Az asztalon maradt nagyfröccs

Máma már nem gyöngyözik tovább, aludj el szépen, kis (Dzsudzsák) Balázs!

Óriás lettél, csak hunyd le kis szemed, – aludj el szépen, kis Balázs! Azt a gólt kereső, izgága szemed, ami a képernyőn át is mindent elárult: az elején elszántságot és a tüzet, meccs közben a dühöt és a tehetetlenséget, a végén pedig a fáradtság mellett a bánatot is! A szemed volt élő közvetítésben az igazi sportriporter! Ahogy űzöd, hajtod csapatkapitányként társaidat, ahogy lövésre lendül félelmetes ballábad. Pihenj most egyet, Balázs, megérdemled! Aztán csomagolj össze, hagyd ott gyorsan a törököket, nem a te világod, gyere vissza „Európába”!

Meg Király Gábor könnyei, talán búcsúkönnyei! Örömkönnyekkel könnyebb a búcsú, kevésbé fájdalmas, de így meg sokkal meghatóbb! Csibészkedés, huncut kigurítás, ellépett kirúgás után jöttek a nyilatkozatodban a könnyek! Nem tudtál gátat szabni nekik, egy ország látta sportemberi meghatottságodat! Sírni nem csak a győztesnek szabad! Ne szégyelld, hiszen ez is elárult valamit: a megszállott AKARATOT, a győzelem utáni hatalmas vágyat, ami jellemezte az egész csapatot az EB két hete alatt, és ami az egész magyar nemzetnek örömet okozott. Kerek egy esztendő, mondja minden magyar népmese, nem tudni, miért. Kerek egy „királyi” pályafutás a tiéd, és tudni, miért!

   

Meg Kleinheisler Laci mérkőzés előtti zavart magánya, ahogy ott ácsorog tétlenségre ítélve az oldalvonal mentén. Hosszan és többször is mutatott őt a kamera. Még meg se szólalt Hajdú B., már tudta fél Magyarország, hogy valami baj történt veled…Ott álltál szótlanul és magányosan a pálya szélén, mint egy kezdőszínész a világot jelentő deszkák kulisszái mögött hiába várva a nagy fellépésre, bánatosan nézted a melegítő társakat. A combodban érzett fájdalom eltörpült a szemedben, ott egy világfájdalom terebélyesedett!

Hogy miért bánt el veled ilyen cudarul a sors életed mérkőzése előtt: „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék!”. De ne bánkódj, Toldi Miklós is ott lett a végén, ahova kívánkozott tiszta szívvel fiatalon. És te előtted még ott az élet, rengeteg sportsikerben lehet még részed az életed során rád váró számtalan nagy mérkőzésen, még rengeteg örömet szerezhetsz a válogatott szurkolóinak, magyaroknak.

Meg a lecserélt Gera Zoli, aki a pályán hagyta a szívét. Csapattársai belőle élnek, hosszú és sikeres sportpályafutása példaként áll előttük. Aki a Premier League-ból nem levezetésként tért haza a Fradiba, hanem újra, ki tudja, hányadszor felépítve önmagát tért vissza a csúcsra, és meglőtte a portugáloknak a csoportmeccsek legszebb gólját!

Meg a két nagy Ádám! A majdnem szurkolói áldozat Szalai, és a másik, a kis pimasz fiatal Nagy! Az előbbi hatalmas küzdeni akarásával, munkabírásával végleg visszalopta magát a szurkolók szívébe, az utóbbi, húszéves kölyökért sorban állnak Európa nagycsapatai. Két olyan király, akik alázattal képesek szolgálni a csapatot. Az egyik robosztus, gólra törő, igazi csapatjátékos, a másik könnyed, táncos lábú művész! Csak az a harmadik Ádám, a Bogdán lóg ki kicsit a sorból, aki talán büszkeségből inkább nem vállalta a keretben a negyedik, tartalékkapusi feladatot.

Meg a többiek! A cserejátékosok sem érezték magukat cseréknek. Amikor kellett, úgy szálltak be a játékba, minta az elejétől fogva a pályán lettek volna. Alázattal, tenni akarással!

És azért nem volt megalázó a 0:4, mert mertünk kockáztatni 0:1 után! Szebben mutatott volna a végelszámolásban egy kibekkelt 0:1-es szoros vereség, de a tényen nem változtatott volna: kiestünk, de emelt fővel búcsúzunk a labdarúgó Európa bajnokságtól!

Mertünk nagyok lenni, és azok is voltunk!

A kisfröccs után a nagyfröccs tegnap este érintetlenül az asztalon maradt, máma már nem gyöngyözik tovább! A magyar focival együtt az utolsó buborék is elindult felfelé!

Száraz Dénes

Nyitókép: blikk.hu