Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Virginia Mayo
Nem sokkal azután, hogy az Egyesült Államok rábírta Hollandiát kulcsfontosságú mikrochip-technológiák exportjának korlátozására, amely egyértelműen Kína ellen irányult, Peking megküldte a választ: exportkolrátozást vezetett be két chipgyártáshoz nélkülözhetetlen nyersanyagra, a germániumra és a galliumra. Ahogy az amerikaiak, úgy Kína sem címkézte fel az intézkedést, de egyértelmű, hogy az EU-nak szólt a figyelmeztetés.
Brüsszel ugyanis amerikai nyomásra elkezdte átpolitizálni a kereskedelmi kapcsolatokat. Ez azt jelenti, hogy politikai és ideológiai narratívákra hivatkozva olyan stratégiát dolgozott ki, ami az uniós-kínai kereskedelmi kapcsolatok leépítését szolgálja. Ez persze Európának legalább olyan fájdalmas, mint az orosz nyersanyagokról való túlságosan is gyors leválás. De talán még fájdalmasabb, mert Kína levonta az orosz-ukrán háború tanulságait.
Például azt, hogy nem kell megvárni, amíg az EU felkészül és hivatalosan is bejelenti azt a döntést, amit már most meghozott, hanem elébe lehet menni az eseményeknek, kezdeményezni, saját szabályokat diktálni, nem hagyni Európát felkészülni, és jó előre megmutatni, hogy igen fájdalmas dolog lehet amerikai csicskának lenni.
A gallium és a germánium a chipgyártás, a nyugati modern IT-technológiák nélkülözhetetlen alapanyaga. Az EU a germániumigényének közel felét, a galliumigényének pedig több mint 70 százalékát importálja Kínából. De a kitettség ennél jóval nagyobb.
Mindkét fém rendkívül ritka, és melléktermékként vonják ki őket az alumínium, illetve a cink gyártási folyamatában. Márpedig Kína a világ legnagyobb alumínium és finomított cink előállítója. Kína dominanciáját jól mutatja, hogy az alacsony minőségű primer (tehát nem újrahasznosított) galliumfém termelésének 98 százalékát adja, amely a finomított gallium fő inputanyaga.
A germánium esetében kevésbé markáns, de még mindig domináns a kínaiak helyzete: a fém globális piacából 60 százalékát ellenőrzik.
Peking most megmutatta, hogy mivel járna egy kereskedelmi háború, vagy ha úgy jobban tetszik, brüsszeli szókapcsolattal élve, a kereskedelem kockázatmentesítése. Ha Kína felveszi a kesztyűt, akkor Európának megint súlyos felárat kell fizetnie olyan nyersanyagok alternatív beszerzéséért, amelynek olcsóbb változatáról politikai (amerikai) okokból (látszólag) önként mondott le. És szinte biztos, hogy az európai alternatív beszerzéseket majd Washington tartaná kézben.
Kína és a már az egész globális dél azt érzékelteti Európával, hogy súlytalanná vált, többé nem követelhet, nem diktálhatja a szabályokat. Példaként ott van a Latin-amerikai és Karibi Országok (CELAC) vezetőinek nyilatkozat javaslata, amelyben leszögezték: Európa ne akarja megmondani, mit gondoljanak az ukrajnai háborúról, de fizethet jóvátételt a rabszolgatartásért és a gyarmati múltért.
Ezt Brüsszelben nem nagyon akarják észrevenni. Ostobábbnál ostobább nyilatkozatokat tesznek, például arról, hogy Európa transzgender nagyhatalom. És ez valószínűleg így is van – más téren már középhatalomnak sem illik be. Persze ma már azzal is tisztában vagyunk, hogy az EU vezetése régóta nem az EU érdekeit tartja szem előtt. A kérdés az, hogy meddig képesek elmenni, és milyen válaszreakciót váltanak ki a választópolgárok részéről…
Komjáthy Lóránt
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
