Megkezdődött a tanév, és sok szülőben felmerül a kérdés esetleg kétség, hogy vajon jó tanári kézbe került-e iskolakezdő, iskolaváltó vagy felsőbb osztályba lépő gyermeke, illetve a megfelelő osztályfőnök gondoskodó szárnyai alá került-e a kis nebuló?! Nem olyan egyszerű dolog ezt megállapítani rögtön a tanév elején, viszont néhány dologra érdemes odafigyelni a tanév folyamán még akkor is, ha kisiskoláinkban, ahol évfolyamonként sok esetben csak egy osztály van, nincs sok remény a tanárváltásra.
Viszont figyelmeztető, jobbító szándékú szülői jelzéseket lehet küldeni az iskola vezetősége és a kollégák irányába is! A felvidéki magyar tannyelvű oktatási intézményekben a csökkenő diáklétszám miatt létkérdéssé vált, hogy az iskolában jó, a gyerekekről gondoskodó és közkedvelt pedagógusok tanítsanak, mert ez egzisztenciát jelent minden ott tanító pedagógusnak. Ha csak egy tanár is kilóg a sorból, hitelét veszti az intézmény. Az iskola oktatási színvonala és felszereltsége, a tanárok szakmai tudása mellett, a pedagógus személyisége is nagyban befolyásolja a szülők bizalmát, a magyar iskolába íratott gyerekek számát.
Közelítsük meg a kérdést most ellenkező irányból: tehát ne a jó és gondoskodó tanári ismérvek alapján, hanem gyűjtsük össze – akár vitaindítónak szánva – a kevésbé optimális jellemzőjegyeket a teljesség igénye nélkül:
Menekül a gyerektársaságtól!
Nem szívesen van velük az iskolai rendezvényeken, iskolai szünetekben, osztálykirándulásokon stb., inkább lóg a kollégákkal, esetleg szülőkkel, a gyereket nem tekinti vele egyenrangú partnernek. Nem képes a gyerekekkel közös programokat kitalálni, közösen tevékenykedni a foglalkozásokon, nyűgnek érzi ezeket a tanórákon kívüli tevékenységeket, ezért a gyerekek magukra hagyatkozva sokszor unatkoznak vagy rosszalkodnak a szabad idei foglalkozások alatt.
Csak a nyugodt gyerekeket szereti!
Gyanús, ha a pedagógus a szülői értekezleteken állandóan arról panaszkodik, hogy a gyerekek fegyelmezetlenek, nem lehet velük bírni stb. Egyrészt azért, mert nem képes lekötni őket a tanítási órákon, nem tudja érdekesen, izgalmasan közel hozni hozzájuk a tananyagot, másrészt nem tudatosítja, nincs rá felkészülve, hogy az egészséges gyerekek alaptermészete a kíváncsiság, a mozgásigény, ami néha valóban kicsit idegesítőnek tűnik.
Nem szeret kommunikálni a szülőkkel!
Kötelező, idegesítő nyűgnek érzi a szülői értekezleteket, igyekszik őket gyorsan letudni, a kérdésekre nem szívesen válaszol, inkább beszámolót tart. Kényelmetlenek a szülőkkel való találkozások, és csak akkor fordulnak elő, ha már gond van a gyerekkel. Hiányoznak mind a preventív jellegű, mind a dicsérő jellegű beszélgetések, és kényszerűségből csak a problémakezelésre korlátozódnak a találkozások. Úgy érzi, a szülő diktálni akar neki, ellenségességet sejt a látogatása mögött. A szülő így nem érzi magáénak az iskolát, szinte semmit se tud az iskola életéről, a gyerekéről is csak a problémát érzékeli, nem működik a tanár-szülő kapcsolat.
Csak a mintaórákon teljesít jól!
Kifejezetten rossz vért szül, amennyiben kiderül, hogy a bemutató órákon, az igazgató vagy a szakos kollégák óralátogatásain nyújt kimagasló tanári teljesítményt, máskor kevésbé, de ilyenkor behozza a tanterembe az iskolában fellelhető összes órán használható segédeszközt, a legmodernebb tanítási módszereket alkalmazza, interaktivitásával meglepi a tanulókat. Más alkalommal csak a noteszével és az osztálykönyvvel a kezében jelenik meg az órán. Ilyenkor megvan a tanuló véleménye: nem értünk, hanem magáért tanít!
Csak a szorgalmas, szófogadó gyerekekkel szeret foglalkozni!
Kivételez! Ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy jobb jegyeket ad egyeseknek, hanem abban is, hogy a többiek rovására „futtatja” szerepelteti, kiemeli a kedvenc tanulóit, a strébereket, a többiek pedig ezért esélyteleneknek, elhanyagoltaknak érzik magukat. Olyan is előfordulhat, hogy a tanár még hónapok elteltével sem képes megjegyezni a számára közömbös diák nevét, illetve keveri a „szürkébb” tanulók neveit. Nem méri fel, hogy minden kis emberkének fontosak az elismerő szavak, az odafigyelés és ráfigyelés!
Csak a tanórákon hajlandó foglalkozni a gyerekekkel!
Nem kimondottan feladata a pedagógusnak, nincs érte külön fizetve, hogy a tanórán kívül is törődjön a gyerekkel, netalántán hétvégén is csináljon velük közös programot, vagy szervezzen akár a szünidőben is tábort számukra. Pedig ilyen alkalmak során lehet jobban megismerni a gyerekeket, ilyenkor nyitottabbak, fel lehet fedezni bennük a rejtett tehetséget, érdeklődési területet. A rengeteg tananyag mellett a tanítási órák 45 perce alatt minden nem derülhet ki róluk. Ha hiányoznak az ilyen programok, nem lesz valódi a tanár-diák viszony sem, és nem kovácsolódik össze a tanulói közösség sem.
Nehezen kezeli a konfliktusokat!
Intő jel lehet az is, amikor túl sok konfliktus szabadul el az osztályban, és ezt a pedagógus nem tudja kezelni. Amennyiben a konfliktuskezelés vége rendre az, hogy valamelyik fél – tanár vagy gyerek – sírva fakad, ott biztosan valami nincs rendjén. Ugyanez érvényes a fegyelmezésre is. A tanítási órákon ezerszer elhangzó „Csönd legyen!” továbbgyűrűző fegyelmezetlenséget eredményezhet, és újra csak inkább az unalmas óra lehet a ludas a gyerek helyett!
Szakbarbár tanár!
Saját tantárgya felsőbbrendűségében hisz, a többire lenézően tekint. Hiába vagy jó történész vagy sportoló, hiába nyersz töri vetélkedőket vagy sportversenyeket, azokkal semmire se mész az életben, csak a matek! Ellentmondást nem tűrően hangoztatja, meg van róla győződve, hogy csak az ő tantárgyával érhet el valamit a jövőben. Nála már csak a tiszta egyeses követelményszint kizárólagosságát hirdető lehet rosszabb, aki úgy gondolja, hogy a tanuló minden tantárgyban legyen tökéletes.
A tanár legyen példakép!
Régen sokan ezt tartották a legfőbb kritériumnak egy pedagógusnál. A mai rohanó, mindenhonnan érkező jobbnál jobb vagy rosszabbnál rosszabb példaképek világában nem kell mindenáron példaképnek lennie a tanárnak, és ez nem baj. Viszont ne ott lássa őt a diákja, ahol nem kellene, de lássa őt a minden olyan, a település életét meghatározó közösségi rendezvényen, ahol felkapja a srác a fejét, megráncigálja a mamája szoknyáját, és felcsillanó szemmel mondja, nézd mama, a tanító bácsi is itt van!
Persze, nem könnyű mindez (ennyi pénzért), de megéri, mert a tanári pálya egy hivatás, és nagy-nagy gyerekszeretetet igényel!
Száraz Dénes
Nyitókép: tbmuzeum.hu
Megosztás:
Címkék: alaptermészet évfolyam fegyelmezés foglalkozás Főoldal gyerekszeretet hivatás jeles kisiskola kiváncsiság kivételezés követelményszint mozgásigény nebuló odafigyelés osztály osztályfőnök osztálykirándulás pedagógus példakép pénz problémakezelés stréber szakbarbár szakmai ártalom szófogadás szorgalom szülő szünidő tanár tanári pálya tanári szakma tanév tanítási óra tanóra tantárgy tehetség település tudás
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
