„Isten ments, hogy Te írj valamit erről – hangzott el, mintegy óvó intelem György András somorjai lelkipasztor szájából félig tréfásan, miután egy őszinte kézszorítással dicsérő szavaktól mentesen, próbáltam tudtára adni, hogy jól beszéltél tiszteletes uram, kedves András.
Mátyásunk, az igazságos mellszobrának ünnepélyes avatásán elhangzott veretes, velős, és bizonyára sokak számára ütős papi áldását ugyanis az istenadtának, vagyis a népnek címezte, s nem a szobornak…. Meglehet, hogy voltak, akik szerint az tiszteletlenség, tán akadtak olyanok is, akiknek ez nem tetszett – a gyevi bírónak például biztosan nem….
Csakhogy most, a reformáció 500. évfordulójához közeledve – Hunyady Mátyás egy év híján épp félszáz évvel előzte meg /1466/ somorjai látogatásával Luthert /1517/ – igenis kellenek az olyan igazmondó juhászok, mint András tiszteletes úr, akit a Jóisten Kárpátaljáról terelt a Kárpát-medence északi nyelvőrségének utolsó felső-csallóközi bástyájára, Somorjára.
Ma ugyanis a költő szavaival élve az igazat kell mondani, nem csak a valódit, s aki latin köntösbe bújtat egy magyar királyt, az nem az igazat mondja, csupán csak a valódit, vagyis végül is lódít…. Mert az valóban történelmi tény, hogy Mátyás itáliai feleségével együtt latin műveltséget telepített királyságába, ebben volt Mátyás korhűen valódi, csakhogy Mátyás azért mégiscsak magyar király volt elsősorban, de egész népével szemben – magyarral, szlovákkal, ráccal, horváttal, szerbbel egyaránt – igazságos is volt, s ezt a népében, a túlnyomórészt magyar ajkú népének lelkében őrizte meg az utókor.
Azt azért ne higgyuk, hogy a magyar népmeséket Bonfini vagy Galeotto Marzio találta ki mintegy pr-menedzserként, hogy úgymond jó sajtója legyen a királnyak…. Az istenadta néplelkület ugyanis minden esetben konokul a valódit is mondja és az igazat is. Ezért amiatt, hogy a Mátyás-szobron csupán latinul díszeleg a Mathias Rex felirat, és magyarul nincs feltüntetve a király neve, így ez a szobor számomra csak valódi, de nem igaz… Igaz csak akkor lenne, ha a király nevét magyarul is rávésték volna…
Történt mindez épp november 13-án, egyáltalán nem mellesleg a magyar nyelv napján /1844. november 13-án vált hivatalossá a magyar nyelv a Monarchiában/…. Az, hogy a magyar mellett párhuzamosan szlovákul is folyt az ünneplés természetesen nagyon is rendben van, ám szerény megítélésem szerint, a szlovák nyelvű ünnepi beszéd nem a magyar gimnázium történelemtanárának a dolga.
Egyébként Horváth László tanár úr magyarul és szlovákul is kifogástalan, átfogó történelmi képet adott Mátyásról. Jómagam azonban úgy gondolom, hogy a szlovák nyelvű beszédet nem neki kellett volna elmondania, hanem egy szlovák anyanyelvű történésznek…
Nem hinném ugyanis, hogy mindamellett, hogy természetesen jó és nagyon is illdomos, ha a szlovákiai magyarok jól, a lehető legjobban beszélnek szlovákul, ám a szlovák nyelv és kultúra ápolása már nem a mi dolgunk, mi a magyar nyelvet és kultúrát akarjuk ápolni és ápoljuk is – lásd Csali –siker a Fölszállott a páva c. vetélkedőben….
Természetesen egyetértek a felavatásával és tetszik is a Mátyás-szobor, de a Mathias Rex felirattal úgy gondolom, hogy bár a fehér lepel fizikailag ugyan természetesen lekerült az alkotásról, ám nekem kissé megalkuvónak tűnik, hogy lelki értelemben latin lepel maradt a legnagyobb és legmagyarabb Hunyady Mátyáson, s így mintegy „le-rex-egedett“ az igazság…
Lehet, hogy velem van a baj, és én nem vagyok józan?….
D. Tok Ernő
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
