Nyitókép: SITA
A külvárosi lakótelepen véletlenül összefut két, majdnem szépkorú régi ismerős. Az egyik már túl a hetvenen, a 80 felé közelít, arcán széles mosollyal üdvözli megpillantott ismerősét:
-Szervusz, kedves cimborám, de régen találkoztunk! Hát, mit szólsz ehhez az ünnepléshez? Ez május elseje? Ilyen egy május elseje? Hát mi ez? Nincs itt semmi! Az égvilágon semmi! – mondja, miközben körbemutat a lakótelep tömbházainak irányába. – Éppen most meséltem el két fiatalembernek, akik éppen erre jöttek, hogy régen nem ilyen volt ám a május elseje!
-Emlékszel? Már reggel 8 órakor zengett az egész város a hangszórókon át a vidám zenétől.
-Emlékszem – válaszolja az ismerős, aki nagyjából egy bő évtizeddel fiatalabb lehet. – Szerintem már reggel 6 órakor üvöltöttek a hangszórók, nehogy bárki is véletlenül elaludjon.
Elvtársak álljunk a sorba, új fényű hajnal hasad!
Testvéri egységbe foorrva, nagy lesz a nép és szabad!
E téma értéséhez szükségszerű elmondani, hogy a beszélgetéskezdeményező az egykori Csehszlovák – Szovjet Barátság Házának egyik vezető beosztású munkatársa volt, aki nagy hévvel folytatta pozitív érzelmekkel hevített május elsejei nosztalgiáját:
-De hát ez nagyszerű volt – folytatja ismét a 80 év körüli egykori funkcionárius.
-Vonult gyönyörű sorban a hatalmas tömeg, zászlókkal, lobogókkal, transzparensekkel, mindenki vidám volt, mosolygott és integetett, és boldog volt. Felvonult az egész város, az összes üzem, az iskolák … Többezres tömeg vonult át a városon – én meg a nagyáruház tetejéről tudósítottam a csodálatos ünnepségről.
Emlékszem – mondja a fiatalabbik – már több napja gyakoroltuk az iskolásokkal az énekeket:
Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak zeneszó-ének, ébreszd fel a munkás népet!
-Felébresztett. De már az előző napok sűrű programja is, mert a rám bízott 30 alapiskolás gyerekkel gyakorolni kellett a menetelést, meg elmagyarázni, hogy mikor éljenezzenek és mikor mosolyogjanak – folytatja a fiatalabbik.
-Mindezek előtt meg az iskola feldíszítése: minden egyes ablakba piros-fehér-kék, vörös-vörös-vörös, piros-fehér-kék hullámosra tekert krepp szalagok. Mert hát a kifelé mutogatás fontos volt ám minden időben!
-Meg a fehér békegalambok. De ezeknek a csőrében nem volt ám zöld olajág, ezek másféle galambok voltak – szóval nem a Noé bárkájából valók … Aztán papírzászlócskák kiragasztása az ablakba! Csehszlovák zászló, szovjet zászló – sarló-kalapács! Hűű, de imádtam mindig az ablakdíszítést! Mintha az ablakot nem arra találták volna ki, hogy bejöjjön rajta a napfény …
-Aztán mindezt már csak a május elsejei felvonulás szárnyalta túl. Reggel fél 8-kor a gyerekeket „hadrendbe” állítani, átvonulni velük a fél városon, az ünnepség helyszínére. Nem volt ám kis hátizsák, benne tízórai és ivóvíz! Ragyogóra vasalt vörös pionírnyakkendő, a kézben piros-fehér-kék pántlikás, pálcára erősített integető. Vagy a szovjet zászlócska. És vonultak az iskolás csapatok a többezres tömegben. A gyerekek körében pedig már az ünnepség elején elkezdődtek a csöndes sóhajok. „Éhes vagyok, szomjas vagyok, pisilni kell!” „Kibírod, muszáj kibírni!”
-És vonult a tömeg a díszes tribünökhöz, az egyik a Május 1. téren állt, a másik a belvárosban. A tribünökön nagyon sok, öltönyös, vagy katonai egyenruhás, mosolygós, általában nagyfejű, testes férfi állt. Szép pirospozsgásak. Elvtársak. Úgy emlékszem, nők nem szoktak ott fent állni. Hidegebb május elsejéken bizonyára teletöltötték az elvtársakat belülről melegítő italokkal, nehogy odafagyjanak a pódiumhoz. Lehet, hogy meleg időben is gondoskodtak róluk… Nagyon boldognak látszottak. Mind.
Aztán elkezdődtek a pedagógusok részéről az iskolás gyerekek intelmei:
-Most lépj szépen egyszerre, mosolyogj és integess a zászlóddal a tribün felé. A gyerektömegből itt-ott felszállt egy-egy félhangosan kimondott sírós sóhaj.
„Nagyon fáj már a lábam, szorít a cipő, kinőttem, de az anyukám még nem tudott másikat venni. Alig bírok már járni benne.” „Fáj a fülem meg a fogam, mert fúj a szél!” „Nekem most jött meg először, fáj a hasam alja, és félek, hogy el fogok ájulni”.
-Kibírod, kibírod, kibírod, pár percig még, amíg elhaladunk a dísztribün előtt – mondja a pedagógus – utána segítek neked …
A párbeszéd vége felé a tanító a beszélgetéskezdeményező funkcionárius felé fordult:
-Te, emlékszel arra, volt olyan időszak is, hogy ezeket a hétköznapra eső kötelezően felvonulásos május elsejéket valamelyik szabad szombaton le kellett dolgozni, „munkaszombat” címen? Úgy mondták, szocialista felajánlás, mert hát elsején csak szórakoztunk, és hát valamikor munkával is meg kell ünnepelni a munka ünnepét … Tehát mentünk dolgozni a szabadnapon, a gyerekek pedig iskolába.
A Csehszlovák – Szovjet Barátság Házának funkcionáriusa erre egyáltalán nem emlékezett. Neki másfajta emlékei voltak.
Ami igaz, a gyermekkórusok azokban az időkben is szépen zengedeztek:
Pajtás, itt a május már, nótánk csengve messze száll …
Pajtás, itt a május maár, itt van a május máár!
(Ondrej Francisci, Májusi dal)
Buday Mária
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.