Bolyai Farkas, a kevéssé méltányolt zseni

Nyitókép: Wikipedia

1856. november 20-án hunyt el a 19. század egyik legnagyobb tehetsége, mégis kevesen ismerték. Egész életében próbálta bebizonyítani Eukleidész ötödik axiómáját, vagyis azt, hogy a párhuzamosok nem metszik egymást.

Az 1775. február 9-én született bólyai fiút csodagyereknek nevezték gyors fejszámolása, zenei- és nyelvi tehetsége miatt. Elszegényedett nemesi családban, apja egy jobb jövő reményében beíratta a kolozsvári református kollégiumba. Bolyai Farkas hatéves korában Európa egyik leghíresebb iskolájában tanult, hét nyelven beszélt, írt és olvasott, majd hamarosan magántanítványokat oktatott.

   

Tizenkét évesen a nála négy évvel fiatalabb báró Kemény Simon házitanítója lett, így jutott el fiatalon a jénai, majd a göttingeni egyetemre, ahol megismerkedett a híres Carl Friedrich Gauss-szal. Mindketten egyformán a legjobb diákok közé tartoztak, Gauss-t felemelték, de Bolyairól alig tudtak valamit, miközben elszántan dolgozott a párhuzamossági posztulátum bizonyításán. Leírások szerint a külföldi tanulmányai végén gyalog ment el Németországból Erdélybe, és közben a bizonyítási elven gondolkodott.

Huszonnégy évesen nevelői állást vállalt Kolozsváron, ahol megismerte későbbi feleségét, Árkosi Benkő Zsuzsannát. Szerény domáldi birtokon éltek, és gazdálkodással foglalkoztak, házasságuk első évében született fiúk, Bolyai János, akit édesapja elsősorban tanítványként kezelt. 1804-ben kinevezték a marosvásárhelyi református kollégium matematika-fizika-kémia szakos professzorának, harminchét éven keresztül dolgozott ezen a poszton, és közben a megélhetés érdekében háztáji munkákat vállalt. Egy ilyen tevékenység során találta fel az új fűtő- és főzőkemencét, amit később széles körben használtak.

Minden idejét a tudományoknak szentelte, így fordult a kultúra tudományához és francia enciklopédisták hatására verseket, drámákat írt, majd zeneelmélettel foglalkozott, később pedig gyógyítással kísérletezett.

Elsődleges területe maradt a matematika és fizika. Fő munkája, a Tentamen (1832) tudományos munkáit gyűjtötte össze, egyúttal tankönyvként használták. A legtöbb művét egy nyelven publikálta, ezért nem került be a nemzetközileg elismert tudósok körébe, ezzel egyidőben leleményes pályatársai közül néhányan lefordították munkáit, és saját nevükön jelentették meg a szakfolyóiratokban. Bolyai ennek hatására sem tett le az euklideszi ötödik, párhuzamossági posztulátum bizonyításáról, viszont új elméletet nem alkotott.

Fia, Bolyai János apja hatására szintén az eukleidészi elmélettel foglalkozott, és mivel Bolyai Farkas a csalódottságai miatt megtiltotta fiának, hogy folytassa a kutatást, kapcsolatuk megromlott. János mégis tovább foglalkozott az elmélettel, és ezzel a magyar tudomány egyik legnagyobb alakja, a „geometria Kopernikusza” és az erdélyi tudományos élet legkiemelkedőbb képviselője lett. Bolyai Farkas már nem érte meg fia sikereit, ahogy saját munkásságának elismerését sem.

A Magyar Tudományos Akadémia, 1856. november 20-án, Bolyai Farkas halála után fedezte fel matematikai nagyságát, a középiskolai tananyagban a kerületi és középponti szögek tárgyalását ma is Bolyai Farkas gondolatmenete alapján bizonyítjuk.

MTI