A Mount Everest expedíció nyomában VII.

Száraz Dénes, a Körkép.sk helyszíni tudósítója a Himalájáról jelentkezik

A himalájai utunk megkoronázása

Island Peak 6190 méter

Április 10. délután, Island Peak alaptábor, hatalmas szél, tanácskozás, hogy vajon mi lesz holnap. Helyi hegymászók véleményét kikérve fél óránként. De a válaszok megnyugtatók, szél lesz, de vihar, havazás nem.

   

Étkező sátrunkban összekészítettük a  másnapi felszerelést, vacsora és hétkor alvás, hiszen éjjel egykor ébresztő.

Nyugodt voltam, erőt éreztem magamban, biztonságot, nem voltak olyan kételyeim magammal kapcsolatban, amilyenek oly sokszor vannak az életben.

Éjjel félegy, sátor, cipzár fel, csillagos ég, szélcsend, mínusz tíz fok. Csodaszép, a lehető legjobb idő. Gyors reggeli, tea és már készen állva várjuk kísérőinket, Mingmát és Furbát.

Nem mi indultunk elsőként, felnézve a hegyre, fejlámpák fényét látjuk mozogni fölöttünk. Jó tempót mentünk, de hamar rá kellett döbbennem, hogy ez nem egy egyszerű trekking hegy, kitett sziklagerincen meneteltünk az éjszakában fejlámpával, lenézve tátongó mélységet láttam, megijedtem, nem voltam biztonságban, kértem a vezetőnket, hogy kössük össze egymást, így mentünk tovább.

Felkelt a nap, és elérkeztünk a hatalmas gleccserek és jég birodalmába. Hágóvasaink alatt ropogott a hó, veszélyes volt nagyon, tele volt szakadékkal, vékony hó-hidakkal az utunk. Egyszer csak tőlünk 20 méterre hatalmas jégtömb szakadt le. Nem is annyira fizikailag, inkább mentálisan voltam fáradt a kiélezett helyzetektől. És még csak most jött a java, nem hittem el, a csúcs alatt egy kétszáz méter magas jég és sziklafal állt.

Én azt reméltem, hogy ott csak profi hegymászók másznak és nekünk van egy könnyebb út azt kikerülve, na persze, fél óra múlva már Balázs barátommal a függőleges falban voltunk. Mászógép a kötélre, jégcsákány zúzza a jeget és a hágóvasak csikorognak a  sziklán. De tudtam, hogy a fal tetején már ott a csúcs.

És felértünk, szélcsend volt és felhőtlenség a csúcson. Leültünk és néztünk ki a fejünkből, félelmetes helyen voltunk, de tényleg leírhatatlan az érzés, nyolc ezer magas hegyek körülöttünk, alig kapunk levegőt. És a boldogság nem teljes, hiszen még le kell mennünk. Nagyon kimerült voltam, de Furba vezetőnk segítségével ez is sikerült!

Hát mit mondjak, életem legnehezebb 12 órája volt. Talán csak most, 24 óra után fogom fel, hogy mi is volt ez! Egy újabb, hatalmas kaland, kemény pszichés, mentális kiképzés. Szeretem az életem és boldog vagyok, hogy ilyen dolgok érdekelnek és ilyen dolgok természetesek nekem!

Köszönöm a feleségemnek és fiamnak, hogy  elengedtek az álmaim megvalósítására!

Száraz Dénes