Európa-szerte vannak úgynevezett viccpártok – ez a köztudatban élő elnevezésük -, amelyek közül néhányan meg is mérettetik magukat az egyes országokban a különböző választásokon, de többségüknek inkább az a szándéka, hogy görbe tükröt állítsanak a társadalmi történések elé.
A német Die Partei (hivatalos nevén Párt a Munkáért, a Törvényességért, az Állatok Védelméért, az Elitek Előmozdítására és Alapvető Demokratikus Kezdeményezés) a berlini fal újjáépítésével kampányolt egykoron – ami cseppet sem mulatságos annak a közvélemény-kutatásnak a fényében, mely szerint a nyugatnémetek 16 %-a, a keletiek 10 %-a szívesen visszaállítaná a Falat.
A Švejk halhatatlan írója, Jaroslav Hašek is pártot alapított A Törvény Keretein Belül Mérsékelten Haladók Pártja néven egyetlen céllal, hogy teljen a politikai célokra összegyűjtött pénzből a kocsmázásra. Olyan teljesen egyértelmű, sokat kifejező választási szlogeneket alkotott, mint „Tiltakozni fogunk a mexikói földrengés ellen!“, „Aki reánk szavaz, kap egy zsebakváriumot!“, „A mi választási irodánkban kaphat egy étlapot!“
És mi a helyzet a térségünkben?
Hazai vizekre térve, a többpártrendszer visszaállítása óta viccpártok nálunk is léteznek! Szlovákiában és Magyarországon a rossznyelvek szerint több is van, de amit nálunk tényleg ebbe a kategóriába lehet sorolni, az a „Paliho Kapurková, veselá politická strana“ (Paliho Kapurková, Vidám Politikai Párt), amely egy alkalommal, nem is olyan régen el is indult a parlamenti választásokon egyetlen képviselőjével a pártlistán, aki egyben pártelnök és „tagság” is volt:

Pavel Vass, a homonnai vidám mozdonyvezető. Magyarországon pedig a közelmúltig a Kétfarkú Kutya Párt számított ebben a kategóriába. Persze számottevő szlovákiai és magyarországi pártoknak is vannak komolytalan képviselői (Gyurcsánynak például sikerült magát is ebbe a kategóriába feltornáznia), akik komikusan építgetik saját egójukat, és politikai szlogenjeik, politikai kultúrájuk kevésbé se haladja meg Hašekét.
Csak a Švejk halhatatlan írója a világirodalomban tette magát elsősorban ismertté, nem pedig mint politikus! Ebből kifolyólag ígérgethetett blődségeket, azzal a szándékkal, hogy bizonyos dolgokat csak humorral lehet elviselni. A cseh kocsmák népszerű hašeki – hrabali világában fogant politikai gondolkodás nem idegen a csehek világában.
Komolykodik a magyarországi viccpárt
„Indul 2018-ban a már nem viccpárt” – szól a Népszabadság Kovács Gergely kutyapárti elnökkel készített interjújának címe. A beszélgetésben a pártelnök kifejti, még országoslista-állítással is megpróbálkoznak a legközelebbi magyarországi parlamenti választásokon. Aztán tetézi:

„Az a célunk, hogy helyben minél több problémára valódi megoldást találjunk, s ne csak ígérgessünk.”
Nekibuzdulásuk annak tudható be, hogy az országos népszavazáson ők az érvénytelen szavazásgyártással kampányoltak, és talán ennek köszönhetően soha nem tapasztalt, 6,3 százaléknyi érvénytelen voks született, és ez a szám már akár elég lenne a parlament küszöb átugrásához. „Sikerük” köszönhető elsősorban annak, hogy mind a kormányoldal, mind az ellenzék erősen túltolta a népszavazás kampányát, és sokan ezért a kutyapártnak fogadtak szót!
Persze nem eszik ilyen forrón a kását!
Ilyen névvel, mint Kétfarkú Kutya Párt persze, nehéz lesz meggyőzni a választókat, hogy helyben „valódi megoldásokat” csak ők kínálnak, bár ki tudja, ismerve a magyar néphumort és a bizonyos mértékű kiábrándultságot, ami a népszavazásnál is megnyilvánult, még az is elképzelhető, hogy „dafke”, csakazértis rájuk fog szavazni a magyarországi választópolgár 2018-ban, és akár sikerrel is vehetik a négy százalékos parlamenti küszöböt.

Bár a legjobb az lenne, ha mindenki maradna a kaptafájánál, tenné a saját dolgát a politikában, amit vállalt: a kormányzó párt kormányozzon, az ellenzék fogalmazzon meg értelmes ellenjavaslatokat, a viccpárt pedig gyártson viccet, űzzön gúnyt az egészből, ha úgy látja jónak.
A Népszabadság újságírójának ilyen megközelítésű felvetésére a pártelnök azt válaszolta, hogy őket már nem is szerencsés viccpártnak minősíteni, ők már komolyan gondolják.
A viccet? Mert akkor nem lesznek sikeresek…
Száraz Dénes
Nyitókép: vasarnapihirek.hu
Megosztás:
Címkék: Die Partei Főoldal görbe tükör homonnai vidám mozdonyvezető kampány Kétfarkú Kutya Párt Kovács Gergely kutyapárt Népszabadság országos népszavazás Paliho Kapurková Pavel Vass Švejk Száraz Dénes választások választások 2018 veselá politická strana viccpárt
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
MKKP
2016. okt. 11. 12:03Két dolgot keversz a cikkben. A Kétfarkú vicces párt. Viccpárt meg például az MKP.
A kommenteket lezártuk.