoz képest jóval nagyobb befolyásra tettek szert és különösen a félig szlovák, félig ruszin Vasiľ Biľak ideológiai titkárrá történt kinevezése eredményezett komoly visszarendeződést. Ugyanekkor Szlovákiában egyre fontosabb szerephez jutottak a magyarellenes, soviniszta pártfunkcionáriusok, akik olykor titokban, de sok esetben szándékaikat alig leplezve igyekeztek felszámolni minden olyan felvidéki magyar intézményt, amely az 1956 utáni időszakban – mintegy „hangulatjavító“ céllal – jött létre.

voros csillag
Kép: nol.hu

A Csemadokot 1968-as szerepvállalása miatt azzal büntették, hogy kizárták a Nemzeti Frontnak nevezett konglomerátumból, amely a „demokratikus centralizmus“ pluralizmusát volt hivatva igazolni. (Hogy nem büntették meg még szigorúbban, talán Lőrincz Gyulának volt köszönhető, aki ismét a szervezet országos elnöke lett az 1968-at követő tisztogatások után és a legnagyobb tekintélyű felvidéki magyar személynek számított a pártvezetés szemében, sőt a CSKP Központi Bizottságának egyetlen magyar nemzetiségű tagja volt. Az ő ellentmondásokkal kikövezett pályája is megérdemelne egy alaposabb értékelést.)

Az 1970-es években kezdődött a felvidéki magyar oktatás leépítését és fokozatos felszámolását célzó „titkos hadművelet” is. A terv azonban kiszivárgott és ennek nyomán a felvidéki magyarság egy időre ismét összezárta sorait. A „normalizáció” azonban sokkal mélyebb nyomokat hagyott maga után a felvidéki magyar társadalomban, mint azt azokban az években sejteni lehetett. Az időzített robbanószerkezetet már működésbe hozták, az óramű kijelzőjén lassan megkezdődött a visszaszámlálás.

HOMÉROSZ

További ajánlott írások:

Hajszálrepedések – 1. rész

Hajszálrepedések – 2. rész

Hajszálrepedések – 3. rész

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

pritt
2013. aug. 16. 17:28

Bizony sok dolgon elkondolkodtatott az írás. Kár, hogy a szerző nem volt egy kicsit konkrétab. Szivesen olvastam volna arról, kikre is gondol az egyes részeknél. Egyébként kérdezném, hogy vajon volt-e lehetőség abban a időben hátszél nélkül arra, hogy valaki a közösség életében vezető szerepet töltsön be. Kedves Homérosz, mit gondolsz, napjainkban mennyire jobb a helyzet? Működik az összekacsintás? Várható még irás a sorozatban?

    Homérosz
    2013. aug. 16. 21:21

    Tervezem a sorozat folytatását, hiszen a mai problémáink valamikor az 1970-es évektől kezdve kezdtek egyre inkább nagyobb méreteket ölteni, és a hajszálrepedések már komoly törésvonalakká tágulni. Természetesen lehetne sok konkrétumot is mondani, de ehhez jóval terjedelmesebb, részletekbe menő eszmefuttatásra lenne szükség.

kalondaipappsanyi
2013. aug. 16. 20:39

Hiánypótlás ez bizony a mai "fesztiválháborús" feelingben is. Sokan a mocskolódás, piszkálás helyett ezt (és ilyeneket) olvashatnának, okulásul... Gratula ismét! :)

Megmondtam
2013. aug. 18. 20:40

Tisztelt Szerző! Nem lenne gond a cikkel, csak elfelejtette nevesíteni azokat akik: 1. "az új törekvések kerékkötői között elsősorban azok a magyarok voltak a legaktívabbak, akiket az ötvenes években a kommunista párt helyezett vezető beosztásokba"; 2. "A rendszerhez így vagy úgy lojális magyarok bomlasztó tevékenységével eddig még nem foglalkozott érdemben a történetírás" ... "nemcsak a jól ismert, nevesíthető személyekre kell gondolni"; 3. "A párton belül végrehajtott tisztogatásoknak sok kiváló magyar értelmiségi is áldozatául esett". Mi olvasók nem egy komplett Felvidéki Wikipédia tudástárral rendelkezŐ egyének vagyunk, ennyi év távlatából ne csak legendaként és homályosan emlegesse az illetékes elvtársakat, hanem nevesítse is! Az utókornak a lehető legtöbbet kell tudnia és tanulnia az elődökről, márpedig általánosításokkal ez nem fog menni... Nem kell félni, mert akkor Ők győztek!

Homérosz
2013. aug. 19. 09:03

Kedves Megmondtam! Eljön majd a "nevesítés" ideje is, most inkább a felvidéki magyar társadalomban kialakult repedések és törések okainak a feltárására teszek kísérletet. Mert ez egy jóval összetettebb folyamat, mint egy-két személy negatív szerepe. Ebben ui. benne vannak azok is, akik nem töltöttek be fontos vagy kevésbé fontos tisztségeket, csak éppen egy adott pillanatban rosszul döntöttek és a döntésük következményeitől már nem tudtak (vagy akartak?) szabadulni.

Levente
2013. aug. 20. 17:06

Gratula, jó cikk.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket