Európának ki kell nőnie abból a gondolkodásmódból, hogy Európa problémái a világ problémái

Nyitókép: youtube (reprofoto)

Frissítve: 17.48 Pár héttel ezelőtt fontos rendezvény zajlott Pozsonyban, a Globsec. A háromnapos eseményen, ahogy arról minden banner beszámolt, 63 ország 1200 szakembere vett részt, távolról, vagy személyesen. Köztük éveken át olyan hatalmasságok is, mint Ferenc pápa, Emmanuel Macron, Zuzana Čaputová, Jens Stoltenberg, Ursula von der Leyen, Madeleine Albright, Donald Tusk, Francis Fukuyama.

Hiányoztak a magyar és cseh véleményformálók

Sajnálhatjuk, hogy a szervezők nem tartották fontosnak egyetlen magyar vagy cseh véleményformáló meghívását sem. Lengyel is csak egyetlenegy akadt. Ha többen lettek volna, talán megtudhattunk volna valami érdekeset is, közvetlen környezetünk közép-európai léptékben is fontos tapasztalatairól, érdekéről és céljairól. Így erről semmit. Persze nagyon helyes ez így, feltéve, hogy nem is akarunk megtudni semmit, azon kívül, amit hallani akarunk.

   

Ugyanis, akik felszólaltak, mind ugyanazt a narratívát képviselték, amiről ellenpólusok hiányában korántsem könnyű eldönteni, hogy a miénk is, vagy csak a hangosaké, hogy képviseli-e a mi érdekünket és hasznos-e nekünk. így azt sem nagyon tudhatjuk, hogy elégedetten hátra dőlhetünk-e.

Ki kinek a szócsöve

Volt egy korszak, amikor mindenki tudta, hogy azt szerepeltetik, akit és amit javallott. Azt is tudni lehetett, hogy ez a „szükséges, illő, ajánlatos”, mert minden más rendszerellenes. Azóta aztán független az ország, választott a hatalom, független a sajtó, s leginkább objektív – és a vélemény szabad. Mégis egyre többször merül fel, hogy akkor kinek lehet hinni. Ki kinek a szócsöve, és annak mi az érdeke? A rendezvénynek védnöke van, megrendelője, a kampánynak finanszírozója, a sajtónak kiadója. Fent említett rendezvénynek is volt. És itt most arról fogunk mesélni, amiről eddig nem igen olvashattak.

És akkor megjelent az indiai külügyminiszter

A Globsec-en a hírességek között megjelent Dr. Subrahmanyam Jaishankar, India külügyminisztere is, akit diplomáciai körökben őméltóságaként illik megnevezni. Hagyjuk csak meg neki ezt a talán kicsit régies és körülményes titulust – na, nem cinizmusból. Inkább jelképes viszonzásból: az ő felmenőinek így kellett szólítania azokat az európaiakat, akik az indiaiak számára elképzelhetetlen leleményességgel és hatékonysággal rabolták ki az országát, évszázadokig.

Dr. Jaishankar szavaival 1400 millió embert képviselt! Beszélgetéséről mindezek ellenére egyetlen videó érhető csak el, az is angol nyelven; az online médiában is csak részletek jelentek meg, néhány felületen. 1,4 milliárd ember szószólója eltért a többi szónoktól, a hangját mégsem erősítették fel, hogy meghallhassuk – ennek nyomatékot sem a mögötte lévő óriási tömeg nem adott, sem az a tény, hogy valami mást akart közölni, mint a más nagyhatalmak küldöttei.

Mit gondol India Európáról

Arról beszélt, hogy mit gondol India Európáról. Kérdezője egy honfitársa volt, aki hallatlan vehemenciával képviselte a mainstream álláspontot. Mindeközben a diplomata hangsúlyozta: Indiában „szociális jóléti államot építünk. Olyan méretben, amit a világ még nem látott. A covid alatt, több mint két éven át élelmezési segélyt adtunk 800.000.000 embernek. Ez több mint az USA és az EU lakossága összesen. Házépítési támogatási rendszert működtetünk, aminek 115.000.000 kedvezményezettje van.

Olyan ez, mintha egész Japánnak házakat építenénk. A tűzifával történő főzést 80.000.000 ember számára cseréltük gáz alapúra. Ez annyi, mintha lecseréltük volna Németország összes konyháját.” Sem a mérték, sem az érték nem gondolkodtatta el a beszélgetőtársát. Ha megtette volna, legalább egy pillanatra mérlegelhette volna a potenciált, ami ott rejtőzött Subrahmanyam Jaishankar mondataiban.

A kereskedelemnek a népesség javát kell szolgálnia

A riportert az érdekelte, miért vettek idén kilencszer több orosz olajat, mint tavaly. A miniszter így válaszolt:

„Embereket küldünk ki olajat vásárolni. Sosem mondjuk nekik, hogy orosz olajat vásároljanak. Azt mondjuk: vásároljanak olajat. És ők a legjobb olajat vásárolják meg a piacon.”

Hogy Európa nem vásárol ebből, az az ő dolga, mondta. A kereskedelemnek a népesség javát kell szolgálnia. Világos beszéd, súlyos szavak. Még nincs mögötte hatalmas katonai potenciál, de 1400 millió ember felemelkedése igen. Amin keresztül a külügyminiszter a Föld 60%-ának gondolkodását mutatta be.

Miért lett hirtelen jó az USA-nak a venezuelai olaj? – kérdezte. Ezen is el kellett volna gondolkozni! Tudatosítsuk csak ezt, a fene nagy elvszerűségünkben! Mi, akik a 40%-hoz tartozunk. Elgondolkozhatnánk, hogy ők miért gondolkoznak így, és mi miért nem. De leginkább a képről, amit rólunk kialakítottak. Hogy nem lehet-e, hogy nekik is igazuk van. Legalább részben. „Kérjük, értse meg, hogy az olajpiacokon óriási olajhiány van. Fizikai olajhiány, nehéz hozzájutni az olajhoz.” A riporter felvetette a spekulációs vádakat (orosz olajat vásárolnak fel, és adnak tovább indiai kereskedelmi szálon), amelyre így reagált: egy olyan ország, mint India, őrült lenne, ha valakitől olajat szerezne, és azt eladná valaki másnak.

Dolgok, melyekről Európa hallgat

A beszélgetés ezen szakaszán végtelen tapintattal az egyik fél nem kérdezett rá, hogy India eladja-e vajon az így felvásárolt olajat, ugyanakkor a miniszter sem hívta fel a figyelmet arra, hogy a spekulációk során az „átcímkézett” orosz olaj kerül vissza vélhetően azon európai államokhoz, akik egyébként arra bojkottot hirdettek.

Dr. Jaishankar felveti, hogy vannak dolgok, melyekről Európa hallgat. Nézzük ezt a hallgatást kontextusba helyezve: Az olajszankció ismert elvárás. Ha a Nyugat egyszer szankcionálja az olajat, akkor mindenkinek csatlakoznia kell, Magyarországtól Indiáig. Hisz ez természetes, nem? Bár kicsit sem mindegy, hogy, mint az USA-nak, ez az olajfelhasználás 4%-át, vagy, mint a magyaroknak, 100%-át teszi ki. De áruló mindenki, aki nem tesz így!

Mennyire más a jogállami hallgatás, mint az autokratikus

Persze, a plutónium az más, ott semmi szankció, mert az amerikai erőművek 40%-a orosz nyersanyagot használ. Megjegyzem, ez a franciáknak is igen jól jön. Ennek fényében igazán érdekes, hogy nekik nem kellett szembenézniük semmilyen presszióval, mert a plutónium-embargó szóba sem került! Ahogy a palládiumé sem. A Norilsk Nickel nevű orosz termelő még csak embargó alá sem esik! Tavaly márciusban az EU kb. 2800 kg-ot vásárolt a nélkülözhetetlen katalizátor-alapanyagból, idén márciusban viszont 5 tonnát! De persze erről – ahogy a miniszter mondja – Európa hallgat. Bizonyára nincs tapasztalata abban, mennyire más a jogállami hallgatás, mint az autokratikus!

A miniszter a sokadik kérdésre, ami Oroszország elítélésére próbálta volna rászorítani, így válaszolt:

„Az embereknek meg kell érteniük, hogy ha megengedik maguknak, hogy saját érdekeiket képviseljék, meg kell ezt engedniük másoknak is. Ha Európa azt mondja, hogy úgy kell kezelnünk a helyzetet, hogy a gazdaságunkra gyakorolt hatása ne legyen traumatikus, akkor ezt a szabadságot mások számára is biztosítani kell. Nem hiszem, hogy ehhez politikai üzenetet csatolnék”.

Ezt pontosan azt jelenti, hogy ha az európaiak vindikálják a jogot maguknak, hogy úgy tegyenek, ahogy jónak látják (szankciós csomagok), akkor mások is azt tesznek, amit akarnak.

Az EU talán nem táplálja az orosz hadigépezetet?

Nincs ebben semmi meglepő, ezt tanulták 100 éven keresztül, annak idején, amikor el kellett sajátítaniuk, demokráciának és népképviseletnek neveztük. Elvárás volt! A vádként elhangzó állításra, hogy nem szünteti be az orosz olaj vásárlását, azt kérdezte: az EU talán nem vásárol gázt? Azzal nem táplálja az orosz hadigépezetet?

„Európának ki kell nőnie abból a gondolkodásmódból, hogy Európa problémái a világ problémái, de a világ problémái nem Európa problémái. Ha te vagy: a „tied”. De ha én, akkor a „miénk”! Azt hiszem – utalt a világ működéséről szóló megjegyzésére – ez fontos abból a szempontból, hogy értse, hogy működik egy kapcsolat a mai világban. Vagy itt van a kapcsolat a Kína-India, és aközt, ami Ukrajnában történik… A kínaiaknak nincs szükségük elnökre valahol máshol a világon, hogy elkötelezzék magunkat – vagy ne, vagy velünk legyenek, vagy ellenünk. Ugye, nem kell leírni, hogy Joe Bidenre gondolt?

De – ütötte tovább a vasat a kérdező – ezen a ponton mindig két tengely lesz, azt hiszem ez érthető, ez elfogadott tény, hogy van a nyugat, az Egyesült Államok, és Kína. Hol áll ezen a tengelyen India?

„Pontosan ebben nem értek egyet önnel! Ezt az az Ön álláspontja, amit próbál rám erőltetni, és nem fogadom el. Nem hiszem, hogy szükséges csatlakoznom ehhez a tengelyhez. És ha nem csatlakozom egyikhez, akkor a másikkal kell lennem. Nem fogadom el! A világ népességének egyötöde vagyunk. És ma a világ 5. vagy 6. legnagyobb gazdasága. Felejtse el a múltat, amit mindenki ismer. Úgy gondolom, jogom van a saját állásponthoz, jogom van mérlegelni a saját érdekeimet, meghozni a saját döntéseimet. És a mi döntéseink nem lesznek cinikusak és kimértek. De egyensúlyt fognak teremteni az értékeim és az érdekeim között. Mert nincs olyan ország a világon, amely figyelmen kívül hagyná saját érdekeit.”

Mondta Dr. Subrahmanyam Jaishankar Európának, mindenféle visszhang nélkül.

Micskó András