A régészetről a legtöbbeknek filmes jelenetek ugranak be: Indiana Jones kalandjai, fénylő aranytárgyakkal tömött, piramisbéli titkos kamrák, óriási kincsek és persze elvetemült kincsvadászok. A mi lovasnomád múltunkban nem emelkednek piramisok, értékes kincsek viszont vannak, izgalmas kutatási eredmények nemkülönben.
Egy hónappal ezelőtti cikkünk arról szólt, hogy néhány, a föld mélyéből előkerült lelet mekkorát tud fordítani az eddigi történelmi ismereteinken. Ránézésre csak ruhadíszek, ékszerek, használati eszközök és csontok, de a szakembernek „elmesélik”, hogy a magyarok vándorlásáról és honfoglalásáról szóló részt teljesen át kell írni a tankönyvekben. A következő években már „csupán” azt kell kideríteni, hogy pontosan mire.
Ezen dolgoznak tovább a jelentős felfedezéseket tett régészek, akiknek a tevékenysége kevéssé közismert. Nem éppen fehér inges munkáról van szó, és az izgalmakat sem úgy élik át, mint Indiana Jones. A Hollywoodon kívüli régészkezekben ostor és pisztoly helyett különböző ásószerszámok és ecsetek forognak, az izgalmas felfedezések pedig sokkal szakmaibbak. Abban viszont van hasonlóság, hogy olykor bámulatos helyekre vetődnek el ők is. Idén nyáron egy hónapon át, vadregényes tájon zajlottak a 3. orosz-magyar uráli régészeti expedíció ásatásai őseink egykori lakhelyén, a Volga mentén és az Urálban.
Szöllősi Mátyás a régészeti feltárások helyszínein készült fényképeiből a héten kiállítást szerveztek Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Ezekből szemezgetünk.
Ezeket a gödröket jóval óvatosabban ássák ki, mint a városokban azokat, amelyekbe távközlési kábeleket fektetnek.
Apró rögről rögre kell eltávolítani a földet a leletek körül, hiszen minden csontszilánknak jelentősége lehet.
4000 év múltán ismét napvilágra kerülő karkötő, amely még mindig egykori viselője kezén van.
A régi emberek számára az eszközeik jelképrendszere és szépsége legalább olyan fontos volt, mint a használhatósága.
Az egyre korszerűbb és megbízhatóbb kutatási eredményekhez mind több szakterület összefogása járul hozzá.
A közép-európai kultúrtájhoz szokott szemet elbűvöli az érintetlen vidék szépsége.
Előfordul, hogy a régész összepiszkolja a térdét és a könyökét, de az új felfedezésekről már kiöltözve számolhat be a nagyközönségnek.
A lomovátovói kultúra valószínűleg az ezer évvel ezelőtt élt komikhoz köthető.
Azóta igencsak megváltoztak a körülmények, nehezen boldogulnak és egyre fogynak a komik, de még mindig élnek ott, ahol az őseik az iménti maszkot hagyták.
Az Urál-hegység és a Káma folyó vidékén megtalált leletek csaknem azonosak a Kárpát-medencéből ismert honfoglalás-kori leletanyaggal, így ezeket a korabeli magyarok hagyatékának tekinthetjük. Ezekből jöttek rá a kutatók, hogy őseink szálláshelyei és vándorlásai nem ott és nem akkor voltak, ahol és amikor gondoltuk.
A lovak nélkülözhetetlenek voltak a nomád népek számára, mindenhová együtt jutottak el, így korabeli gazdáikról is elárulhatnak egyet s mást.
A régész is ember, méghozzá a munka utáni lazításban jártas ember!
Vésey Kovács László
A fényképekért köszönet Szöllősi Mátyásnak!
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
