Elemér
  • HUF: 362.38
  • USD: 1.21
  • 2 °C
  • 12 °C
Vélemény

Mede Géza: Urológia napjainkban

A nővérke időszakonként kijött, behívta a soron levőket, elhessegette a pofátlanul tolakodókat

Nyitókép: shutterstock.com

 

Hajléktalannak tűnő férfi sétálgatott a folyosón, le-leült oda, ahol úgy látta, nincs terhére senkinek. Megoldható volt, hiszen a folyosón az urológus rendelőjén kívül csak egy helyen rendeltek. A kezében vizeletgyűjtő zacskót tartott, tudják, amelyiknek az alsó részén kieresztő szelep van, ami úgy néz ki, mint egy kereszt. Be-betért a WC-be, elszívott egy cigit, majd várakozott tovább a maga módján. Jaj, csak ide ne jöjjön, hallom a suttogást körülem.

 

Mintegy húsz ember várakozott a rendelőben a sorára. A fiatalabbak a telefont piszkálták, az idősebbek beszélgettek. Mesélték az életüket, sorsukat a mellettük ülőknek. Nagyon sok mindent megtudtam. Képet kaptam a pandémiáról, arról, hogy mi újság van a gyárban, hányan betegek, hányan dolgoznak. Képet kaptam, mi a helyzet az osztrákban, németben dolgozó családtagokkal.

 

A nővérke időszakonként kijött, behívta a soron levőket, elhessegette a pofátlanul tolakodókat, akik még az egyszerű, átlátható hazugságokat is bevetik, hátha hamarabb bejutnak. Tapasztaltam, hogy szépen, nyugodtan szereli le őket sorban, úgy, ahogy kell. Persze, ilyenkor segítettek is neki. Mellettem ült egy nagyszájú roma asszony, no ő már messziről meglátta, aki cselezett.

 

– Csak üljön le maga is, mint a többi. Mit képzel, hol van. Mi már itt vagyunk reggel héttől.

 

Elkönyveltem magamban, hogy ezt a nővérkét nem lehet irigyelni. Mondtam is neki, mikor bekerültem:

 

– Nővérke, magának nagyon nehéz dolga van ezekkel az emberekkel.

 

– Jaj, Mede úr, ez még semmi. Ez még egy „jó nap”. Látná csak, mi van itt néha. Az eszem megy el olyankor.

 

Órák telnek el. Gondolkodtam, hogy amíg várakozom, kimegyek a városba, de aztán maradtam. Nem kódorgok, inkább várakozom itt. A zacskós betegünk közelebb jött, megkérte az egyik fiatalt, hogy írja be őt a kifüggesztett papírra, mert nem tud írni. Beírták őt. Mondtuk, üljön közelebb, a nővérke bizonyosan behívja.

 

– Nem hív be, rossz nővérke. – jött a panasz.

 

Bekerültem a benti váróba. Az egyik beteggel akkor ismertük meg egymást. A járáson dolgozott annakidején, a férje a személyi sofőröm volt. Örült nekem.

 

– Jaj, mérnök úr, nem ismerjük meg egymást ebben a maszkban. Gondoltam én, hogy maga az, csak nem mertem kint megszólítani.

 

Megtudtam, hogy már nyugdíjas, de a férje még dolgozik, kint osztrákban. Héj, sok szolgálati úton voltunk vele, sok „huncutságot” elkövettünk együtt.

 

A doktor a szokott módon fogadott:

 

– Örülök, hogy jól van. Látja már most, hogy lebecsülte az urológiai problémáját? Örülhet, hogy megvan, ember! Ha annakidején nem jött volna, már a föld alatt lenne.

 

Hallgatok. Igaza van a dokinak. Jól van minden, jó szóval ereszt el.

 

Kint még négyen várakoznak, köztük a zacskós betegünk. Ekkor jut eszembe, hogy pár éve még én is ilyen zacskóval sétálgattam a kórház folyosóján. Tudtam, hogy van apróm a nadrágzsebemben, amikor elkezdtem kotorászni benne, feléledt az emberünk tekintete. De becsületére legyen mondva, nem úgy, mint mikor a kapzsi ember szeme felcsillan. Érdeklődve és kissé bizalmatlanul. Már sejtette, mit akarok. A markomban levő érmék közül kivettem egy kéteuróst és odaadtam neki.

 

– Szereted a kiflit, testvér?

 

Megnézte az érmét minden oldalról, majd azt mondta:

 

– Jaj, nagyon szeretem. Köszönöm szépen magának.

 

Hazafelé az autóban elengedtem magam. Örültem, hogy jók voltak az eredményeim.

 

Mede Géza

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket