Buday Mária: Rugalmasságból elégtelen

Nyitókép: pixabay

A minap fogorvosnál jártam, ahol viszonylag időben végeztem, úgy délelőtt 11 óra tájban. Gondoltam hát, délig még elintézek néhány fontos dolgot, ha már úgyis a belvárosban járok, legalább nem kell külön időt szánnom erre.

Fél utcácskával arrébb van a pénzintézmény, mely a banki ügyeimet kezeli, betérek hát, mert egy módosítást szeretnék a számlámon végrehajtatni, amit csak személyes megjelenéssel lehetséges intézni. Egyébként évek óta nem jártam ott, mert minden egyéb tranzakciót otthonról, online végzek.

   

Amikor beléptem a pénzhivatal ajtaján, az elegáns nagy szála szinte kongott az ürességtől. Egy-egy térválasztó üvegfal mögött négy hivatalnoknő ült, ügyfelek nélkül. Velem egy időben egy házaspár érkezett, ők a legelső ablakocskához léptek, én tétováztam, keresgélve, hol van valami sorszámosztó szerkezet, de nem volt ilyesmi. 

A negyedik, utolsó üvegkalitkából a hivatalnoknő felém intett, hogy lépjek közelebb, s én roppant megörültem a gyors előrejutásnak. Nulla perc várakozás, és máris sorra kerülök …

Kérdezi a tisztviselőnő, mi járatban vagyok, kifejtem hát jövetelem okát, mire ő felvilágosít: a módosításhoz időpontot kell kérnem, most csupán egy dátumot egyeztetünk, aztán bejövök ismét, és akkor lebonyolítjuk az igényelt változtatást. 

Erősen megrökönyödöm, hiszen mondom, kongott a nagy terem az ürességtől, az első ablaknál a házaspár, a negyediknél én, közte meg senki.

Nem hagytam magamat új dátumhoz kötni, kijelentve, hogy én pedig most szeretném elintézni az ügyet, mert most van időm, gondot okoz ismételten bejönnöm.

A hivatalnoknő is tartotta magát, mondván, nemsokára időpontos ügyfele érkezik, (ami később be is igazolódott), így nem tud váratlanul betért klienssel foglalkozni.

Mondom neki, jól van, akkor átviszem a kis pénzecskémet egy másik bankba. Nos, ez a mondat azonnal célba ért, a tisztviselőnő kissé megemelt hangon átszólt a 3. ablaknál ülő kolléganőjének, hogy tudna-e velem most foglalkozni.

Igen, ő tudott, hajlandó volt előre egyeztetett időpont nélkül is fogadni, és persze egyetlen ügyfél sem türelmetlenkedett a hátam mögött. Mindeközben egyetlen pár tért be a bankba, szintén időpont nélkül, őket a második ablaknál ülő tisztviselő fogadta – önként, udvariaskodva. Volt értelme hát, hogy nem hagytam magam az első percben eltanácsolni.

Úgy tűnik, egyes hivatalok igencsak kedvező megtapasztalásokat szűrtek ki a COVID korlátozások menetrendjéből. Hiszen nagyon kényelmes, ha nem tolonganak az ügyfelek az asztaluknál, kérjenek csak továbbra is szépen időpontot!

Fellélegeztem kissé, miután kiléptem a bankból, és egy újabb ügyintézésnek is nekirugaszkodtam. A szemorvosom felé vettem az irányt, mert már négy éve nem jártam arrafelé, s éreztem, ideje lenne egy ellenőrzésnek. Gondoltam beugrom oda is, kérek időpontot, mert egészségügyi intézménybe, főként szakorvoshoz valóban indokolt.

Belépek a váróterembe, kong az ürességtől. Sehol egy lélek. Furcsállom a helyzetet, olvasgatom hát a rendelő ajtaján a feliratokat, de sehol semmi jelzés, ami szünnapra utalna. Egy darabig még bambán bámulom az ajtót, hátha nem veszek észre valami fontosat, de csupán a rendelési időt látom, s aszerint pedig jelen vannak. 

De nagy a csönd. Kopogni nem merek, nem nagyon szeretik azt ilyen helyen, hát járkálok föl-alá a szűkös váróteremben. Beleunok, mégis bekopogok. Eltelik bő tíz perc, kinyílik az ajtó, (szinte el sem hiszem) megjelenik a nővér (asszisztens?) s rám parancsol: Üljön le!

Egészen meghökkenek, nincs kedvem ülni, elég volt a fogorvosnál meg a bankban, de hát ki mer itt nem szótfogadni? Én leülök, ő meg bemegy.

Eltelik ismét 20 perc, közben kijön egy anyuka a kislányával, s engem végre megkérdeznek:
– Mit szeretne?
– Csupán időpontot szeretnék kérni egy ellenőrzésre.
– A mi páciensünk?
– Igen.
– Csakis telefonon adunk időpontot, minden nap, délután fél kettő és két óra között.
– Tessééék? – kérdezem kerekedett szemmel.
– Csakis telefonon adunk időpontot, délután fél kettő és két óra között.

No comment.

Buday Mária