A vörös felé tolódik a szlovák politikai spektrum. Marad-e hely egy családbarát, konzervatív párt számára?

Nyitókép forrása: SITA/ Diana Černáková

Több évtizedes nyugati dilemma fog hamarosan megoldódni. Szlovákiában a mainstream sajtó az ellenzékkel és a szélsőliberálissá züllesztett csonkakormánnyal közreműködve lényegében bedarálja a politikai jobboldalt. Mindez azzal az egyre valószínűbb következménnyel fenyeget, hogy a szlovák politikai paletta egyszínűvé válik, és nem marad hely a családpárti, valódi konzervatív pártok számára.

A szlovák nemzeti és szélsőjobboldali pártoknak már korábban leáldozott. A 2020-as választások után a sajtóban az SNS-t végleg leírták. Névleg azért, mert „nincs szükség Szlovákiában nemzetileg tömörülő pártra”. Valójában az SNS bukását önmaga okozta. Például azzal, hogy legfőbb feladatát, a nagy orosz testvérhez való hűséget feladta, és amerikai vadászgépeket vásárolt milliárdos tételben. Maradék választóit pedig amiatt vesztette el, mert a Smer egyszerűen elhódította őket.

Az ĽSNS-t a koalíciós potenciál hiánya vitte padlóra. A Smer ellenzékbe kerülésével egyes szélsőségesek úgy vélték, akkor terem számukra babér, ha hozzácsapódnak (egyelőre nem hivatalosan) a baloldali szövetséghez. Így született meg a Republika, amely inkább a baloldalt, mint a szélsőjobbot erősíti. A fasiszta jelzéseket hagyjuk, ezeket azért tartják a köztudatban, hogy a Heger-kormány véletlenül se tudjon 76 képviselőt szerezni a parlamentben az SaS nélkül.

Fico egyébként mindig is nyitva hagyta a kaput a szélsőségesek irányába. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy „rémisztő alternatívával” sakkban tartsa az éppen aktuális koalíciós partnereit. A taktika egy olyan „külpolitikai irányultságára érzékeny” országban, mint Szlovákia, szemmel láthatóan működőképes.

   

A KDH sosem volt valódi jobboldali párt, inkább egy olyan centrista politikai erő, mely a kényelmes, mainstreammel kompatibilis középutat választja. A KDH anno a választások előtt még a progresszívokkal is szövetséget kötött. Most a megyei választásokon pedig Zsolna megyében a Smerrel és Hlasszal működik együtt. A KDH számára ma már nincs más opció, csak ezek. A Smerrel való közös munka esetükben mindig ott lógott a levegőben, most azonban inkább a Pellegrinihez dörgölőzést kell sejteni a háttérben – akit egyes vitaműsorokból már most úgy kezelnek, mintha megnyerte volna a választásokat.

Az OĽANO-t sosem lehetett konzervatív pártnak nevezni. Ráfogták ugyan, hogy populista, de más pártoknál semmivel sem populistább, csupán sikeresebb volt. Matovič pártja azonban korábban erőteljesen hajlott jobboldali és konzervatív irányba. Bevitte a parlamentbe Anna Záborská tömörülését, a KDH-ból kiszakadt Keresztény Uniót. A frakció maga azonban túlságosan sokrétű volt ahhoz, hogy valódi konzervatív legyen.

Mára pedig már egyáltalán nem konzervatív. A hatalmat átvették a liberálisok, Heger, Budaj, Naď, akik nyíltan felvállalják minden téren a progresszív agendát, folyamatosan feladják a párt jobboldali pozícióit (lást Káčer és Hirman kinevezése). Ma az OĽANO majdnem egyenértékű az SaS-szal.

A helyzet tehát nem túl rózsás. Tegyük fel, hogy a felvidéki magyarságnak lesz egy parlamentbe bejutni képes nemzeti-konzervatív értékeket vállaló pártja. Hogyan fog tudni ez a párt érvényesülni egy teljesen baloldali-liberális parlamentben, totális mediális ellenszélben?

Ez komoly dilemmát jelent, hiszen feladni a nemzeti irányból nem lehet. A magyar közösség megmaradása csak nemzeti politizálás mentén képzelhető el. Minden más alternatíva a közösség atomizálódása, a nemzeti érdekek fokozatos feladása, az asszimiláció, az önfeladás, tehát a megszűnés és a liberális mainstream előtti meghunyászkodás felé mutat.

Persze, a politika egyáltalán nem statikus. A politikai spektrum tényleg a vörös felé tolódott el, de ezt már mások is érzékelik. Az ugyanis biztos, hogy a balra tolódással rengeteg választónak nem marad alternatívája, vagyis piaci rés keletkezik. Elvileg ebből a piaci résből egy valamire való magyar párt is képes lehet profitálni. De a háttérben meghúzódó befolyáskupecek is látják a helyzetet, és alkalmazkodnak. Most éppen úgy, hogy visszahívnák Dzurindát és Miklošt a nagypolitikába egy jobbközép párttal, ami nyilván csak nevében lenne jobboldali, egyébként meg liberális, atlantista, globalista.

Komjáthy Lóránt