Hová tűnt Nagy Imre?

Nyitókép: Budapest, 2018. december 28. Újrafelállítás előtti restaurálásra elszállítják Varga Tamás szobrászművész Nagy Imre szoborkompozícióját az Országház tőszomszédságából, a Vértanúk teréről 2018. december 28-án. Az alkotóval folytatott egyeztetés, a szükséges hozzájárulások beszerzése, valamint a terület előkészítése után kerülhet a mártír miniszterelnök emlékműve a Jászai Mari térre, a tervek szerint még 2019. június 16. előtt. A szoborkompozíció elszállításával megkezdődött a Vértanúk terének rehabilitációja. MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar kormány célul tűzte ki a Kossuth tér és környéke 1944 előtti arculatának visszaállítását. Korábban eltávolították Károlyi Mihály szobrát a térről, de e program keretén belül költözhet vissza a Kúria eredeti székhelyére, a Néprajzi Múzeum épületébe. A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság döntése értelmében áthelyezésre kerül Nagy Imre egykori miniszterelnök szobra is a Kossuth tér sarkán lévő Vértanúk teréről, helyére az 1934-ben felavatott Nemzeti Vértanúk Emlékműve kerül visszahelyezésre, amely a vörös terror áldozatainak szolgált örök mementóul. A szobor péntek reggelre eltűnt, az éj leple alatt távolították el az egykori miniszterelnök szobrát a térről.

Az ellenzéki politikai pártok és médiumok farkast kiáltva tiltakoznak a lépés ellen. Karácsony Gergely sötétben bujkáló ellenforradalmároknak nevezte a szobrot elszállító munkásokat, a Demokratikus Koalíció egyértelművé tette: Nagy Imre emlékét és üzenetét nem lehet eltüntetni a szoborral együtt. Vessünk egy pillantást Nagy Imre emlékére és üzenetére, úgy általában az életpályájára.

Politikai pályafutása, kommunizmus iránti elkötelezettsége nem a második világháború végén kezdődött, hiszen még 1920-ban lépett be az Oroszországi Kommunista Pártba. Az illegalitásban működő magyarországi kommunisták 1925-ben létrehozták a Magyarországi Szocialista Munkáspártot, mely már legálisan működhetett, s melynek tagja volt maga Nagy Imre is. 1930-tól a Szovjetunióban tartózkodott, majd 1944 őszén igazi moszkovita politikusként tért vissza, hogy – többek között Gerő Ernővel és Révai Józseffel – újjászervezze a magyarországi kommunista pártot.

   

A második nagy világégés után fontos vezetői tisztségeket töltött be Magyarországon, volt belügyminiszter a Tildy-kormányban, ’47-ben az országgyűlés elnökévé választották. Első ízben 1953-ban Rákosit váltva lett miniszterelnök, Lavrentyij Berija utasítására. Első miniszterelnöksége idején megszüntette az internálótáborokat és a kitelepítéseket, könnyített a parasztság terhein, csökkentek az élelmiszerárak, s nem utolsósorban kifejtette, hogy Rákosit tartja felelősnek a Rajk László, Kádár János és más politikusok elleni koncepciós perekért.

1955-ben lemondott miniszterelnöki posztjáról, még ugyanebben az évben minden funkciójától megfosztották ˮjobboldali elhajlásaiˮ miatt. Az 1956 októberében kitörő forradalom központi alakja, szimbóluma lett Nagy Imre. A politikus, aki mindvégig hitt a kommunizmus eszméjében, nem lebontani, hanem csupán megreformálni akarta a rendszert.

Hol a helye Nagy Imrének a nemzet emlékezetében?

Nagy Imre a mai elfogadott történelemszemlélet szerint egyértelműen pozitív politikusként van feltüntetve, ami annak fényében helyénvaló, hogy az 1945 utáni európai politikai viszonyok közepette kihozta a helyzetből a maximumot, lehetőségeihez mérten. Próbált enyhíteni a rendszeren, a forradalom idején szem előtt tartva azt is, hogy nagyobb ívű változások véghezviteléhez sem keleten, sem nyugaton nem fog szövetségest találni. Ugyanakkor párttagként, vezető funkciókat betöltő párttagként részben őt is felelősség terheli a kommunisták által elkövetett bűnökért – vétkesek közt cinkos, aki néma. Bár, le kell borulni Nagy Imre ’56-os fellépése, bátorsága és mártírhalála előtt, de az igazi hősök az utcán harcoló, név nélküli pesti srácok voltak.

Egyenlőtlen emlékezetpolitika

A magyarság emlékezetpolitika terén túlságosan megosztott, pedig egy közösen elfogadott nemzeti minimum lehetne a megbékélés alapja. A jobboldal zsigerből utasítja el a baloldal emblematikus alakjait, a baloldal frászt kap a jobboldal által példaként emlegetett személyiségektől. A megbékéléshez mindkét oldalnak gesztusokat kellene gyakorolnia.

Horthy Miklósnak Budapesten nem lehet köztéri szobrot állítani, Hóman Bálint száműzve lett Székesfehérvárról, Wass Albert és Nyírő József pedig máig szálka a baloldal szemében. Igény márpedig van Wass és Nyírő alkotásaira és emlékét őrizni hivatott köztéri szobrokra, nevüket viselő terekre és utcanevekre is. Horthy Miklós talán az egyik legmegosztóbb XX. századi politikus a magyar történelemben, a magyarok egy része hősként tekint rá, aki konszolidálta a megcsonkított, megalázott ˮmaradék Magyarországotˮ, mások a legádázabb fasisztának tartják. Az igazság valahol a kettő között található félúton.

Viszont mindaddig, amíg Nagy Imre szobrának áthelyezéséből (és nem beolvasztásából), ekkora visszhang kerekedik, miközben Hóman és Wass Albert ˮszáműzetésbenˮ várják jobb sorsukat, ne várjunk változást a magyar közbeszédben sem. Pedig egy egészséges, kompromisszumok árán létrejövő emlékezetpolitika jobb helyeken, szerencsésebb népeknél a nemzet kovásza.

Kapusník Csaba