Vélemény

Meseszép, de biztos?

Amire azt a jelzőt mondjuk, hogy meseszép, az biztos nagyon szép lehet, mert a mese is szép! Legalábbis majdnem mindegyik! Négy- és kétéves unokáim számára egyáltalán nem mindegyik tévés mesecsatorna meséje szép!

 

A kisebbik még csak azt mondja az ilyenekre, hogy nem jó „nappapa”, mert nem ismeri a félelmet, a nagyobbik már hozzáteszi, hogy félelmetes, mert bizonyára az is a vicsorgó hóember, a mindent felfaló markológép vagy a sötétből váratlanul előbukkanó hatalmas, azonosíthatatlan mókus-sárkány szörnyeteg. Igaz, a mi gyerekkorunkban is voltak „majdnem horror mesék”, hiszen a farkas egy időre bekapta Piroskát és nagymamástul, de a vadász gyorsan megmentette őket.

 

Aztán Jancsi és Juliska is megsütötte a mézeskalácsház kemencéjében a vasorrú banyát, de csak védekezésként. Mégsem féltünk a könyv előtt vagy később a tévé előtt! Nem is emlékszem, hogy megfilmesítették volna Piroskáékat vagy Juliskáékat. Később aztán volt a lesből támadó ruhaszárító-kötél, de az aranyos volt.

 

 

Futrinka utca nem volt ugyan egy Disneyland, és mégis!

 

Emlékszem, kiskoromban mennyire vártam, hogy édesanyám végre leüljön mellém az ágyra és fellapozza a kedvenc képeimmel tarkított mesekönyveket. A három kismalac kalandjai vagy éppen A vitéz szabólegény története mindig rabul ejtett. Elképzelhetetlen volt, hogy a szokásos mondat nélkül aludjak el: és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Annak idején napról napra elképzeltem, vajon lehetne-e nekem is olyan életem, mint hőseimnek.

 

A hétmérföldes csizmában bárhol bármikor ott teremnék, az égig érő paszulyon felmászva egy másik világba kerülnék, és a harmadik – a legkisebb fiútestvér mindent elsöprő sikere is mindig megmozgatta fantáziámat. Andersen vagy Benedek Elek történetei ringattak álomba, de előtte még „találkoztam” a tévés Futrinka utcában Manócskával, Mazsolával és Böbe babával. Ma is jóleső érzés néha rápillantani ezekre a ronggyá lapozott könyvekre. Viszont ezeknek a történeteknek a tévés megjelenítése ma már annyira nem köti le a gyereket a lassú cselekményszövés, a vizuális egyszerűség és túlzott szövegszerűség miatt.

 

 

Ringató mesék helyett riogató mesék

 

A probléma viszont az, hogy a mostani kicsiket (tisztelet a kivételnek) nem a mesefelolvasások ringatják (vagy nem) álomba, hanem a felpörgetett, rohanó rajzfilmek a tévében. Aztán nem csoda, hogy nyugtalan az álmuk! A klasszikus meséket már alig ismerik. Amikor pár évvel ezelőtt a katedránál Krúdy Gyula Szindbádjáról beszéltem a gimnáziumban, mindig utaltam az Ezeregyéjszaka meséire.

 

Az évek múlásával már nem kapták fel a fejüket a diákok a halhatatlan mű említésekor, nagyon kevésnek mondott valamit a csodálatos arab mesegyűjtemény hőse. Akkoriban az óvodában is gyakran olvastak fel elalvás előtt ezekből a mesékből, ma pedig a boltokban is alig lehet hozzájutni, hasonlóan a Grimm testvérek meséihez. Ekkorát fordult volna a világ pár évtized alatt?

 

Lassan nekem is azt kell majd mondanom, hogy bezzeg az én időmben?

 

Manapság sok kisgyerek szobájában a könyvespolcok helyett tévékészülék és számítógép van, a kispárna helyén pedig okostelefon, elszórakoztatja magát ezekkel a lurkó, nem kell a szülőknek különösebben foglakozni otthon a gyerekkel egy-egy kimerítő napot követően. Kényelmes, de veszélyes megoldás, mert általuk egy torz világkép alakulhat ki a kicsikben, nem beszélve a szülő-gyermek együttlétek hiányáról. A kereskedelmi csatornák által gyerekeknek sugárzott rajzfilmek véres őrültségekkel vannak teli, és éppolyan károsak, mint a legtöbb öldöklős, harcias számítógépjáték.

 

Ennek következményeként rengeteg az agresszív kisgyerek az iskolában, sőt már az óvodában is, a focipályák lelátóin a kapucnis pulóverrel fejüket álcázó tizenéves szurkolók elsősorban a balhé végett mennek ki a meccsre, a sportélmény ma már mellékes. Ilyen „élményeken” cseperednek fel, válnak az agresszív gyerekek aztán agresszív felnőttekké.

 

 

Hogyan kivédeni?

 

Vegyük azt a fáradtságot, hogy a fotelokból kirángatjuk magunkat és gyerekeinket, és tartalmasabb, közös otthoni vagy kinti programokat kínálunk neki. Az ellene irányuló gyermeki tiltakozást nem erőszakkal, hanem viccesen, hancúrozva kell elfojtani! Ne csak egyszeri próbálkozás legyen, hanem rendszeres odafigyelés! Ha már minden kötél szakad, és mégis mellénk huppan a kanapéra a gyerkőc, figyeljünk oda, hogy karikáktól függetlenül, korának megfelelő, könnyen és egyértelműen felfogható mesét nézzen, olyat, ami nem erősíti félelmüket vagy agresszivitásukat.

 

Ahhoz, hogy a gyerekek felnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé, a gyerekneveléshez család kell!” (Dr. Papp Lajos)

 

Valószínűleg megéri a fáradtságot az odafigyelés!

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: magyarno.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket