Orbán Gábor: Izrael katonai fölényének teljes tudatában cselekszik – elemzés

Nyitókép: Az Iszlamista Dzsihád Mozgalom harcosai al-Kuds rakétákkal – illusztráció (A2800 epa Mohammed Saber/ dpa)

Jóllehet, az izraeli hadsereg és a palesztin Hamász közötti legújabb fegyveres összetűzés a helyzet jelenlegi állása szerint mindössze tizenegy napi vérontás után véget ért, a politikai és katonai összkép mit sem változott. Ahogy az várható volt, mindkét fél győztesnek kiáltotta ki önmagát, a valódi katonai tényállás azonban korántsem ilyen egyértelmű.

A fiataloké a jövő?

Hogy a kezdetleges, házilag barkácsolt rakétáival a Hamász katonailag nem veheti fel a versenyt a világ egyik legjobbjának tartott izraeli fegyveres erőkkel, egy világos és további magyarázatot nem igénylő tény. Annál is meglepőbb, hogy a terrorszervezet ennek ellenére kisebb taktikai sikert könyvelhetett el, hiszen a „vaskupola” védelmi rendszert leterhelve számtalan rakétája csapódott lakott területre – megölve egy tucat embert, megsebesítve félezer másikat.

   

Ami a Hamász stratégiai céljait illeti, szintén kétarcú a kép. A nagybetűkkel írt célkitűzésnek, a zsidó állam megsemmisítésének, aligha lehet realitása, ám a radikális mozgalomnak mégis sikerült maga mellé állítania a palesztin fiatalokat. Habár a palesztinok se légierővel, se milliárdokat elnyelő védelmi rendszerrel nem rendelkeznek, egy nagy előnyük a fiataljaik elkötelezettsége – hogy ez mire lesz elég, egy más kérdés.

A Hamász rakétatípusai

A Hamász fegyverarzenáljának pontos nagysága nem ismert, a leggyakrabban emlegetett szám 6 000 rakéta körül mozog. A terrorszervezet harcosai a hadműveletek tizenegy napja alatt mintegy 4 000 rakétát lőttek ki. Ha ehhez hozzáadódik az izraeli erők által megsemmisített fegyverek száma, akkor kijelenthető, hogy a Hamász azért hajlott ilyen hamar a békére, mert „ellőtte” a készletei döntő hányadát.

A gázai övezetből indított rakéták technológiailag nem különböznek a 2014-es háborúban bevetett típusoktól, technikailag azonban igen: A robbanófejek nagysága és ezáltal az okozott kár mértéke, valamint a rakéták hatótávolsága is látványosan megnövekedett.

 Betöltés ...

A Hamász arzenáljának gerincét továbbra is a rövid- és közepes hatótávolságú Kasszam, al-Kuds és Grad nem irányított rakéták alkották/alkotják, melyek hatótávolsága alig 16 kilométer (a Grad esetében már 55 kilométer). A típusok célpontjai Askelón illetve Szderót városai voltak. Ennél veszélyesebbek és jóval messzebbre (75+ kilométer) hordanak a csempészett iráni Fadzs(a)r-5 és a szír M-302 rakéták, melyekkel immár elérhető közelségbe került Jeruzsálem, Tel-Aviv-Jaffa és a városi agglomeráció (Gus-dan).

Kijátszható a „vaskupola”?

A Hamász rakétáinak precizitása csekély, ami annak tudható be, hogy a házilag barkácsolt – nagy „tűzijáték”-ra emlékeztető – típusokat szintén házilag hegesztett mobil kilövőállványokról indítják. Ezeknek a nem irányított rakétáknak a minősége olyannyira kezdetleges, hogy egy részük még a gázai övezeten belül a földbe fúródott – véres veszteségeket okozva a palesztin civil lakosság körében.

Hogy ezt a hátrányt valamelyest kiegyenlítsék, a Hamász harcosai tömegesen, több egymást követő hullámban lőtték ki a rakétákat Izrael irányába. Ez a taktikai „trükk” a jelek szerint rést talált a „vaskupola” rendszerén, hiszen az izraeli rakétaelhárítás nem volt 100 százalékos. Való igaz, hogy az Izrael fölé érő ellenséges rakéták döntő részét a „vaskupola” megsemmisítette, de napi szinten érkeztek jelentések rakétabecsapódásokról Askelón, Szderót, Asdód, Tel-Aviv-Jaffa stb. körzetéből.

Akcióban a „vaskupola” – látványos, de nem 100 százalékos a védelmi képesség.

Izrael dilemmája

Izraeli szempontból sincs sok ok az ünneplésre. A „vaskupola” már említett gyenge pontja mellett a fő izraeli célkitűzés, a Hamász terrorszervezet megsemmisítése vagy tényleges meggyengítése, kudarcba fulladt. Az izraeli légierő lerombolhatja a rakéták tárolására és mozgatására használt alagutakat (ún. „Gáza-metró”), de a mobil – tehát mindig mozgásban lévő – rakétaállásokat csak szárazföldi offenzívával iktathatta volna ki teljesen (?), amire az izraeli legfelsőbb vezetés a 2014-es háború tanulságait szem előtt tartva nem vállalkozott.

Így a katonai összkép marad a régi, ami hosszú évek óta ciklusokban ismétlődik – a Hamász újra felépíti infrastruktúráját, feltölti a rakétakészleteket, növeli harcosai létszámát (jelenleg 40 ezer a becsült adat) és mihelyt újra eléggé erősnek érzi magát, támad.

Az arányosság kérdése

A háborúnak manapság is megvannak a maga törvényei és szabályai. Ezek egyike az arányosság elve. Izrael katonai fölényének teljes tudatában cselekszik, ami veszélyes aránytalanságot szül. Az önvédelem elve ugyanis nem semlegesítheti az arányosság elvét. Ennek épp ellenkezőjét produkálta az izraeli légierő –  hogy jogosan vagy sem, azt mindkét oldal máshogy magyarázza.

Izraeli légitámadás a világ talán legsűrűbben lakott körzetében. Az arányosság kérdése az izraeli akciók gyengéje.

A májusi „rakétaeső” és az ellencsapás mitsem változtatott az izraeli-palesztin konfliktus alaphelyzetén. A háborút valójában egyik fél sem nyerte meg, az aktuális fegyverszünet pedig csak a következő lélegzetvételre elég – majd a háború folyik tovább, tovább és tovább.

Orbán Gábor, MA

Hadtörténész, 2017 és 2019 között az Osztrák Szövetségi Hadsereg (Bundesheer) szakmunkatársa, számtalan német nyelvű tudományos cikk és kiadvány szerzője. Szakterülete a 19. és 20. század hadászata illetve gyalogsági harcászata.