Egy háborúban az igazság esik el először. Aztán a józan ész

Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

Mindannyian megdöbbenhettünk Boris Kollár vasárnapi kirohanásán, aki Jan Slotán is túltéve már Szlovákia felparcellázásával riogatja a jónépet. A magyarázat azonban ezúttal sem a magyargyűlöletben keresendő.

Boris Kollár kijelentését a kétségbeesés szülte. A szlovák kormány apraja-nagyja tisztában van vele, hogy az, amit Ukrajna támogatása címén csinálnak, az jóval több, mint amit a választóik megbocsátanának nekik. Ezért igyekeznek egyre növelni a háború tétjét, magyar revíziót emlegetnek, a kettős állampolgárságot firtatják. Politikai túlélésük érdekében el kell hitetniük az emberekkel, hogy a nyilvánvalóan érdekeikkel szembeni döntések valójában az érdekükben állnak. És ezért bármire hajlandók.

Nyilatkozataik során percenként önellentmondásba kerülnek. Az egyik pillanatban az S-300-as légvédelmi rendszer öreg és használhatatlan, a másik pillanatban rendkívül büszkék vagyunk, hogy átadhattuk az ukránoknak.

   

Aztán arról beszélnek, hogy ha nem küldünk fegyvereket az Ukránoknak mi kerülünk sorra az orosz invázióban. Egy perccel később meg azzal jönnek, hogy nyugodtan küldhetünk fegyvereket az oroszok ellen Ukrajnába, mert minket a NATO úgy is megvéd.

Az a felvetés pedig, hogy a magyarok Putyinnal összefogva majd felosztják Szlovákiát… megérne egy pszichiátriai differenciál diagnózist. Szomorú, hogy ezt egy olyan politikus mondta, aki legalább a kultúrharcban a megfelelő oldalra tudott állni – egy ideig. Persze, értem én, hogy meg kell dolgozni azért, hogy Szlovákia ellen ne induljon jogállamisági eljárás, mert akkor lőttek az uniós újjáépítési alap 5 milliárd eurós szeletének… ez persze a hétköznapi választót nem vigasztalja. Főleg nem a sokadik koronavírus-hullám után és az évtizedek óta legsúlyosabb inflációs nyomás idején.

És ott van még Magyarország európai szintű példaértékűen következetes politikája.

Kényelmetlen magyar alternatíva

A szlovák kormánynak ma tényleg begyében lehetnek a magyarok. Igaz, szó sincs revíziós félelmekről. Sokkal inkább arról, hogy önmagában az, hogy Magyarország példa tud lenni a külpolitikai mértéktartásban, elképesztően kényelmetlen helyzetbe hozza a szlovák kormányt, amely most összezárt az amerikai érdekek mögött.

Ha Magyarország is azt fújná, amit mindenki más, Pozsonynak nem kéne amiatt aggódnia, hogy példaként előveszik Budapest magatartását a politikai ellenfelek vagy akárcsak a tájékozottabb választók. Ha Magyarország magatartása nem jelenne meg az emberek előtt alternatívaként, még olyan politikai kurtizán, mint Boris Kollár (aki még az ĽSNS-szel is hajlandó volt egykor együttműködni) is nyugodtan dőlne hátra, hogy az embereknek úgy sincs választása.

Csakhogy Magyarország példával jár elöl. Méghozzá nem most kezdte. És ez nem csak kényelmetlen, de veszélyes is Pozsonyra nézve.

A marrakeshi példa

Emlékezzünk vissza, mi történt a Marrakeshi Egyezmény elfogadásakor. Akkor az ENSZ kvázi jogalapot akart teremteni az illegális migráció legitimizálásához. Magyarország ellenállt, szinte egyedüliként Európában. Ugyanabban az időben robbant ki kormányválság Belgiumban, méghozzá épp azért, mert az egyik jobboldali koalíciós tag ultimátumot adott: borítják a kormányt, ha az támogatja a Marrakeshi Egyezményt.

Végül meg is buktak, hiszen egyetlen épkézláb indokot sem tudtak felsorolni az emberek torkán lenyomni tervezett egyezmény mellett. Ha nincs Orbán Viktor, akkor sosem lett volna ekkora politikai súlya ennek az ügynek, és mint annyi mindent Nyugat-Európában, ezt is fű alatt, az emberek tudta nélkül keresztülvitték volna. Az akkor megbukott kormányfőt úgy hívták, hogy Charles Michel, aki ma az Európai Tanács elnöke, és nem mondhatnánk, hogy a magyarok barátja.

Ugyanettől a forgatókönyvtől rettegnek itt Szlovákiában is. Pozsony kényszerpályára vitte a külpolitikát, és most választania kell: politikai jövő vagy uniós pénzek. Nyilván a régiúj és új oligarchák a pénzre voksolnak, a politikusok többsége pedig vagy az újjáépítési alap milliárdjaiért cserébe, vagy abban a reményben, hogy a mostani szívességeket a nyugatiak majd jól fizető alternatív pozíciókkal jutalmazzák, teszik, amiről hiszik, hogy elvárják tőlük.

Válaszúton

Nehéz így korrekt érdekképviseletet teremteni Szlovákiában. És ez az egész helyzet figyelmeztető jelzés a felvidéki magyar politikusok számára is. Az a kor már rég elmúlt, amikor kettő, három, akár ötféleképp kommunikálhattak ugyanarról a dologról.

Ma a gerincnek, következetes politikának, egyértelmű kiállásnak van értéke, mert a káosszal, hazugságokkal, nyugatról és keletről jövő felelőtlen retorikával állunk szemben. Át kell értékelnie a helyzetét az MKP Platformnak, és át kellene értékelnie Gyimesi Györgynek is…

Komjáthy Lóránt