Micskó András: Hisztéria

Nyitókép: felvidek.ma

A dolog talán Szlovákiában kezdődött, és még a háború előtt, amikor Samuel Marec olyat volt képes hangosan mondani, amit maga sem hitt el: hogy tudni illik úgy tudjuk magukat az ukránok fenyegetettségébe képzelni, ha arra gondolunk, hogy milyen volna, ha az álnok magyarok elindulnának elfoglalni Szlovákiát.

Aztán azzal folytatódott, Vít Rakusan belügyminiszter úr kijelentette, a cseh hatóságok következetesen ellenőrizni fogják a menekültek iratait, és azt is, hogy a menekültek mikor és hol léptek az Európai Unió területére. Ezzel pedig arra utalt, hogy volna ott a hlavákon többszáz ukrajnai cigány, akiknek van magyar útlevele is, és akkor irgum-burgum, és zsupp vissza őket Ukrajnába, mert nekik ugyan nem dolguk azoknak a magyar cigányok segélyezése.

A horvátok is igyekeztek durrantani egyet a dolgokon, amikor Orbán azt találta mondani, hogy a magyaroknak nincs tengere, mert elvették. A jó horvát atyafiak között akadt is mindjárt egy, azt hiszem, Vít Marecnek hívják, aki kitáblázta, hogy ő(k) bizony nem szívesen látják az ő tengerükbe fürödni a pogány magyarokat (akik még mindig nőnek merik nevezni a nőt és férfinak a férfit), mert ami az övék az mindenkié, de nem a magyaroké!

   

Ha a történelem nem úgy alakult volna, ahogy

Hogy mi a közös ezekben a Lehetne az ilyesmiket tévedésnek, meggondolatlanságnak, sőt akár ostobaságnak is nevezni, ha ez a Közép-Európa nem volna az, ami. Ha történelme nem úgy alakult volna, mint ahogy.

Ahogy egyszer egy ottani barátom mondta egy szarajevói étteremben. Együtt ülnek itt bosnyákok és szerbek, látszólag teljes békességben. De sosem tudhatod, mikor lép be valaki, aki tegnap tudta meg, hogy a testvérét a szomszéd asztalnál ülő férfi gyilkolta meg. És teljesen mindegy, hogy valóban ő volt-e: egy percen belül vérbe borul minden.

Így azonban, itt, ezzel az ezer évvel a hátunk mögött, az ilyen megjegyzések túlmutatnak önnön realitásukon. Aki egy kicsit is hajlamos erre, máris találva érzi magát, gyanakvás, félelem és ellenségesség ébred benne, ami – lássuk be – nemcsak elszomorító, hanem teljesen alaptalan is. De hat és kihasználható, olyasféle kétségtelenséggel, mint ahogy zsidó honfitársainkban a holokauszt emléke. És amit biztosan el lehet érni vele: az itt élők kölcsönös bizalmának és közeledésének megakasztása, ami mindannyiunknak árt.

Senki érdekei nem közösek hosszútávon a miénkkel

És miközben megértjük fiatal szomszédaink nemzeti büszkeségét, és talán még egy kis irigység is van abban, ahogy szemléljük szuverenitásuk féltését és védelmét, nem gondoljuk, hogy azt tőlünk kellene félteniük! Erre épp elég garancia az az igyekezet és energia, amivel Orbán tizenkét éve dolgozik a kölcsönös megbékélésen, és amivel kétségtelenné és egyértelművé tette Magyarország álláspontját a régióval kapcsolatban: vagy együtt tudjuk érvényesíteni közös érdekeinket (a V4-ben, vagy akár tágabb körben is), vagy sehogy.

Mert senki érdekei nem esnek egybe hosszú távon a miénkkel, akik itt élünk, csak a magunkéi! Lehet, hogy egy, vagy bármely kiragadott pillanatban ez nem világos, de ugyanazt a történelmet figyelmesen vizsgálva láthatjuk: mindenki, aki kívülről „segít”, csak akkor és addig segít, amíg neki is érdeke. Vannak itt országok, akik sikerrel használják ki ezeket a pillanatokat és lehetőségeket, mások észre sem veszik – és erre, a történelem immár önigazolásra nem szoruló, figyelmes és belátó vizsgálatára bizony igen jó „szemüveg” egy ezeréves államiság.

Van itt azonban egy nagyobb erő, amit a fenti urak öncélú rosszindulatukban még csak észre sem vesznek, s így módjuk sincs elgondolkozni róla – pedig ettől igazán félthetnék, sőt, ettől félthetik igazán szuverenitásukat!

Tendencia

Azt, hogy micsoda erővel és elszántsággal építik a kínaiak saját birodalmukat, talán mindenki látja. Elég csak az Egy Kína elvre, a Tajvannal kapcsolatos nemzetközi félelmekre, az ujgur kisebbségre, Tibetre gondolnunk. Vagy a saját űrállomásra, az afrikai térnyerésre, a hallatlan ipari kapacitásokra. Ez érzékelésünk és figyelmünk végső horizontja, ezen túl egyetlen Samuel Rakusan sem lát. Pedig csak ott kezdődik a másfél milliárdos India, amiről tudatlanságunkban hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Ki az a Narendra Modi? Hogyan lett, és miért épp ő lett nyolc évvel ezelőtt India miniszterelnöke? Modi nagy híve az Akhand Bharatnak, magyarul a Nagy-Indiának – ami fő oka lehet megválasztásának! Hogy az meg micsoda? Egy olyan India-koncepció, amely Afganisztántól Mianmarig húzódik, és magában foglalja az atomfegyverrel rendelkező Pakisztánt, valamint Bangladest, Nepált, Bhutánt, Srí Lankát és a Maldív-szigeteket. Nem gondoljuk, hogy holnap ez az ország megszületik, csak azért mutatunk rá a tényre, hogy felmutassuk a tendenciát.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy az Unió immár kimondott célja, hogy az egyes államok vétójogát megszüntessék, ami ugyanebbe az irányba mutat, van min elgondolkozni! Guy Verhofstadt, aki mindig is igen eredményesen és vállvetve lobbizott régi nemzet-, párt- és harcostásaival azért, hogy sose essenek ki az EU nemcsak zsíros, de egyben hallatlanul befolyásos pozícióiból, s aki – természetesen nem véletlenül, hanem rátermettségénél fogva – a „Konferencia Európa jövőjéért” európai parlamenti felelőse is, a legfontosabb célnak nevezte a vétójog eltörlését. Holott minden gondolkodó ember szemében világos, hogy a tervezett többségi döntések a kis tagországok minden befolyását lenullázzák. Az már csak hab a tortán, hogy az Unió jelenlegi álláspontja, politikai credoja – a nagy öregek kihullásával – mindenben egybeesni látszik az amerikai célokkal. Kérdezzük meg magunkat: valóban azonosak lennének?

A civilizációk felemelkedésének korát éljük

Többek szerint korunk a Civilizációk felemelkedésének kora. Hogy ez mint jelent? Azt, hogy nem a nemzetállamok, hanem az lokális erőközpontok jelentik a szervező és meghatározó és cselekvő erőt. Azaz az USA, Kína és India. Hogy ebben mekkora szerepe és szava lehet Szlovákiának? Hajszálpontosan akkora, mint a Maldív-szigeteknek.

Azt tanácsolom hát mindenkinek, aki szereti a hazáját és büszke a közösségére: ne a magyaroktól féltse szuverenitását! Nézzen messzebbre, és lásson! És azon gondolkodjon el, hogy mi az ő célja, és ki lesz a támogatója, ha mi egymásnak esünk! A pökhendi ostobákat meg tartsuk távol a véleményformálástól!

Micskó András