„A népszámlálás szakmai vitája előbbre visz“ – Az ÚEM véleménye a népszámlálás szakmai előkészítéséről

Nyitókép: hu.pinterest.com

2021-ben népszámlálást tartanak Szlovákiában és Ravasz Ábel bölcsen elindított egy szakmai vitasorozatot az Új Szó napilap hasábjain. Bátorítva mindenkit, hogy ehhez a fontos eseményhez szóljunk hozzá. AZ Új Egység Mozgalom (továbbiakban ÚEM) úgy gondolja, ez az esemény rendkívül fontos, és nagyon erős negatív vagy pozitív lélektani helyzeteket képes produkálni a nemzetiségi közösségekben, miután kiderül, hogy mennyi az annyi…

Éppen ezért le kell szögeznünk, hogy érzésünk szerint eléggé mostohán bántunk ez idáig ennek az eseménynek az előkészületeivel. Pár hónapja a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala meghirdetett egy  koordinációs bizottságot, amelybe az országos jelentőségű és kvázi lefedettségű politikai, társadalmi szervezetek delegálhattak tagokat. Fáziskéséssel az ÚEM-et is meghívták. Ennek azért örültünk, mert voltak konkrét elképzeléseink a népszámlálással kapcsolatosan.

Mielőtt az ÚEM észrevételeire rátérnénk a népszámlálás körül, szeretnénk górcső alá venni az eddigi írásokban megjelent szakmai megnyilvánulásokat.

   

Első sorban Ravasz Ábel által felvetett problémákra, és általa előirányvonalazott javaslatokra reagálnánk. A témában eddig Kapitány Balázs demográfus és Kovács Balázs történész nyilvánultak meg, rájuk is reagálni szeretnénk.

Egyetértünk Ravasz Ábel azon megközelítésével, hogy meg kell vizsgálni a 2021-es népszámlálás magyar kulcskérdéseit. Úgy érezzük, ezt valahogy a koordinációs bizottságban ímmel-ámmal tették meg a résztvevők, mi fáziskéséssel vagyunk ott, így most ezt megtesszük ebben az írásunkban. Ezt az írásunkat eljuttatjuk a koordinációs bizottságnak is.

2021-es népszámlálás kulcskérdései

Ravasz Ábel azzal kezdi, hogy a terepmunka, felvilágosító munka mindenhol fontos lesz, de ellentétben a koordinációs bizottság többségi nézetével, szerinte nem az 50% – 50%-os (magyar-szlovák) vegyes területekre kell impulzívan fókuszálni, hanem a 10%-20%-os arányokkal rendelkező nemzetiségi területekre. Ezt az észrevételét mi is tudjuk támogatni, ugyanis a 10%-20%-os nemzetiségi területen, ha esnek a nemzetiségek létszámának százalékai, akkor ott a nemzetiségi joghasználat területén is visszaesések történhetnek, mint például a helyi hivatali nemzetiségi nyelvhasználat tekintetében, vagy a kétnyelvű feliratok kapcsán. Egyetértünk továbbá azzal is, hogy terepmunkában meg kell találni ezeken a területeken a kritikus magyar „tömeget“ és felvilágosítani, mozgósítani.

Ezeken a területeken nem elég a helyi polgármesterekre bízni a népszámlálás ügyét, mert valószínűleg sokuknak nem érdeke a nemzetiségek jogi garanciáinak megóvása. Egyébként az ÚEM véleménye az, hogy általánosságban véve sem elég csak a települések polgármestereire hagyatkozni a népszámlálással kapcsolatosan, még ha magyar származásúak is. Az ÚEM itt azt javasolja, hogy a kvázi magukat „nagynak“ – országos lefedettségűnek tekintő politikai és civil szervezeti szubjektumok, ha már a strukturális lefedettségeik mellett érvelnek mindig és mindenhol, akkor a koordinációs bizottsággal karöltve, összehangolva mozgassák meg ezeket a szervezeti struktúrákat a felvilágosító terepmunkában!

Mert a hétköznapok emberének plusz információkra lesz szüksége a népszámlálással kapcsolatosan, tudva már azt, hogy hogyan is lesznek feltéve bizonyos nagyon fontos kérdések a népszámlálási kérdőívben. Itt jegyeznénk meg Kapitány Balázs demográfus véleményét a terepmunkával kapcsolatban mi is osztjuk, miszerint  a szlovák nemzetiség tisztán pragmatikus szempontból (számunkra – a közösség számára) „nullás“ választása, nem oszt, nem szoroz. A magyar ezzel szemben jogot teremt saját magamnak és a többi magyarnak. Már csak ezért is a magyart kellene választania, akár a vegyes családokban élőknek is.

1. Két (vagy több) nemzetiség a népszámlálásban, esély vagy veszély?!

Ravasz Ábel felteszi a kérdést, hogy árt-e vagy használ?

Mielőtt ezt a kérdést kritikai észrevétel alá vonnánk, sajnos egyet kell értenünk Kovács Balázs történész megállapításával, miszerint: -„…nem érti a vita célját, hiszen a kettős nemzetiség bevallása lehetőségének bevezetése után már túl késő van a párbeszédre, előtte kellett volna megejteni. Ma valóban szinte teljesen felesleges arról beszélni, jó ötlet volt-e bevezetni ezt a megoldást, hiszen így is, úgy is ez lesz. (A releváns szervezetek egyébként hónapokon keresztül véleményezhették és véleményezték is ezt a változást, mások mellett a kormány kisebbségi bizottságában is.) Sokkal fontosabb megbeszélni, hogyan érdemes az új lehetőségekre reagálni a népszámlálási terepmunka, kampányok, a lakosság tájékoztatása szintjén.“

Vagyis az ÚEM nagyon sajnálja egyrészt azt, hogy amikor a véleményezés zajlott, akkor az „árt-e, vagy használ“ kérdést nem vizsgálták meg tüzetesebben, mielőtt a kérdőívbe bekerültek ilyen formán a nemzetiségre vonatkozó kérdés részek. Másrészt, nem is értjük, hogy erről miért nem volt a felvidéki magyar társadalomban közösségi konzultáció, a meglévő politikai szubjektumok részéről, főleg a múlt kormányban lévő Most-Híd párt kezdeményezésével, akinél elsődlegesen landoltak az információk, amelyik párt elsőnek értesülhetett a népszámlálási kérdőív állapotáról! Van egy olyan érzésünk, hogy a Most-Híd szakemberei egyedül döntöttek arról, hogy mi jó a felvidéki magyarságnak a népszámlálással kapcsolatosan és most szerencsenmosdatásba kezdenek (nem feltétlenül Ravasz Ábelre gondolva), miután eldöntötték, hogy a két vagy több nemzetiség a népszámlálásban az inkább hasznos. Pedig a most folyó szakmai diskurzusból éppen az derül ki, hogy a szakemberek másképpen látják azt, hogy árt-e vagy használ az itteni magyarságnak, ha tagjai között lesznek több nemzetiséget bevallók is.

Éppen ezért az ÚEM csatlakozik Kovács Balázs véleményéhez, hogy elkésett erről vitázni, mert már így lesz benne a kérdőívben. Szerintünk is problémás a több nemzetiséget „magukra vállalók“ válasza. De nem azért mert esetleg Ravasz Ábelnek[1] nem lenne abban igaza, hogy létezhet többes identitástudat, vagy a vegyes családok esetében esetleg így bevallásra kerül az is, hogy „vannak“ magyar gyökereik is, hanem azért mert a kiértékelése a kérdőívnek a nemzetiség bevallásának sorrendje alapján nem világos számunkra. Az inkluzív értelmezés kivívásának garanciáit elmulasztotta az a politikai szubjektum, és annak szakemberei, amely a népszámlálási kérdőív törvényi elfogadása idején a kormányban foglalt helyet. Erről a felelősségről is le kell rántanunk a leplet. Ne tegyünk úgy, mintha a mostani szakmai vitának ezt nem kéne kitárgyalnia! Pontosan azért kell, hogy legközelebb ilyen fatális metodikai hibát ne kövessünk el.  

Úgy érezzük, mivel mi erről csak nemrég értesültünk, az elmulasztott optimális metodikai helyzetért a felelősséget azoknak kell vinniük, akik kormánypozícióban ültek, és nem figyeltek erre oda.

2. Fontos-e a bevallott nemzetiségek sorrendje? „Vajon lényeges-e, hogy aki magyar, az lehetőleg az első nemzetiségként jelölje meg a magyart?”

Az ÚEM határozott javaslata jövőbe nézően, vagy az inkluzív kiértékelés kivívásának szempontjából, hogy a nemzetiség bevallásának (számozásos – rangsorolásos) sorrendje ne legyen mérvadó. Javasoljuk, hogy a koordinációs bizottság kérdezzen rá a Szlovákiai Statisztikai Hivataltól, hogy a nemzetiségnél alkotott sorrend értékelése milyen módon fog zajlani! Kanadában és Ausztráliában, ahol rendkívül fontosak a nemzetiségi kérdések a népszámláláskor nem tesznek rangsort – számbeli megjelölést a nemzetiség bevallására vonatkozó kérdésnél, hanem legfeljebb 3 lehetőséget adnak meg, amit maga jelölhet az állampolgár. Ezt el kell jutatni a szlovák statisztikai hivatalnak, és főleg érvényre juttatni a kiértékeléskor. Ebben az esetben Ravasz Ábel érvelése sem veszti el relevanciáját.[2]

3. Fontos az, hogy a kampányban amellett érveljünk, hogy az emberek csak magyart ikszeljenek, semmi mást? Avagy: „Kockázatot jelent-e a magyar mellett a szlovák nemzetiség bejelölése, és ha igen, miért?”

Kapitány Balázs demográfus: Nyilvánvaló, hogy mindenki, aki könnyen jelöl egyetlen nemzetiséget, jelölje csak ezt az egyet. Én is így teszek a magyarral, nincs okom mást jelölni. Azt is fontos kommunikálni, hogy a szlovák nemzetiség bevallása de facto „semmit nem ér”: nem generálhatók vele pluszjogok sem az egyén, sem a közösség szintjén. A szlovák nemzetiség tisztán pragmatikus szempontból nullás válasz, nem oszt, nem szoroz. A magyar ezzel szemben jogot teremt saját magamnak és a többi magyarnak is.

Az ÚEM egyetért Kapitány Balázs demográfus megközelítésével azzal kapcsolatosan, hogy a kampányban az mellett érveljünk, hogy miért pragmatikusabb a magyar nemzetiség vállalása, akár a vegyes családokban élőknek, vagy abból származóknak, illetve a szorvány vidékeken településeken, – természetesen tömb magyar területeken ennek evidensnek kell lenni. Hozzátennénk azonban azt is, hogy kiegészítésképpen a kampányban Ravasz Ábel kampánnyal kapcsolatos gondolatát is el kell fogadnunk, amely szerintünk párhuzamosan működhet a Kapitány Balázs által megfogalmazottakkal, és nem áll ellentétben a Kovács Balázs történész által állított „kik nem vagyunk“ felesleges sulykolásának tézisével sem. Vagyis, hogy a terepen, a kampányban elég arra koncentrálni, kik vagyunk, és miért jó magyarnak lenni (miért érdemes magyart ikszelni), ehhez nem kell elhatárolódnunk a többiektől, viszont pragmatikusabb a magyart választani.

A kérdőívek kiértékelése mindig az aktuális kormány kezében van és lesz, ezért nagyon fontos, hogy ezen a fronton mihamarabb közös és kifelé is közösen képviselt álláspontot fogalmazzanak meg a magyar közösség, illetve a többi nemzetiség szervezetei. Közös célunk az, hogy a szlovák kormány inkluzívan értékelje az adatokat, mint például ahogyan a magyarországi gyakorlatban ez elterjedt már. Ravasz Ábel megállapításával ebben a kérdésben teljes mértékben egyetért az ÚEM, hogy ebben egymás természetes szövetségese magyar, roma és ruszin.

Éppen ezért az ÚEM a létrejött koordinációs bizottság felé javasolja, hogy a koordinációs munkába és munkacsoportba is be kéne vonni a roma és a ruszin közösség képviselőit is, mert valóban a népszámlálásban egymás természetes szövetségesei vagyunk. Elég, ha arra gondolunk, és azon a példán keresztül érzékeljük e szövetség lényegét, hogy például Gömörben a magyar ajkú romák (romungrók) egyszerre vallhatják magukat magyarnak is és romának is. Semmiképpen se csak egyiknek, ugyanúgy a nyugati területeken lévő lovári – oláh cigányok szintén vallják magukat romának is ne csak magyarnak (főleg ne szlováknak). Ezek azok a közös stratégiák, amelyek taktikai és technikai elemeket adnak a kezünkbe, és amellyel növelhetjük a népszámláláskor a nemzeti közösségeink létszámát, mindezt nem egymás rovására.

Javaslatainkat eljuttatjuk képviselőinken keresztül a népszámlálás koordinációs bizottságának is.

Samu István társadalomkutató – ÚEM elnöke

[1] Ravasz Ábel: Melyek a 2021-es népszámlálás magyar kulcskérdései? – Új Szó, 2020. augusztus 23.

-„ Ezzel szemben, ha sikerül bevonnunk a magyarság megtartásába olyanokat is, akik egyetlen nemzetiségként nem lennének hajlandók jelölni azt, másodikként azonban igen, akkor statisztikai értelemben erősítjük a magyarság pozícióit. A szaldó, ha egyetértünk az első kérdésre adott válasszal, egyértelműen pozitív.”

https://ujszo.com/panorama/melyek-a-2021-es-nepszamlalas-magyar-kulcskerdesei

[2] Ravasz Ábel: Melyek a 2021-es népszámlálás magyar kulcskérdései? – Új Szó, 2020. augusztus 23.

-„Árt vagy használ az itteni magyarságnak, ha tagjai között lesznek több nemzetiséget bevallók is? Kovács azt gondolja, inkább árt, ebben ugyanis az asszimiláció gyorsulását, az eredeti kulturális kötődések elsorvadását vizionálja. Úgy érzem, ezzel összekeveri az okot és az okozatot. Kovács mintha arra utalna, hogy a több nemzetiség bevallásának lehetősége az asszimilációt (és számomra abszurd szóhasználattal: „vegyességet”) okozó tényező. A valóság nyilvánvalóan fordított, az asszimiláció (és „vegyesség”) révén lesznek olyanok, akik több nemzetiséget vallanak be. Ha nem látjuk az összefüggés irányát, akkor lehetetlen a helyes értelmezés. A népszámlálás módszertanát hibáztatni az asszimilációért olyan, mintha azt mondanánk, azért lesz karácsony, mert feldíszítjük a fenyőfát, és nem fordítva.

Ezzel szemben, ha sikerül bevonnunk a magyarság megtartásába olyanokat is, akik egyetlen nemzetiségként nem lennének hajlandók jelölni azt, másodikként azonban igen, akkor statisztikai értelemben erősítjük a magyarság pozícióit. A szaldó, ha egyetértünk az első kérdésre adott válasszal, egyértelműen pozitív.”