A losonci Phoenix Lutetia polgári társulás első ízben szervezett vezetett gyalogtúrát, melynek résztvevői Ajnácskő és környéke legszebb vulkanikus csúcsait, a Ragácsot és Szár-kő-t jártrák be.
A túrát eredeti időpontjában a vírus okozta korlátozások miatt nem lehetett megvalósítani, a helyszínek geológiai szépsége azonban nem változott, az minden évszakban vonzó. Igaz a látványért ezúttal a megszokottól jobban „meg kell dolgozni“, hiszen az utóbbi hetek, napok és órák esői jelentősen megnehezítették, csúszóssá tették a terepet.
Csury Jenő Az „Apoka” földje c., 1939-ben írt munkában írja a területről:
„Itt nincsenek magas hegyek. Azonban ez a táj a legérdekesebb földtani alakulásokat nyújtja, melyek rendkívül nagy változatosságot tüntetnek fel. A völgyekben lakó szorgalmas magyar nép, bár verejtékezve, de törhetetlen szorgalommal díszíti mezővel, réttel és gyümölcsösökkel a hegyoldalak lejtőit. A bükk- és tölgyerdők zöldellő foltjai pedig festőivé varázsolják a szép alakú kúptetőket. Valami lenyűgöző báj áramlik az egymást felváltó völgyek váltakozó tájképeiből, melyeken idegzsongító csend és nyugalom ömlik el. Az Ajnácskői-hegység egészen sajátos magyar zamatú táj.“.
Ehhez azért érdemes hozzátenni, hogy magas hegyek ugyan nincsenek, viszont a kb. 4 – 4,5 millió évvel ezelőtt keletkezett vulkáni csúcsok mai állapotukban sem könnyen adják meg magukat. A lejtők meredekek, s így egész helyénvaló a közepesen nehéz jellemzés.
A túra résztvevői Ajnácskő főterén, a katolikus templom előtt találkoztak. Többségük a Polgári Társulás által biztosított autóbusszal (Losonc-Fülek-Ajnácskő) érkezett, de voltak, akik saját járművel jöttek a helyszínre.
A túrát Id. Ádám Sándor, a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet természetőre vezette, aki egyúttal amatőr vulkanológus és kiválóan ismeri a terület természeti értékeit. Legyen szól a tűzhányók egykori működéséről, geológiáról vagy ezt betakaró növényzetről.
A túra kezdetén Ádmám Sándor Ajnácskővel ismerkedtek meg. Erről a Borovszky Samu által szerkeszett Gömör-Kishont vármegye monográfiájában olvashatjuk:
„Ajnácskőaljáról, a mai faluról, 1427-ben találjuk az első említést. 1540-ben Balassa Menyhért bírta, 1546-ban török kézre került, 1550 körül a Kubinyiaké, kiktől Feledi Eustách foglalja el és megveszi Parlaghi Lászlótól, a király tiszttartójától. 1595 után Lórántffy Kristófnéra, Feledi Boldizsár nővérére száll a vár és az uradalom. A Lórántffyak után a Vécseyek és a Monayak kapnak reá kir. adományt. 1604-ben a Rhédey Ferencz birtoka, de 1609-ben ismét a Kubinyiak kapnak reá donátiót. 1619-ben Széchy Györgyé, 1645-ben elfoglalja a török, 1649-ben pedig Fekete László és házasság útján Vécsey Sándor nyer reá új adományt neje Fekete Mária révén, továbbá Vayné Fekete Erzsébet. Ez időben Fekete László az akkor megrongált várat alaposan helyreállította és megerősítette. A Vécseyek mellett a Vayak is birtokosai lesznek és 1705 után már a fél uradalom az övék. A Vayak révén, negyed részének 1895-ben Teleky Ádám lett a tulajdonosa. A mult század elején Hajnácskő néven is említik a községet és ekkor már a Wesselényi, a Jósika, a Károlyi és a Kemény családot uralja; ma Károlyi-Ebeczky Eleknének, báró Kemény Gejzának, gróf Teleky Károlynak, Margulit Gyulának és Sarlay Pálnak van itt birtoka. … A község határa az ősemlősök gazdag lelőhelye, melyeknek számos érdekes példányát szállították már Budapestre, a földtani múzeumba. Itt már szafirt is találtak, és a romok között számos régiséget a török és korábbi időkből, melyek Ebeczky Elekné birtokában vannak. E vidék a mult században még híres szőlőtermő hely volt. Országszerte ismeretes volt mint gyógyfürdő is, melyet azonban a tulajdonos: báró Kemény család beszüntetett.“
Az ajnácskői vár a legenda szerint nevét „Hajnácskáról”, Huba vezér lányáról kapta. Maga a vár – hasonlóan a környékbeli várakhoz (Fülek, Somoskő, Salgó) egy egykori vulkáni csúcson épült fel A tatárjárás előtti időszak már említik írásos források, mint a palóc határőrök erődjét.
Ennek helyén Bata ispán épített 1255 körül gótikus kővárat. Királyi várként tartották számon, melyhez 20 község tartozott. A későbbiek folyamán Balassa Menyhért, és további családok tulajdonában volt. A törökök 1556 áprilisában foglalták el., mely rabságból a királyi csapatok 1593-ban szabadították fel.
A vár 1649-ben Vécsey Sándorhoz tulajdonába került, aki átépítette azt. 1710-ben az osztrák császári csapatok foglalták el. A 18. . század közepén a Vay család tulajdonaként jegyezték. Vannak korabeli dokumentumok, amelyek leírják a berendezését is. Egyike azon váraknak, melyet nem romboltak le, de leégett és pusztulásnak indult. Jelenleg csak néhány falrészlete látható, melyet csak figyelmes szemlélődéssel lehet felfedezni.
Legfelső szintjén megmaradt egy pincehelység, melyet az elmúlt években rendbe hoztak, és gyakori helyszíne baráti találkozóknak. Jelen túra utolsó állomása is ez lett volna, de a délutáni eső és fáradtság miatt a túra a várba vezető tanösvény elején, a székely kapunál ért véget, ahol Ádám Sándor borát kóstolhatták meg. Elárulva ezzel azt is, hogy a túravezető egyben borász is, aki igyekszik azért tenni, hogy visszahozza a településre a borászat mesterségét is.
A vár alatt a Vécsey család 1820-ban építette fel klasszicista kastélyát, amely ma kihasználatlan. Vannak olyan elképzelések, hogy a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet egy látogató központot alakít ki benne, de ennek kivitelezése még a jövő titka. Ami azonban bizonyos, hogy ha elkészülne, az nagyban megemelné Ajnácskő turisztikai értékét és település látogatottságát is.
Az ajnácskői fürdőből az utat a Ragács csúcsára gyalog egy óra alatt lehet megtenni. Az utat gyalog téve meg, először a Pálházavölgyve érünk, mely dohánynyal szokott beültetve lenni, melytől jobbra egy nagy laposság, a Kövágó-lapály meg a Kővágó-hegy van. E hegyből azelőtt követ fejtettek, most pedig É.-i részén szántóföldekkel, délen akáczczal van beültetve.
Tovább jobbra a „Hálányírjési”hez érünk, hol előbb nyír volt, most meg akáczültetvény van. Ezen túl van a Csaha-vögy, melyről azt mondják, hogy ott Csaba nevű „híres vitéz” ökröt vágott le. Jobbra van még a Medebikki-bércz, bikkes erdővel, aljában meg szántóföldekkel; tovább a Ragácsallya: dombok és szántóföldek. Útközben két „güdörre” is bukkanunk, minőket itt a medret nem lelő esővíz mos a puha talajban; ez árkok falát, hogy a további rombolást meggátolják, fákkal, főleg akáczczal ültetik be.
Több ilyféle árok van a Ragács gerinczétől Ny.-ra eső fennsíkon, K. Ny.-i irányban, lefolyással a Gortva patakba. Ez árkok közül a D.-i, a Matracs tövében és annak É.-i tőszomszédja elhíresedtek az onnan kikerülő ősemlősök csontjai által. Az árkok rétegviszonya, a hol a feltárás a legnagyobb, felülről lefelé a következő: lősz, nyirok, bazalt breccia, iszapos, majd neogen homok.
Az állati maradványok a nyirok hátán fekiisznek, de uagyobbára elhagyták eredeti fekvőhelyüket. Találtak masztodon, tapir, bölény, ló stb. csontokat, úgy hogy Ajnácskő vidéke, mint harmadkori emlősök lelhelye, hazánkban elsőrangú helyet foglal el. A nép azt tartja, hogy az ott talált csontok, nagy emberek csontjai lehettek.
Maga a Ragács gerincze nyirok és apóka által képezett hegyekből emelkedik. Bazaltja közvetlen apokából tolva fel magát, a legalsó nyergén tömeges elválás, feljebb breccia-féle, sőt salakos tömöttel vegyest egész a csúcsig.
A palóczok Ajnácskő vidékén egyes kőzetekre a következő elnevezéseket használják: apóka, főleg neogen homok és homokkő, általában pedig fehér, morzsás, porhanyó szikla, melyet lehet faragni; a likacsos bazalt, ha vörös: kenyérkö, ha fekete: ritkakö; a tömött bazalt: cser kő. A nép kőnek nevezi a felnyúló, nagyobbára meztelen sziklákon végződő hegycsúcsot, béreznek a hegygerinczet.
A Ragács lábához érve, elég meredek úton juthatunk fel a D.-i oldalról. Egy darabon fahordásra használt, de elhanyagolt szekérúton haladunk, melyet ma csak a lefolyó esővíz gondoz. Az úton ökölnyi és apróbb vöröses likacsos bazaltok, a „kenyérkövek” hevernek. A hegy felsőbb részén egy helyen a talaj fekete és a nép szerint ott vasnak kell lenni és azért vizsgálták volna azt a „fődvizsgálók”. A hegy oldala elég sűrűn vau erdőséggel borítva, de azért legelőül is használják. Fája főleg a tölgy meg a cser; elterjedt még a mogyoró, barkóczafa, boróka.
Feljebb a hegy meredekebb, az út elvész és arezunkba csapódó tölgygalyak között, a marhacsapásokon jutni feljebb, melyek szerte ágazva, könnyen tévútra vezetnek. A hegy felső részében egyes bazalt-sziklák tárulnak fel a talajból, melyek között a legnagyobb a hegy csúcsát képező kétágú sziklatömeg, mely részben csupasz, részint meg mohval van benőve. A nép a hegyet e sajátszerű szikla alakja után „Kétágú kőnek” is nevezi.
Azonfelül e csúcsot Nagy-Ragácsnak is hívják, megkülönböztetésül a tőle D.-re levő KisRagácstól és a nép azt tartja róla, hogy azelőtt „tűzokádó hegy” volt. A hegy E.-i oldala, minden ereszkedés nélküli meredek sziklafal. Ennek aljában van a „bodzás lápa” és a kivágott erdők helyén: „cseplék, apró surnya bukrok” vannak.
A Ragács erdőtlen csúcsáról, mint a környék uralkodó pontjáról, szabad kilátás nyílik messze tájra és azért érdemes lenne reája egy messzelátót állítani, a minő a háromszögelés idején volt is rajta. D-re a Ragács gerinczére és azontúl a Medvesallyára, ennek falvaira nyilik kilátás. A D-nek, majd Ny-nak húzódó, vészben keskeny fennsíkszerű Ragácsgerincz csúcsai: Kis-Ragács (452 m.), melyet egy nyereg választ el a Borkutkotöl (Borkő 427 m.), mely kúpalakban feltódult tömött bazalt; völgyében kifolyással, melyet útcsinálásra használnak.
A gerincz Ny. felé a Matracs (410 m.) és Strázsa (Estrázsa) csúcsokban folytatódik, mely utóbbin a néphagyomány szerint, a várbelieknek őrhelye volt. Ny. felé az ajnácsköi völgy terül el, az azt övező előhegyekkel, mint a Malomhegy (363 m.), Maravölgy-bércze, a Tilicz és a háttérben a Pogányvár gerincze.
A Várhegy közvetlen szomszédságában van a Lakatoshegy (386 m. ?) gyümölcsfákkal és szőlővel beültetve; ez a Magyarosba (269 m. ?) folytatódik. K. felé alacsony dombvidék terül el, melyen különösen egy kúpalakú behorpadt hegy tűnik fel, meg az erdős Szénaág kopasz, lapos tetővel. Míg a K.-i kilátás a legszegényebb, addig az E-i a legváltozatosabb.
Itt emelkedik a Zabatahegy (465 m.), tovább E-abbra a Szárkő (485 m.). mindkettő fiatal erdőkkel fedve, meg a Bayolyko; kissé Ny-abbra a Hegyeskö (467 m.), Nagyhegy (441 m.) oldalában szőlővel és egy D.-E.-nak húzódó gerincz, mely a helységeket eltakarja, úgy hogy mögötte csak halmos szántóföldek meg fiatal erdők látszanak. ÉK-nek a Gortva és Rima helységeire nyilik kilátás, mint Kerekgede, Kis-Falud, Pálfalva, Jánosi, Rimaszombat; míg ENy-ra Sőreg látszik, mögötte a fennsíkszerű Bénái hegy, tovább meg az Ipoly völgyében Csoma, F.-Püspöki és más falvak, távolabb Losoncz és Gács.”
A túra második megállója a 486 m magasságú Szár-kő volt, amely elérése nehézség tekintetében nem maradt el a Ragácstól. A vulkáni csúcs Gortva-puszta felett emelkedik a magasba, látványos bazaltoszlopait egy kifejtés hozta a felszínre. A legyező formában megjelenő 35-60 cm vastag oszlopainak magassága néhány helyen eléri az 50 m-t. Az oszlopok az egykori vulkáni csúcs felső részén csaknem merőlegesek az alapra, az alacsonyabb részein 40-60° dőlésűek, alján pedig padokba mennek át, amely merőlegesek az oszlopokra.
Az egykori vulkáni kráter átmérője kb. 150 m volt. A belőle kifolyó lávafolyam kb. 1,5 km hosszúságban borította be a felszínt, maradványai a „Suhaj-kő”-n és „Cserép-kő”-n is megtalálhatóak. Mindekét helyszínen látható a láva függőleges oszlopos elválása. A radiometrikus vizsgálatok szerint kora kb. 4,63 millióév. A Szár-kő 5-ös fokozatú európai jelentőségű természeti rezervátum.
A gyalogtúra alatt bejárt útvonal hossza mintegy 21 km volt.
Puntigán József
Megosztás:
Címkék: Ádám Sándor Ajnácskő Csury Jenő Ebeczky család Hajnácska Huba vezér Losonc maar oszlopos elválás pados elválás Phoenix Lutetia Polgári Társulás radiometrikus vizsgálat Ragács Szárkő Turisták lapja vulkanizmus
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
