A terasz egy igazi kis sziget, ami lehetővé teszi azt, hogy a természetben töltsük kevéske szabadidőnket. Emellett azonban szervesen kapcsolódik a lakáshoz, átmenetet képez a kint és a bent között. Ez az átmenet pedig a teraszajtó segítségével nyílik meg számunkra, melynek kiválasztása nem könnyű feladat, hiszen többféle szempontot is figyelembe kell vennünk. Számtalan működési technika között választhatunk, a helyes döntés érdekében pedig meg kell vizsgálni a lakás és a terasz specialitásait.

 

Milyen teraszajtók vannak?

 

Bármilyen nyílászárót is szeretnénk, a Zsola Ablak Kft. teraszajtói között meg fogjuk tudni találni az optimális megoldást. Nagy vonalakban elmondható, hogy van egyszárnyú, kétszárnyú, valamint a toló-bukó és az emelő-toló rendszerű panorámás teraszajtó, azonban ahhoz, hogy milyet érdemes vásárolni, ajánlott szakember segítségét is kérni.

 

 hirdetes_810x300  

Az ajtónyílás

 

Az egyik legfontosabb paraméter maga az ajtónyílás. Nem mindegy ugyanis, hogy mekkora a rés, amibe a teraszajtót szeretnénk elkészíttetni. Ha ez a terasz egy kicsi méretű vagy ritkán használt terület, akkor elegendő lehet az egyszárnyú, de hangsúlyozzunk, hogy ebben az esetben lesz a legkisebb és legkevésbé élő a kapcsolat a terasz és a lakás között. Csak akkor érdemes ezt választani, ha nem töltünk ott hosszú időt, és nem gyakran megyünk ki.

 

Ha a nyílás nagyobb, akkor a kétszárnyú ajtó, vagy a panorámás változatok ajánlottak, az emelő-toló ajtóval akár egy 6-10 méteres rés is kitölthető. Ha a rés kicsi, de mi szeretnénk aktívan használni a teraszt, akkor mindenképpen érdemes falat bontani és nem megelégedni a régi ajtó szimpla cseréjével. Egy ilyen átalakítás minőségi változást hozhat a lakás megjelenésében, igazi nagyvilági vagy penthouse-hangulatot tudunk elérni, főleg, ha tekintélyesebb méretű terasszal rendelkezünk.

 

A tér kihasználása

 

Az egy- és kétszárnyú nyílászáró a nyitáskor teret foglal, valamint nyitott állapotban belóg a szoba terébe. A panorámás erkélyajtók előnye, hogy a mozgó rész a fix rész elé csúszik, ezáltal pedig egyáltalán nem vesz el semmit a szoba területéből. Ha tehát nem szeretnénk a kinyitott ajtót kerülgetni, akkor ez utóbbit ajánlott választani. 

 

Aki idegenkedik a tolóajtótól, azoknak elmondhatjuk, hogy ezek már olyan speciális vasalattal rendelkeznek, hogy a hatalmas üvegfalak mozgatása nagyon könnyen megtörténik, hiszen a munka nagy részét maga a vasalat végzi.

 

Az akadálymentes közlekedés

 

Az egy- és kétszárnyú erkélyajtó, valamint a toló-bukó változat küszöbbel rendelkezik, amit minden egyes alkalommal át kell lépnünk, ha ki akarunk menni a teraszra. Ha számunkra fontos szempont az akadálymentes közlekedés, akkor az emelő-toló rendszerű ajtó lesz az ideális választás, mivel itt a küszöb besüllyed a padlóba. A speciális kialakítás és vasalat miatt nem meglepő, hogy ennek a terméknek a legmagasabb az ára.

 

A terasz egy nagyon fontos része az ingatlannak ezért nagy odafigyeléssel kell berendezni, a panorámás erkélyajtó pedig a lakás aktív részévé teszi ezt az egyedi területet.

 

(x)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!