Anita, Kármen
  • HUF: 345.00
  • USD: 1.11
  • 11 °C
  • 23 °C
tudomány

Kína bejelentette első Mars-missziója nevét

A robotizált misszió előreláthatóan 2020-ban indul el

Nyitókép: National Geographic

 

A Kínai Űrhivatal ismertette első Mars-missziója nevét. Április 24-én tartották az éves kínai űrnapot, idén ráadásul az ázsiai ország első műhold-felbocsátásának 50. évfordulóját ünnepelték.

 

A küldetés a Tianven-1 nevet fogja viselni, a robotizált misszió előreláthatóan 2020-ban indul el. A Tianven kifejezés Csü Jüan (időszámítás előtt 343–278) költő egyik művére, az Égi kérdésekre utal. A mítoszokat is érintő kérdéseket a költő a különböző égitesteknek címezte.

 

Hirdetés(x)

A Kínai Űrhivatal bejelentése szerint a jövőben minden idegen bolygókhoz tervezett küldetést Tianvennek fognak nevezni. Az ázsiai ország az utóbbi időkben a Holdon ért el jelentős eredményeket, a közelmúltban egy robottal landoltak az égitest túlsó oldalán, idővel pedig mintákat is el akarnak hozni az objektumról.

 

A Dongfanghong-1, más néven a Kína-1 nevű műholdat 1970-ben bocsátották fel, ezzel Kína a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Japán után az ötödik ország lett, amelyik műholdat indított el. Az elmúlt bő évtizedben Kína komoly erőfeszítéseket tett, hogy növelje szerepét a világűrben.

 

NG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket