Extrémisták-e egyes felvidéki magyarok?

Nyitókép: Körkép.sk

Időről-időre felbukkannak a szlovák sajtóban, illetve médiában zavaros és megbélyegző kifejezések, melyeket legfőképpen a felvidéki magyarsággal szemben szoktak alkalmazni. Ezek közül az egyik leggyakrabban használt kifejezés az „extrémista”.

Úgy tűnik, hogy egyes szlovák politikusok előszeretettel alkalmazzák ezt a kifejezést, noha nem sokan tudják, mit is jelent valójában.

De mi is az extrémizmus?

   

Sok politikus számára szinte minden extrémista, ami magyar érdekeket próbálna képviselni. Sokan odáig jutnak, hogy revízióval riogatnak, illetve már az önrendelkezést is „extrémistának” nevezik.

Azonban ha az interneten rákeresünk az „extrémista” kifejezésre, zömében szlovák nyelvű találatok jönnek elő, mintha ez a fogalom a szlovák politika, illetve karhatalom kreálmánya lenne. Viszont magának az extrémizmusnak a hivatalos meghatározása is olyan mértékben zavaros, hogy az szinte bárkire ráhúzható. A hivatalos meghatározás szerint extrémista az a személy, aki aránytalanul excentrikus és élvezi a szélsőségeket. Vagyis bármely irány szélső szárnyához tartozó politikai, vagy vallási mozgalom extrémistának számít. Egy ilyen zavaros definició már-már nem is nevezhető definíciónak.

Ebből is láthatjuk, hogy mindez egy olyan kifejezés, ami nagyon sok emberre ráhúzható, és extrémizmus vádjával szinte bárki bevihető a karhatalom által, mint ahogy be is vittek ilyen vádakkal fiatalokat nem egy alkalommal Szlovákiában.

Amennyiben élünk a logikával, és megpróbálunk egyenlőségjelet tenni az extrémista és a szélsőséges szó közé, észrevehetjük, hogy a zavaros meghatározás olyan dilemma elé állít minket, mely szerint mindenki, aki nem idomul a többséghez, mindenki, aki valamiben is különbözik, akinek a nézetei nem felelnek meg az aktuális politikai elvárásoknak, az gyanús és extrémistának számíthat.

Mint a diktatúra

Ez a felfogás valahogy kísértetiesen hasonlít arra a kommunista diktatúrára, melynek ideje alatt szinte bárkit elvihetett az államvédelmi hatóság, aki gyanús volt, vagy aki nem volt megelégedve az éppen aktuális rendszerrel, és ezen véleményének hangot adott, vagy akár csak titokban, zártabb közösségben hangoztatta ezen véleményét. Ez az a rendszer, melyről azt hittük, hogy már évtizedekkel ezelőtt sikerült leráznunk magunkról.

Mindezen dolgok ellenére bizonyos politikai szereplők képesek azzal vádolni még a magyar kormányt is, hogy a területi revízión dolgozik. Képesek azzal riogatni saját népüket, hogy egy szomszédos ország ellenségként szövetkezik ellenük. És éppen az ilyen politikusok nevezik önkényuralomnak egy másik ország kormányát, pedig éppen Szlovákia az az ország, ahol rasszista és kirekesztő törvények vannak már hosszú évtizedek óta hatályban (lásd Beneš dekrétumok!).

Valljuk be, az ilyen megnyilvánulás bizonyítékok hiányában nem más, mint közösség elleni izgatás!

Összegezve

Ha tehát elfogadjuk, hogy az önrendelkezés iránti törekvés extrémista, azzal azt kell kijelentenünk, hogy Európa országainak fele extrémista, hiszen Európa számtalan országának több hivatalos nyelve is van. Ha elfogadjuk a felvidéki magyarság egy részét extrémistának és szélsőségesnek, akkor bizony azt kell mondanunk, hogy a szlovák politikusok tetemes része rasszista és soviniszta!

A soviniszta politikusokat és rasszista törvényeket figyelembe véve úgy tűnhet tehát, hogy vagy Európa nem illik Szlovákiához, vagy Szlovákia nem passzol bele Európába.

Mi fájhat vajon egyes politikusoknak, illetve mitől félhetnek? Hiszen, ha egy nép jól van tartva, akkor annak esze ágában sem lenne menekülni, illetve megváltoztatni az éppen aktuális rendszert. Ha egy nép elégedett, ha a jogai tiszteletben vannak tartva, ha tele a gyomra, akkor mi oka lenne panaszra? Ellenben egy nép elégedetlenségének valamilyen oka mindig kell, hogy legyen.

Mindezek által tehát a politikai erők kirekesztő, soviniszta, illetve rasszista megnyilvánulásai nem tekinthetők másnak, mint saját félelmüknek, illetve önkritikának. Hiszen, ha egy országban problémák merülnek fel, azért a legnagyobb felelősség a politikai vezetést terheli, ezért e probléma gyökere legfőképp a pártpolitikában és a kormányban keresendő.

Végh Tamás