nyitókép: Revista Gente, korkep.sk/Orbán Gábor
A Falkland, vagy ahogyan Argentínában hívják, a Malvinák (Islas Malvinas), egy nagyobb szigetcsoport alig 400 kilométerre Argentína, ellenben 14 000 kilométerre Nagy-Britannia partjaitól. A döntő részben terméketlen, sziklás és gyéren lakott területért immár 200 éve vívja harcát a szigeteket jelenleg uraló Nagy-Britannia és a jogokat magának követelő Argentína.
1982-ben a latin-amerikai ország háborút indított a szigetek visszaszerzéséért, ami alig több mint két hónappal később az argentin csapatok vereségét eredményezte. Bár a konfliktus azóta látszólag befagyott, a mindenkori buenos aires-i kormány soha nem adta fel a reményt, hogy fegyverhasználat helyett diplomáciai úton kaparintsa meg a Falkland feletti ellenőrzést.
A szigetek 2021. március közepén újfent azzal kerültek címlapra, hogy a Brexit tárgyalások eredményeként – erős argentin lobbimunka hatására – Nagy-Britannia 14 tengerentúli területéről (overseas territories) Európába érkező áruk a jövőben nem fognak mentesülni az uniós vám alól – ezáltal a gazdasági csőd szélére taszítva épp a falklandi telepeseket.
A Birodalom visszavág
A 2016-os Brexit referendumon a Falkland-szigetek lakossága nem volt jogosult véleménye kifejezésére. Épp ezért is érthetetlen sokuk számára az Unió mostani döntése. A mintegy 3000 – egykor döntően Skóciából betelepült „kelper” – lakos halászatból él, a falklandi termékek mintegy 90 százalékát Európába exportálják.
Boris Johnson még 2020 karácsonyán üzente meg a falklandiaknak, hogy az Európai Unió hajthatatlan, ami a 14 brit tengerentúli terület termékeinek vámmentességét illeti. Brit lapok már ekkor Buenos Aires lobbizását sejtették a színfalak mögött. 2020. február elején maga az argentin elnök, Alberto Fernández tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel és Angela Merkel német kancellárral, hogy a Falkland-szigetek vámkötelességét kieszközölje – a jelek szerint sikerrel.
Fernández és egyben Argentína álláspontja világos:
„ … továbbra is követelni fogjuk azt, ami a miénk. Nemzetközi fórumokon, békésen fogunk kiállni az igazunkért, és ezzel soha nem fogunk leállni.”
– majd hozzátette:
„Nem fogom Nagy-Britannia engedélyét kérni, hisz argentin területet bitorolnak, és ezügyben sem hátrálásnak, sem jómodornak nincs helye.”
A brit kedélyeket tovább borzolja Hector Timerman egykori külügyminiszter 2013-as nyilatkozata, melyben kijelentette, hogy a Falkland-szigetek 2033-ra érett almaként fog Argentína ölébe hullani – és az óra megállíthatatlanul ketyeg. Ebben a helyzetben Boris Johnson reakciója egy abszolút lépéskényszer. Hogy London a fegyverhasználattól sem riad vissza, világos jelzés egyrészt a falklandiaknak, másrészt Buenos Aires-nek is.
A The Telegraph brit napilap tulajdonába került jelentés szerint egy esetleges argentin invázió esetén (ami az argentin fegyveres erők állapotát nézve jelenleg finoman szólva is kétséges, megj.) Johnson azonnal bevetné a brit hadsereget és kifejtette: „(Katonai) erőt fogok alkalmazni, hogy megvédjem a Falkland-szigeteket”.
„Könnyek és eufória között” – az argentin trauma
A szigetek 16. századi felfedezése óta angolok, franciák és spanyolok is megfordultak itt. 1811-ben Spanyolország beszüntette a gyarmat finanszírozását, miközben annak birtokjogáról nem mondott le (Ez a lépés alkotja egyébként az argentin álláspont gerincét, megj.). Argentína, mint az egykori spanyol gyarmatbirodalom egyik jogutódja történelmi, kulturális és földrajzi alapon ezt követően rövid időre átvette az ellenőrzést. Azonban 1833-ban a britek támaszpontot létesítettek a szigeteken és elűzték az argentin kormányzót.
A két ország közötti ellenségeskedés a második világháború utáni időben erősödött fel újra. Az úgynevezett dekolonializációs folyamat hatására az egykori brit gyarmatbirodalom szétesett és ebben a szituációban Argentína a Falkland/Malvinas (mint brit gyarmati terület) „hazatérését” várta – mindhiába. Nagy-Britannia a mai napig foggal-körömmel ragaszkodik a még megmaradt 14 tengerentúli birtokához. A cérna akkor szakadt el, amikor 1982-ben az argentin katonai junta a belpolitikai válságot háborús hódítással akarta elfedni, amihez a Falkland-szigetek kérdése szinte tálcán kínálta magát.
1982. április 2-án argentin speciális alakulatok szálltak partra Kelet-Falklandon és egy bravúros akcióban elfoglalták a fővárost, Port Stanley-t. A kis brit helyőrség rövid ellenállás után megadta magát. Míg Buenos Aires hazafias mámorban úszva győztesnek kiáltotta ki magát, London egy expedíciós haderőt küldött a helyszínre és 1982. június 14-én kapitulációra kényszerítette a szigeteken állomásozó nagyszámú argentin haderőt.
A háborús vereség egy egész generációt rántott magával. 649 argentin katona – többségében fiatal sorköteles – esett el és a hazatértek ezrei évekkel később is poszttraumatikus sokkban szenvedtek. Hogy az állam mekkora csődöt mondott, világosan mutatja, hogy az 1982-2019-es időszakban hozzávetőlegesen 500 veterán követett el öngyilkosságot. A Falkland/Malvinas kérdéskör nemzeti traumává szélesedett, ami a mai napig fájdalmas súlyként nehezedik az argentin társadalom vállán.
Az 1982-es háború a győztes brit oldalnak is feladta a leckét. A konfliktus világossá tette, hogy az argentin fenyegetőzés reális veszélyeket rejt. Már 1985-ben egy új katonai bázis létesült a helyi fővárostól, Port Stanley-től nyugatra. A bázison egy 2012-es adat szerint 1350, nehézfegyverekkel és légierővel megtámogatott katona szolgál (összehasonlításképp: 1982-ben mindössze 57 tengerészgyalogos és 11 tengerész alkotta a helyőrséget).
Miért olyan fontos a Falkland/Malvinas?
Mialatt Buenos Aires máig a brit „gyarmattartó” elvonulását követeli, addig London a falklandiak „önrendelkezésével” kontrázik (ami nem is nehéz, hiszen a 3000 lakos britnek vallja magát, megj.). Ezek mögött a frázisok mögött valójában kőkemény geopolitikai és gazdasági érdekek húzódnak meg. A szigetek stratégiai elhelyezkedése elsőrangú. Ezen felül a tenger alatt óriási ásványkincskészletek rejtőznek, melyek kitermelési jogát mind Nagy-Britannia, mind Argentína fenntartja.
Ezeket a tényeket szem előtt tartva nem meglepőek azok a történések, melyeket az elmúlt hónapok hoztak. Argentína ügyesen használja ki a Brexit okozta nehézségeket és kétségtelenül taktikai győzelmet aratott. Hogy Nagy-Britannia sem marad tétlen, szinte borítékolható. Ezt világosan alátámasztja Johnson nyilatkozata is.
Boris Johnson egyébként Spanyolországnak is „megüzente” a háborút. A felállás azonos: Nagy-Britannia jogtalanul bitorolja Gibraltárt, amit a Spanyol Királyság visszakövetel. A sérelmek mögött természetesen itt is hatalmi érdekek dominálnak. A brit miniszterelnök megteheti, hogy a távoli Argentínát fenyegeti, hisz az európai közvélemény a Falkland-szigetek létezéséről sem tud. De mi a helyzet Spanyolországgal?
Orbán Gábor, MA
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Gerembes Karcsi
2021. márc. 26. 11:55Ez ugyan olyan mint itt! Felvidék magyarvolt és azis marad! Ép úgy mint az Argentin sziget csoport sose volt az angoloke! Az angol nép gyarló volt és azis maradt
B, Gy.
2021. márc. 28. 09:12Nakunk is batrabban kell fellepni onallosagunkert.Ez a terulet a mienk sosem volt szlovak terulet.
A kommenteket lezártuk.