A memorandum margójára – a felvidéki magyar politikai „elit” dilemmája: lenni, vagy nem lenni

Nyitókép: Körkép.sk/KL

Több mint egy héttel az MKP opportunista húzása után a párt megmondóemberei még mindig teljes gőzzel magyarázzák Őryék bizonyítványát, hogy miért volt szükségszerű és hiábavalóságában is dicsőséges a memorandum átadása. Az MKP magánakcióját sokféleképpen lehet megítélni, mi most mégis inkább az indítékokat vesszük górcső alá.

Elöljáróban annyit leszögezhetünk, hogy az MKP memoranduma nem volt teljesen logikátlan lépés. Már ha azt nézzük, milyen hatalmi célok mentén „gondolkodtak” a párt (átmeneti) vezetői. Az is igaz azonban, hogy sokkal inkább a kétségbeesés és lépéskényszer szülte a memorandum ötletét, ami nem éppen a politikacsinálás színvonalának emelkedéséről árulkodik rájuk nézve.

Az elkerülhetetlen számvetés

   

Az MKP rövid időn belül többszörös nyomás alá került. A koronavírusjárvány visszaszorulásával vészjósló közelségbe került a párt a tisztújításhoz. Hamarosan le kéne vonni a konzekvenciákat, politikai felelősséget kellene vállalni a kudarcokért és a rossz döntésekért. Ám, ahogy arról a kulisszák mögött suttognak, a párt vezetősége elintézné a dolgot egy bástyasánccal: az OT-elnök Őry és a pártelnök Menyhárt csupán helyet cserélnének; esetleg Csákyt raknák OT-elnöknek. Érdemi felelősségvállalást és színvonalbeli változást ez nem jelentene.

Van tehát egy hatalmi kör, amely saját pozíciójáért (és a következő választási listán való minél jobb helyekért) küzd, és mint láttuk, ennek rendel alá mindent. E tekintetben érdemes kiemelni Berényi József pozícióját, aki jó kapcsolatot alakított ki a szlovák kormányfővel, és emiatt bizony volt oka aggódnia az MKP többi, mellőzött politikusának.

Mikor Szijjártó Pétertől megkérdezték még a Matovič-féle trianoni találkozó előtt, hogy milyen eseményre számít, a magyar külgazdasági és külügyminiszter válaszában nem az MKP-ra, annak vezetésére vagy szlovákiai stratégiai partnerére hivatkozott, hanem „Berényi József”-re. Ez jelzésértékű lehet, főleg, hogy a parlamenti választások után Budapest egyértelműen jelezte, ennél jóval többet vár a magyar politikusoktól a Felvidéken.

A kisgyerek, akinek elvették a játékát

Az MKP-nak és a Most-Híd-nak is van oka rettegni a választások eredményének hosszútávú következményeitől. 16 magyarlakta járás közül 13-ban Igor Matovič pártja tudott győzni. Magyar szavazatok járultak hozzá a kormányváltáshoz. Ez összevetve a parlamenti voksolást megelőző EP-választások eredményével és az elnökválasztás keserű szájízével azt jelzi, hogy a párt lényegében a teljes eljelentéktelenedés szélére sodródott.

A szlovák kormánypárt listáján bejutó magyar politikusok viszonylagos sikerrel kommunikálnak a választókkal, így az MKP okkal vélte úgy, hogy bizony neki is mutatnia kell valamit, különben lemarad a versenyben. És pontosan azt tette, amit tíz évvel ezelőtt a Most-Híddal szemben is: magas lóról próbálta érzékeltetni, hogy vannak témák (lásd: memorandum tartalma), amely kizárólag az ő reszortja és politikai témája lehet, csak ő faraghat belőle politikai tőkét.

Ez volt a memorandum átadásának legfontosabb indítéka: megőrizni a monopolhelyzetet azokban a magyar kérdésekben, amelyekről a magyar politikai „elit” (különösen a vegyespárti és a régi MKP-s éra) oly könnyen le szokott mondani a kormánypozíció kedvéért. Mert úgy gondolták, ha bármi teljesülne a memorandumból, az nyilván csak azért történne, mert az MKP azt átadta Matovičnak. Ha pedig nem teljesül, akkor meg bebizonyosodik, hogy szlovák párt nem tudja felvállalni ezeket a kérdéseket.

Ki legyen a főkakas a szemétdombon?

Az MKP-hoz közel álló sajtó már előre megszellőztette a memorandum átadását és annak tartalmát, így előre borítékolni lehetett, hogy a kerek évforduló kapcsán az egyébként általánosan Matovič-ellenes szlovák sajtó újabb pofont adhat a jobboldali dominanciájú és korrupcióellenes kormánynak.

Az ellenzék pedig röhögött a markába, ugyanis olyan muníciót kapott ajándékba a felvidéki magyar politikusoktól, amelynek előnyeit majd a legközelebbi felmérés tudja igazán megmutatni. A Robert Ficohoz közeli Erik Tomáš az egyik politikai vitaműsorban egyenesen úgy tálalta a történteket, hogy az alkalmatlan Matovič eleve autonómiában egyezett meg a magyarokkal a találkozón.

A harmadik fő indíték a közös magyar képviselet kialakításának kényszere volt. Ennek fő kérdése ugyanis a döntéshozók szemével az, hogy kinek a vezetésével valósuljon meg. Őry Péter hónapok óta, minden fórumon azt hirdeti, hogy csak az MKP lehet az új formáció gerince.

Egy héttel a memorandum átadása után pedig az MKP-s lakájmédia már amellett érvel, hogy bizony a memorandum mögé be kéne sorakoznia a teljes magyar politikai elitnek. Ez magyarul azt jelenti, hogy az MKP mögé kell besorakozniuk. Ezért van az, hogy Sólymos László most-hidas pártelnök egyszerre támadja Matovičot és az MKP-t a történtek miatt.

A magyar politikai „elit” dilemmája: lenni, vagy nem lenni

A három fő ok tehát a személyes pozíciók megőrzése, a kisajátított politikai témák feletti monopólium védelme és a magyar egység irányító szerepének megszerzése volt. És nem több ennél. Az MKP döntéshozói nem is láttak tovább saját opportunista céljaiknál. Miért?

Az MKP hasonlóan a Most-Hídhoz bizonyos magyar témákat a szavazatok megszerzésére és parlamentbe jutás esetén alkupozícióra használt fel. Ha most Igor Matovičcsal sikerült volna felépíteni egy együttműködést, ami érezhető pozitív változást hozott volna a magyar választóknak, az azt is jelentette volna, hogy az MKP-ra jelen formájában (!) nincs szükség a parlamentben. Ugyanis ugyanazon sérelmek elismétlésén túl többre nem képes.

Az MKP-nak nincs jobboldali-konzervatív ideológiai koncepciója, sem saját kisebbségi létén túlmutató gazdaságpolitikai elképzelése. Képtelen országos, pláne Kárpát-medencei keretekben gondolkozni, külpolitikai érzéke nulla, így ha véletlenül sikerülne megoldani a memorandumba foglaltak akárcsak egy részét is, többé nem is tudna magával mit kezdeni. Ugyanolyan dilemmával küzd, mint a Smer: ha egyszer megszerzi a választóinak, amit akarnak, többé nem lesz rá szükség.

És mivel a jelenlegi vezetés nem tud, vagy nem akar felzárkózni a kihívásokhoz, fejlődni és lépést tartani a világ történéseivel (egyszóval: dolgozni), ezért inkább kétségbeesetten elvágja választóit az alternatíváktól, akár provokáció árán is.

Nem tudni, hogy az MKP azért választotta-e a memorandum átadásának ezt a formáját, mert tisztában volt vele, hogy Matovičot előveszik emiatt politikai ellenfelei, és kénytelen lesz elutasító magatartást felvenni, vagy… Vagy nem volt vele tisztában. Ami viszont súlyos szűklátókörűségről és alkalmatlanságról árulkodik. A vége ugyanaz: már nem tudjuk meg, milyen eredményt hozhatott volna az MKP és a kormányfő esetleges együttműködése. Azt azonban tudjuk, hogy a magyar politikai oldalon érdemi fejlődés nem történt.

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

Komjáthy Lóránt