Pavol Országh Hviezdoslav – „a magyar nép barátja”

Nyitókép: matica.sk

„Divide et impera!”, vagyis „Oszd meg és uralkodj!” Ez a letűnt Római Birodalom politikai módszerét kifejező elv, melyet azóta is előszeretettel alkalmaznak politikában és háborúban egyaránt szerte a világban. Ez történik idehaza és mindenfelé a határokon túl, a politika nagy sakktábáján és ezen elveknek legnagyobb kárvallottja nem más, mint maga az átlagpolgár, kinek jólétével, lelkével és életével úgy játszanak, ahogy a szavannák hiénái játszanak zsákmányukkal.

Ellenségképeket gyártanak nap, mint nap és bebeszélik nekünk, hogy mindenki, más nyelven beszél, másképp gondolkodik, az gyanús, azt el kell nyomni, be kell olvasztani, mert veszélyt jelent ránk nézve.

   

Pedig nem volt ez mindig így

Nem volt ez mindig így és most sem kellene részt vennünk a játékban, hiszen első sorban emberek vagyunk. Jó példa erre Pavol Országh Hviezdoslav, aki úgy szlovák, mint magyar nyelven is folyékonyan beszélt.

Hviezdoslav a mai napig a legnépszerűbb szlovák költők egyike. Viszont kevesen tudják, hogy irodalmi nagyjaink által inspirálva első verseit Petőfi Sándor és Arany János hatására magyarul írta. Jelentősége a szlovák irodalomban legalább akkora, mint a fentebb említett két költőtársának a magyarban.

Ami talán elsőként szembeötlő lehet Hviezdoslavval kapcsolatban, ez a fura személynév. A magyar irodalomtörténetben gyakran Országh Pálnak nevezett költő, amint azt vezetékneve is mutatja, mai kifejezéssel élve vegyes házasságban született – magyar apától és szlovák anyától – 1849-ben, a történelmi Magyarország egyik legészakabbra fekvő városában, Alsókubinban (mai Dolný Kubín).

Hasonlóan tehát Petőfinkhez, ő is vegyes házasságban született. Viszont Petőfi a magyarság mellett kötelezte el magát, olyannyira, hogy mint az ismeretes, Petőfi a szabadságharcban tűnt el.

Gyermekévei

A kisfiú, akit otthon is, az ismerősök is, hol Palinak, hol Pavelnek szóllítottak egyszerre volt magyar és szlovák anyanyelvű – mely példa napjainkban sem ritka eset – , viszont játszótársai javarészt szlovák gyerekek voltak.

Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésig az osztrák császár fennhatósága alatt élt, harmadik nyelvként megtanult németül, annál is inkább, mivel szülei jogi pályára szánták, akiből ügyvéd, jogász, esetleg bíró egyaránt vállhat a későbbiekben. Abban az időben, a polgáriasuló világban egy értelmiségi részére szükséges volt a német nyelvtudás.

Iskolái

Miskolc volt a legközelebbi város, ahol magyarul oktattak, Kassán és Pozsonyban pedig középfokon csak német oktatás folyt, szlovák pedig sehol sem. A szülők ragaszkodtak hozzá, hogy gyermekük szlovák, vagy magyar nyelvű iskolába járjon. Így középiskolai tanulmányait a miskolci gimnáziumban kezdte, majd a késmárki líceumban fejezte be. Akkoriban az értelmiségivé válás elengedhetetlen kelléke volt a latin nyelvismeret, mely az arisztokrácia magasságában élőknek és köznemeseknek az anyanyelv mellett a második elsajátítandó nyelv volt. Gimnáziumba kerülése idején már folyékonyan olvasott magyarul, szlovákul és németül is.

Mivel anyanyelve szlovák is volt, könnyen megtanult oroszul is, így harmad-negyedosztályos korában már könnyen olvasott Puskint, de nem okozott számára gondot Shakespeare angolja sem.

A kiegyezés után Magyarország újra Magyarország lehetett. Kossuth is el tudta képzelni, hogy Szlovákia Magyarországon belül önálló állami egység legyen, Zólyom fővárossal, azonban ez sohasem következett be. Ez a szlovákok részéről ugyanolyan sérelem maradt, mint a csehek számára az, hogy a kiegyezéssel Osztrák-Magyar és nem Osztrák-Magyar-Cseh Monarchia következett.

Gimnáziumi évei alatt magyarul írt verseket, Petőfi nagy tisztelőjeként, ám saját bevallása szerint őt magát leginkább Puskin, Shakespeare és Arany János ösztönözte.

Elismertségét magyar oldalról jól szimbolizálja, hogy Miskolcon, a Széchenyi utca 16. szám alatt kétnyelvű emléktábla őrzi emlékét.

A kiegyezés után

A gimnázium elvégzése után egy ideig magyarul és szlovákul is írt verseket. 1870 és 1872 közt az eperjesi (Prešov) jogakadémiára járt.

Tak, herolde ty svitajúcich časov

Tak, herolde² ty svitajúcich časov:
nám v jednu vôľu načim túžby zliať,
po článkoch ochabnuté osamelých;
keď žialime dnes kviľbou jednohlasou:
by zajtra, dá-li Boh a šťastie smelých,
sme rovnako sa mohli radovať.

Bo, áno, dlhý žiaľ náš totožný je,
mien rôznych len ten istý zármutok.
I keď nám okovy jak prsia zviera,
keď ako žarnov zohýna nám šije:
či sútrpných táž’ nemá spojiť viera
sťa cirkev týchže spasných pohnútok?

Trpíme krivdou všetci, nyjúc všetci
dňu vykúpenia zreme v ústrety,
od vekov v úval zatlačené plemä.
Nuž, spolčme už raz vôľu v spolnej veci,
vyrknime: ďalej strádať nebudeme…
Nie: väčšino, skrič, biedy obre ty!

My základom sme, budova kde stojí,
nie dlaž, jak tára panský darmošľap;
drep, peno!… sme prúd, loď čo plaví čule,
prúd v krvi hen, tu prejavený v znoji;
a včely sme, čo neleňošia v úle…
nos, trúde, med tiež! ak nie, hladom skap!

Sme uhly stavby, dychtivej vzrásť k nebu,
korábu vlny smerom v Kolchidu;³
snáh ramená sme v neustálom ruchu: —
kde za to nám mzda, prípust k výhod chlebu,
česť ľudská, srdcu rozkoš, svetlo duchu…?
Tie chceme! voláme… kým neprídu.

A toto slovo bez hnevu, no rázne,
bo života zvon, strasie hradbami
hrdzavej pýchy, sebectva a mamu;
im v duše zhučí hromom pôstnej kázne…
Vstať musí svedomie! vzísť z mračien rámu
spravodlivosti slnce nad nami!

A nebude viac „potlačených, zbitých“,
zmier bratský zvelí; s právom jednostaj
si pôjde povinnosť; vždy koľkí v práci,
od stola zásluh toľko vstane sýtych;
a rodné reči kol sťa spevní vtáci
sprevádzať budú tvorčí vlasti máj…

S nem lesz több elnyomott

Igen, te virradó idők heroldja:
egy akarattá forrjon hát a vágy,
s akik törötten, elhagyatva sírunk,
s akiknek fáj a fáradt, néma sors ma,
a jószerencse s isten adja írunk,
s a bátrak előtt hulljon le a gát.

Igen, igen, mindigre egy bánat,
nevet cserél a bú, de megmarad.
De bárhogy húz a kín kolonca itt benn,
s görbül mint a malomkő a hátad,
nem kell-e összeforrnunk tiszta hitben,
mint egyházban a hívő és a pap?

Hisz mindnyájunkat kínoz itt a gazság
s lessük, jón-é a megváltás, a más?
A mélybe nyomták gőgös századévek,
ügyünk közös, hát jöjjön az igazság;
Mondjuk ki: nem kell ez a koldus-élet…
Támadj fel: többség, éhes óriás!

Alapkő vagyunk, rajtunk áll az ország,
bár mást fecseg az úri rongy here;
tenger vagyunk s a tenger gyors hajója,
verünk bugyog, verejték lepi orcánk,
s méhek vagyunk, a kas munkálkodója…
Hordd csak a terhet, vagy pusztulj bele!

Alap vagyunk, s a ház fenn nőni vágyik–
és hab vagyunk a rengő tengeren;
vagyunk az izmok őrök lendülése:
de hol a bér, melyre a munka vár itt,
kenyér, becsület, öröm drága fénye? …
Míg el nem jön, mi hívjuk szüntelen.

Halk ez a szó, de életünk harangja,
és kristályos-keményen beletép
önző csalásba, rozsdőlt büszkeségbe,
s böjti beszédként záporoz le hangja.
Lelkiismeret, riadj te is végre,
s lépd bátran át a felhők keretét!

S nem lesz tóbb elnyomott s megvert – a bátor
testvéri béke új parancsot ád;
jog s kötelesség egy lesz; aki munkál,
jóllakva kél az érdem asztalától;
és anyánk nyelvén friss madárdalunk száll;
zengve a dolgos haza májusát…

A jogakadémia elvégzése után Pesten tett ügyvédi vizsgát, majd haza ment Árva megyébe, ahol jó képzettsége és nyelvtudása segítségével elismert és megbecsült bíróvá vált. Jó hírű és igazságos ember hírében állt.

Később Alsókubinban ügyvédi irodát nyitott, ahol zömében szlovák ügyfelei voltak, akiknek kapóra jött nyelvtudása. Ezidőtájt nősült. Felesége a szlovák Novák Ilona, egy evangelikus esperes lánya.

Az irodalmi életbe, mint műfordító tért vissza. Puskint, Arany Jánost és Shakespeare drámáit fordította, valamint magyar, orosz és francia költeményeket. Legnagyobb teljesítményeként Madách „Az ember tragédiájá”-t fordította szlovák nyelvre.

A magyar és az orosz költészetből tanulta meg a rímes-időmértékes nyugat-európai verselést. Ez ismeretlen volt a szlovák költészetben, amely addig kizárólag a népdalok ütemes-hangsúlyos verselését ismerte.

Nagyon jól látta kora társadalmi problémáit, ellentéteit, de sok esetben utópista hangulattal az osztálybéke idilljéről ábrándozott.

A magyar nyelvben talán legismertebb verse „Az erdőőr felesége”, melyet magyarra Tőzsér Árpád fordított. Érdekeség, hogy a művet Monoszlóy Dezső is lefordította, ő azonban „A csősz felesége” címet adta neki. Magyarra fordították továbbá a Véres szonettek című versét is:

Krvavé sonety (XI.) (Szlovák)

Čo bude, ako bude? len ty znáš,
ó, Vševedúci! — Ale nespytujem
sa ťa; tak v mysli krehkej uvažujem,
že bola by to decka samopaš:

bo nač ty ako zdržovateľ dbáš,
jak krátkym umom pozorujem,
čnie nedostižne ľudský nad záujem!
nad všetko, zem čo zmýšľa, prášok náš,

čo na nej my, jej plemä, vystrájame.
Tej úkol je, kým ináč naložíš,
prísluha slncu vo svetovej dráme;
nám ale — zvláštna milosť nanajvýš! —
preds’ červom, voľnosti si udrel znamä,
trvalé pokiaľ? Tobôž nezjavíš…

*

Že trest to, čo sa deje, od teba
za nadužitie slobodnej tej vôle,
či skúška, podobná tej v ľudskej škole?
Ach, pojem nízky! — hriešna pochleba;

súc láskou, tebe toho netreba —
Hoj! ako v mája kráse luh tu dole,
za jasnej noci hore hviezdne pole:
mne čisto svieti tvoja veleba,

bez našskej vrásky hnevu, cnenia šmúhy…
Ak pozeráš tak na ten mravčí boj,
snáď mrkneš: zverské to v nich ešte túhy
drgľujú — broj prv, teraz v práci zbroj —:
Len tríbenie — cvik — vývoj ľudstva púhy,
až ušľachtí sa šťastný pre pokoj…

Véres szonettek (XI.) (Magyar)

Mi lesz, hogyan lesz? Ó, Mindenható,
csak te tudod. De szavam mégse faggat:
gyarló eszemmel úgy vélem, hogy az csak
balgaság lenne, gyermeknek való,

mert amikkel te törődsz – mint fakó
elmémmel megfigyeltem -, magasabbak,
mint ameddig ember érdeke hathat,
s amit porszem földünk marakodó

lényeivel gondolni képes. Annak
dolga, míg másképp nem rendelkezel,
szolgálni világdrámánkban a Napnak;
de rajtunk, férgeken bár, ott a jel,
mit – kegyből – a szabad akarat hagy.
Meddig? Azt végképp nem árulod el.

                    *

Ami történik, bosszúd volna, hogy
a szabad akarattal visszaéltek?
Vagy vizsga, melyhez iskolában érnek?
Korcs hízelgés – hitvány gondolatok!

A szeretet vagy, nem kívánhatod.
Ó, nekem mint pompás májusi rétek,
vagy mint csillagmezői tiszta éjnek,
magasztos lényed folttalan ragyog,

s dühünk ránca és ködös gyásza nem mer
illetni sem… Orcád tán csak derül
bolyunk harcán – még az állat remeg fel
bennünk – harc kell, majd munka fegyverül
csak fejlődés – gyakorlat – nő az ember,
míg boldogan békére nemesül.

A háború végeztével a megalakuló Csehszlovák Köztársaságban örömmel üdvözli a megvalósult szlovák államot. Ábrándvilága azonban a kölcsönös szeretet szlovákok és magyarok között, ami ez egyik oldalról sem érzékelhető. Akkoriban jelentékeny művet már nem alkot. 1921-ben 72 éves korában éri a halál.

Tanulság

Sajnos Pavol Országh Hviezdoslav életét idehaza egészen más kontextusban mutatják be nekünk a szlovák irodalomórán. Elfelejtik megemlíteni magyar irodalmi nagyjainkhoz fűződő vonzalmát és azt, hogy az ő hatásuk is ösztönzőleg hatott rá, és hozzájárult ahhoz, hogy elinduljon azon az úton, melyet életében végigjárt.

A politikum célja viszont mindig azt kihangsúlyozni, ami elválaszt és nem azt, ami összeköt, éket verve ezáltal népek, nemzetek közé. Nem szabad hát elfelejtenünk, hogy nem vagyunk ellenségek és a békés együttélés záloga, hogy kölcsönösen elfogadjuk egymást és tiszteletben tartsuk egymás jogait! Hviezdoslav gondolkodásmódja és mentalitása a nemzetek közti megbékélésről is ezt tükrözi. Élete legyen példa mindnyájunk számára, mert hibát mindkét nemzet fiai követtek el a másik kárára, hiszen nincsen ember, aki hiba nélkül való!

„Ezer zsibbadt vágyból miért nem lesz                               „Z tisícich žravých túh sa prečo
végül egy erős akarat?                                                     neskúva vôľa jediná?      
hiszen magyar, oláh, szláv bánat                                      Veď Maďar, Rumun, Slovan v žiali
mindigre egy bánat marad.“                                             jedno sú, jedna rodina“

Ady                                                                              Ján Smrek

Végh Tamás

Hivatkozások:

https://www.magyarulbabelben.net/works/sk/Hviezdoslav,_Pavol_Orsz%C3%A1gh/Tak,_herolde_ty_svitaj%C3%BAcich_%C4%8Dasov

http://www.evid.hu/archivum/kultura/item/75-irodalmi-szomsz%C3%A9dol%C3%A1s-iii-pavol-orszagh-hviezdoslav

https://mek.oszk.hu/01300/01391/html/vilag137.htm