Huba
  • HUF: 406.52
  • USD: 1.01
  • 21 °C
  • 28 °C

Hirdetés (X)

Uncategorized

Gorilla 2: Az Aktuality.sk oknyomozója szerint a rendőrség véletlenül szúrhatta ki a titkos találkozókat

A mostani felvételek Vagovič szerint két típusba sorolhatók, attól függően, hogy mire mutatnak rá

Nyitókép forrása: Aktuality.sk

 

A rendőrség vélhetően teljesen más okból kezdte el megfigyelni azt a Léva melletti hétvégi házat, ahol aztán rögzítették Robert Fico smeres pártelnök, Robert Kaliňák egykori smeres belügyminiszter, Miroslav Bödör nyitrai oligarcha találkozóit. Marek Vagovič a felvételeket közzétevő Aktuality.sk oknyomozó csoportjának vezetője a Rádio Expres műsorába arról beszélt, hogy a rendőrség orvvadászat miatt figyelhette meg a helyet, és ennek eredményeképp tűnt fel nekik, hogy milyen ismert arcok fordulnak meg a hétvégi házban, tehát nem tudtak előre a titkos találkozókról. Vagovič arról is beszélt, hogy önmagában a fent említett személyek találkozója nem lenne feltűnő, ám az ott elhangzottak egyértelműen arról szólnak, a nagy horderejű korrupciós ügyekben befolyásolják a tanúvallomásokat.

 

Ahogy arról a Körkép.sk is beszámolt, az Aktuality.sk két rövid videót és egy hosszabb cikket is közölt a találkozókról. Az ominózus felvételeket Szlovákia egyik legnagyobb horderejű korrupciós ügyében, a rendőrség volt vezetőit érintő Tisztítótűz-akcióban használhatják fel bizonyítékként, valamint Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány szabadlábrahelyezési kérelmének elbírálásánál – ami szintén ma (kedden) esedékes. Vagovič hangsúlyozta, hogy érdemes kivárni, milyen irányt vesznek az események, mert bár a hatóságok nem hagyhatnák figyelmen kívül a felvételek tartalmát, vannak ennek ellentmondó tapasztalatokat. Konkrétan a Gorilla-felvételeket említette, ahol a bíróság nem engedte azt felhasználni.

 

A mostani felvételek Vagovič szerint két csoportba oszthatók, az egyikben azok vannak, amelyek azt bizonyítják, hogy például Robert Fico szorosan együttműködik Miroslav Bödör nyitrai oligarchával. Az egyik nyilvánosságra hozott felvételen Bödör megkérdezi Ficotól, mikor tartja a szeptember eleji tüntetést, mert akkor “szervez oda embereket”, Fico pedig biztosítja őt arról, hogy mindenről idejében tájékoztatni fogja.

 

Vagovič szerint a második csoportba már azok a felvételek tartoznak, amelyek potenciálisan bűncselekményekre utalnak, szemtanúk és vallomások valamint büntetőeljárás befolyásolásáról szólnak.

 

“Nyilván a személyes találkozók önmagukban nem jelentenek semmit. De amikor Robert Kaliňákkal arról beszélnek, hogy mit mondjon, hogyan tegyen vallomást, akkor a probléma teljesen más színezetet kap”

 

fogalmazott az oknyomozó újságíró.

 

Gorilla 2: Így készítette fel Kaliňákot a kihallgatásra Kočner ügyvédje és Gašpar fia

 

Robert Fico reakciója kapcsán hangsúlyozta, hogy Fico szemében amikor ő találkozik a vádlottak ügyvédjeivel és kap betekintést az ügymenetbe, az rendben van, amikor a sajtó, az már nincs rendben, és a Smer elnök minden egyes nagy korrupciós ügynél ugyanígy reagált a sajtó értesüléseire.

 

A műsorban szó esett a felvétel azon részéről is, amikor Tibor Gašpar fia azt javasolja Kaliňáknak, hogy Ľudovít Makó kinevezését (a legfontosabb tanú a Tisztítótűz-ügyben) hárítsa a néhai Milan Lučanský exrendőrfőnökre, hiszen ő “már nem él, sem cáfolni, sem megerősíteni nem tud semmit”.

 

Vagovič emlékeztetett, hogy az ifjabb Gašpar mindezt úgy mondta, hogy épp a Smer és holdudvara volt az, ami az AllForJan mozgalomhoz hasonló szolidaritási akciót akart szervezni az öngyilkosságot elkövető Lučanský köré, most pedig kvázi meggyalázzák ugyanannak az embernek az emlékét.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket