Kiútkeresés közben: Hol hibázott az MKP?

Nyitókép forrása: dennikS.sk

Nem lesz Most-Híd – MKP megállapodás. És azt hiszem, nem csak a magam nevében mondom, hogy jobb is így. Még mielőtt azonban azzal folytatnánk, milyen egyéb alternatívák állnak a felvidéki magyarság rendelkezésére, nézzük meg, hol hibázott a magyar párt. És most nem a politikacsinálás technikáira gondolok.

Az az összefogás, amelyről a két párt tárgyalt az elmúlt hetekben, nem a választókról szólt. Részben azért, mert titokban tartották annak tartalmát. A dolog lényegét azonban tökéletesen világítja meg az a tény, hogy nem programbeli, képviselet-érvényesítési megoldásokat érintő ellentétek, esetleg egy  rosszul időzített elszólás az autonómiáról buktatta meg az eleve vegyesen megítélt összefogást, hanem az, hogy ki mennyi helyet kap a listán, hol lesz ebben a pártelnökök helye, és így tovább.

Várható volt a végkifejlet

   

A projekt eleve bukásra volt ítélve. A felvidéki magyarság jelenében egyetlen valódi érték, egyetlen igazi eszmei valuta létezik: a jövő. Jövőt építeni pedig nem lehet úgy, hogy az állítólag közös érdekben történő összefogásra hivatkozva lejárt szavatosságú politikusok mentik át magukat egy újabb listára, elkerülve a felelősségvállalást. A tárgyalásokkal pedig nem a jövő építését, hanem a jelen bebetonozását akarták szolgálni.

Az MKP-nak nincs miért bánkódnia, a közös lista nagy valószínűséggel ugyanúgy elbukott volna, mintha jelen állapotukban vágnának neki a pártok a választásnak. Miért?

A kulcskérdés a hitelesség volt, márpedig annak igencsak híján vannak a magyar politikusok. A hitelesség nem más, mint hogy egy adott politikus abban érdekelt, hogy választói akaratát érvényesítse a rendelkezésre álló eszközökkel. Vagy legalábbis, elhisszük ezt neki.

Az MKP első hibája

Az MKP először ott tévedett, hogy jó ötletnek tartott asztalhoz ülni a botrányokban fürdő Most-Híddal. Ahelyett, hogy saját megtisztulásával foglalkozott volna. Másodszor pedig ott, amikor azt hitte, hogy az összefogás álcája mögött semmissé lehet tenni az elmúlt évek semmitmondó politizálását, és újra legitimitást nyerhet a semmittevés. Tévedtek. A gond az, hogy ezt nem maguktól látták be, hanem a Most-Híd hozta meg helyettük a döntést. És ez nagyon szomorú.

Korábban már írtunk róla, hogy ma a legnagyobb probléma a következménynélküliség. Hogy kudarcot kudarcra halmozó politikusok még mindig pozícióban vannak annak ellenére, hogy már alig van valaki, aki elhiszi nekik: a parlamentben majd tesznek valamit a közösségért.

Tévedés azt állítani, hogy eddig volt magyar képviselete a magyarságnak, de tévedés úgy beállítani Bugár Béla sikereit is, mintha azok nem az MKP mulasztásiból fakadnának.

Hogyan tovább?

Ma mindenki azt kérdezi, hogyan tovább? Mi lesz a következő lépés? Hogyan lesz ebből parlamenti képviselet? Vagy készüljünk nyolc év képviselet nélküli kisebbségi létre?

A Most-Híd elutasító bejelentése után egy nappal már kezdett eltolódni az egyensúly. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala magyar össztársadalmi megbeszélést kezdeményez. Nagy József, a Most-Híd egykori üdvöskéje pedig nem indul a vegyespárt színeiben a parlamenti választáson. Kérdés, hogyan dönt az MKP a hogyan továbbról.

Mozgolódás tehát van. De vajon mennyire lehetünk biztosak abban, hogy ami ezután lehetőségként felmerül, az nem csak színjáték, átverés? Nagy dilemma.

Néhány dolog azonban nagy valószínűséggel nem következik be. Igor Matovič és pártja alternatíva lehet a hitelét vesztett MKP-sok számára, de nem alternatíva a választók számára. Hogyan indulna az Egyszerű Emberekkel közösen az MKP? Az ő listájukon? Ez a javaslat már a Most-Híd esetében is elutasítandó volt, most miért ne lenne az? Koalícióban? És az mennyire lenne életképes a parlamentben? Harmadszor pedig: az MKP jelen állapotában nincs alkupozícióban egy szlovák párttal szemben.

Valami újra van szükség

Csáky visszatérését sem kellene valódi alternatívaként kezelni. Csáky Pál a választók széles rétegei számára ugyanolyan elfogadhatatlan, mint Bugár. És bár a tapasztalata megvan, nem teljesíti a legfontosabb szempontot, a hitelességet, miszerint választói akaratának védelmében érdekelt, nem  csupán a pozíció megszerzésében.

Az egyik lehetőség, hogy hagyjuk elsüllyedni a hajót, és hagyjuk eltűnni vele a holtterhet jelentő személyeket, akik között sokan vannak, akik korábban maguk túrtak ki egy-egy tevékeny, lelkiismeretes magyar embert – csupán azért, mert politikailag kényelmetlen volt a személye. Magyarul, nem szavazunk a jelenlegi elitre. A felvidéki magyarságnak mindig is volt, van és lesz elég önszerveződő képessége, hogy a semmiből új politikai alternatívát építsen fel magának.

A másik lehetőség, hogy a jelenleg rendelkezésre álló alapanyagokat felhasználva változások történnek az ország második legnagyobb pártstruktúrájával rendelkező MKP-ban. Konkrétan elnökcserére, elnökségcserére lenne szükség.

Ez a két lehetőség áll előttünk. A két lehetőségben ugyanaz közös a nevező: biztos, hogy véráldozat (vezetőcserék) nélkül a felvidéki magyar keresztény-konzervatív, nemzeti érdekérvényesítés – egy időre – elbukik.

Komjáthy Lóránt