Jácint
  • HUF: 324.50
  • USD: 1.11
  • 17 °C
  • 33 °C
Vélemény

Az etnikai politizálás bukása és felemelkedése (?)

Azt a nehéz küzdelmet, amit a Most-Híd megalakulása óta görcsösen igyekeztünk elkerülni, most kell majd megvívnunk

Nyitókép forrása: körkép.sk/archív

 

Közeledni próbálnak egymáshoz a magyar vonatkozású pártok, hogy számtalan mulasztásuk után továbbra is maradjon magyar parlamenti képviselet Szlovákiában – lesz, amilyen lesz. Bugár Béla és a Most-Híd egyelőre elutasítja az etnikai politizálást, és egy interjúban azt is elmondta, miért. Állítása szerint az beszűkíti a párt mozgásterét.

 

Ennek hátterében a korábbi, kormányon töltött évek tapasztalatai állnak.

 

Az első Dzurinda-kormány idején (1998-2002) az akkor még egységesnek mondható Magyar Koalíció Pártja csak súlyos feltételek árán válhatott a koalíció tagjává, annak ellenére, hogy a szlovák pártok pontosan tudták, mi a kormányalakítás tétje.

 

A feltételek közül hármat érdemes kiemelni: le kellett mondani az etnikai elvű autonómia követeléséről, az önálló magyar egyetem létrehozásáról és a Beneš-dekrétumok miatti kártérítések követeléséről. A második Dzurinda-kormány idején csak egyet sikerült ezek közül levenni a tiltólistáról: a magyar egyetem létrehozásának kérdését.

 

Szlovák fordulat, magyar bénulás

 

2006-ban aztán létrejött a Smer-HZDS-SNS kormány, amely erősen magyarellenes retorikájával új helyzetet teremtett.

 

Nem csak a szlovák pártok soviniszta jellege, hanem a magyar párton belüli feszültségnövekedés és a magyarországi baloldali kormány dilettantizmusa együttesen a magára maradottság érzését keltette a felvidéki magyarságban. Ilyen körülmények között (főleg az erős anyaország támogató háttere hiányában) sokak számára a többségi nemzettel való kiegyezés, az önfeladás-jólét alku ígérete tűnt járható útnak.

 

Az MKP éléről leváltott Bugár Béla így alapította meg a Most-Hidat, amely ennek az igénynek a kielégítésére játszott rá. Be is jutott a következő, két évet sem működő Radičová-kormányba (2010-2012), ahol a szlovákokban (politikai spektrumtól függetlenül) félelmet keltő magyar etnikai politizálás nélkül nagyobb szelethez jutott a közös tortából.

 

Csakhogy etnikai politizálás hiányában képtelen volt rendezni az olyan problémákat, mint  Beneš-dekrétumok, a kitelepítések kártérítései, amelyeket a Smer-HZDS-SNS koalíció ráadásul megfejelt a Hedvig-üggyel, a dunaszerdahelyi magyarveréssel és a kettős állampolgárság alkotmányellenes tiltásával.

 

Hosszú lejtmenet

 

A görög adósságválság aztán 2012-ben zátonyra vitte a Radičová-kormányt, és az előrehozott választásokon a Most-Híd ellenzékbe szorult, a Smer pedig egyedül hozhatott létre kormányt. A következő négy évben Robert Ficoék elfoglalták az összes kulcspozíciót, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy utánuk bármilyen kormány kerül hatalomra, évekig még a Smer irányítása alatt marad az államapparátus nagy része.

 

A Smer egyszínű kormánya alatt a magyarellenes hangulat nem fokozódott, de orbitális korrupciós ügyek kerültek felszínre. A korrupciót megtestesítő Smer vált az ellenzéki érzelmű választók fő ellenségévé, és itt a szlovák és a szlovákiai magyar választó végre közös érdeket talált: a magyarok továbbra sem felejtették el a gyakran törvényellenes eszközökkel meghurcolt Malina Hedvig ügyét. A Smernek – úgy tűnt vesznie kell.

 

Jöttek a 2016-os parlamenti választások, és a Most-Híd ismét sokak számára elfogadható alternatívává vált. Volt koalíciós potenciálja, a Smer-nélküli kormány ígéretével kampányolt. Az elégtétel lehetősége miatt sokan nem vették figyelembe a vészjósló jeleket: Bugár Béla nem határolódott el egyértelműen a Smertől. Megjegyezzük Bugár sosem tett ilyet.

 

Vegyesek értékválsága

 

A 2016-os választások után aztán jött a hidegzuhany: a Most-Híd lepaktált a Smerrel, és azóta is minden egyes alkalommal állítólagos eredményeivel védelmezi ezt a döntését. A tényeken azonban nem változtat Bugár érvelése.

 

Először a szlovák választók fordultak el tőle (ők adták a vegyespárt választóinak nagyjából 55 százalékát), majd a sorozatos korrupciós ügyek, a Smerrel szembeni ellenérzések, az anyaország látványos megerősödése és a vegyespárt migránssimogató retorikája miatt a magyar választók is.

 

Bugár Béláék sutba dobták az etnikai politizálást, de cserébe nem hozták el az ígért áttöréseket a déli régiók felzárkóztatásában, a magyar iskolák védelmében (a kisiskolák „megmentése” csak minisztériumi rendelettel történt, bármikor eltörölhető, közben a vegyespárt részt vett az emelt szintű normatív támogatások megvonását tartalmazó oktatási finanszírozási terv előkészítésében).

 

Minden adott lett volna az etnikai politizálás és a felvidéki magyar nemzeti célok újbóli fellendüléséhez: bebizonyosodott, hogy az önfeladás-jólét alkuja nem életképes, megerősödött az anyaország, a szlovák pártok a korrupciót és nem a magyarokat vették célkeresztbe és a külpolitika is a magyar konzervatívok felé billentette a mérleget. Tiszta alkupozíció.

 

Csakhogy az MKP nem volt sehol. A párt ugyan létezett, a felméréseken stabilan 4 százalékot ért el, de hiányzott az érdemi tevékenység, a nyilatkozatok, lassan és nem kielégítően reagált az eseményekre, mintha nem lett volna véleménye.

 

A középszerű, de még értékelhető vezetés helyét egy teljességgel alkalmatlan vette át. A Most-Híd háromszor is „testével védte meg” Robert Ficot (2018) és a Smert, így előrehozott választásokra sem került sor. Pedig akkor még balliberálisok nélküli kormányalakításra is lett volna lehetőség.

 

Nem túl rózsás kilátások

 

Így jutottunk el a 2020-as választások előtt nyolc hónappal oda, hogy mindkét párt elvesztette a hitelét a választók előtt. Egy olyan korban, amelyben bárki bárkivel lefekszik, hogy pozícióba jusson, a célt meghatározni annyiban, hogy parlamentbe kell jutni, nem elfogadható a választóknak.

 

Az MKP és a Most-Híd mulasztásai súlyos dilemmákat hoztak a felszínre és hatalmas problémákat okoznak majd a közeljövőben.

 

A Smer eltávolítása a kormánypozícióból, és egy nagy, szélsőséges, sőt magyargyűlölő koalíció (Smer-ĽSNS-KDH-SNS) létrejöttének megakadályozása csak a balliberális pártokkal képzelhető el. Ezek a pártok azonban elvi háborút hirdettek a magyar kormánnyal szemben, amely ellenzi a migránsok bevándoroltatását Európába.

 

A felvidéki magyarság akárhogy dönt, két tűz közé kerül, és azt a nehéz küzdelmet, amit a Most-Híd megalakulásával és hatalomra segítésével görcsösen igyekezett megúszni, most majd meg kell vívnia, ráadásul sokkal kiélezettebb helyzetben mint korábban, nemzetközi érdekütközések között.

 

A legjobb számba vehető eshetőség szerint legközelebb egy olyan koalíció jön létre, amely jó kapcsolatokra törekszik majd Magyarországgal, és a ma érvényes nemzetiségi status quo-t érintetlenül hagyja. Ez a magyar választók számára a fokozatos asszimilálódást és a régiók leépítését jelenti ugyan, de legalább időt nyernek az önszerveződés képességének visszanyerésre, és lesz remény a későbbi rendezésre. Ha lesz. A legrosszabb eshetőségben szélsőjobboldali vagy tisztán balliberális kormányok alakulnak.

 

Mindkettőtől az várható, hogy a magyar kisebbséget használja majd feszültségkeltésre és Magyarország nemzetközi kompromittálására.

 

Lesz-e valódi magyar képviselet?

 

Hogy lesz-e magyar képviselet a parlamentben, nehéz kérdés, és jelenleg nem lehet megjósolni. A vezető politikusok ragaszkodnak pozícióikhoz, így nem tud létrejönni hiteles, generációváltást jelentő fordulat, amellyel mozgósítani lehet a választásoktól távolmaradó magyar tömegeket vagy vissza lehet csábítani a szlovák pártokra átszavazókat.

 

Ráadásul ma már egy Most-Híd-féle párt hiába kerül kormányközeli pozícióba, ha vezetői a szerzett alkupozíciót saját egyéni céljaik és nem a magyar érdek érvényesítésére használják.

 

Az egyetlen járható út az etnikai politizálás újbóli felélesztése, újraalapozása, figyelembe véve az anyaország érdekeit is.

 

Ez az egyetlen logikus válasz a jobb és baloldalon egyaránt fel-fellángoló magyarellenes hangulatra, a migránsválságra és nyugati hatalmak érdekeit szolgalelkűen követő kijelentésekre.

 

Ehhez azonban ütőképes politikai elitre van szükség, amelynek céljai nem merülnek ki a közpénzek megdézsmálásában. És szükség volna egy olyan szakmai „agytrösztre” is, amely a mindennapi politikán túlmenően biztosítja a választók érdemi tájékoztatását a valós politikai, magyar társadalmi és geopolitikai helyzetről.

 

Természetesen ezek a célok még nem válaszolják meg a felvidéki magyar választó saját, személyes dilemmáját: kire adja voksát nyolc hónap múlva? Várhatóan a következő pár hétben minden szereplő színt fog vallani. A Most-Híd projektjének gyakorlatilag vége, most az MKP döntése kerül a figyelem középpontjába.

 

Komjáthy Lóránt

 

Felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy a vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét. 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 20 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás