A Nyugat már nem törődik az ukrán érdekekkel, saját pecsenyéjét sütögeti a Krímnél

Nyitókép forrása: SITA/Brendan Smialowski/Pool via AP

Ukrajna kétségkívül ért el taktikai sikereket az elmúlt napokban. Visszafoglalt falvakat (újra, tehát túl nagy jelentőséget ennek ne tulajdonítsunk), zászlót tűzött ki egy használaton kívüli orosz fúrótoronyra, és sikeres csapásokat mért orosz hadihajókra, tengeralattjárókra és radarrendszerekre. Ezeket a sikereket senki sem vitathatja el az ukránoktól. A probléma az, hogy ez a háború menetén nem változtat, mi több, minél nagyobb figyelmet szentel Kijev a Krím-félszigetnek, annál biztosabb, hogy már nem a saját stratégiai érdekei érvényesülnek, és a tét valójában az, hogy a háború befagyasztása a Nyugat számára előnyös pozícióban történjék.

Az is kétségtelen ugyanis, hogy a rendelkezésre álló bő egy hónapban az ukránoknak már aligha sikerül áttörniük az orosz védvonalakat, kiszélesíteni az ütött rést, hídfőt építeni ki rajta, benyomulni ellenséges tűz alatt az orosz által ellenőrzött területre, bevenni Tokmak megerődített városát, és kijutni az Azovi-tengerig.

És ha megnézzük, hogy hol vetik be a Nyugattól kapott nagy precíziós rakéták becsapódási pontjait, azt látjuk, hogy a legütőképesebb bevetések kizárólag a Krím-félszigethez kötődnek. A Nyugat Ukrajnának keresztül Oroszország Fekete-tengeri jelenlétét próbálja meggyengíteni, és ha ez sikerülne neki, akkor már a Nyugatnak is érdekében állna befagyasztani a háborút.

   

Egy befagyott háború még nem béke, a Fekete-tenger kijáratainak blokkolását továbbra is indokolni lehetne politikailag, Oroszország pedig hosszútávon aggódhat a Krím-félsziget pozíciójáért. Ez a Nyugat számára előnyös lenne, mert Moszkvára nyomást lehetne gyakorolni. Milyen céllal? Például, hogy ne, vagy csak korlátozottan segítse Kínát egy amerikai-kínai proxiháború vagy konfliktus esetén.

Ez pedig azt jelenti, hogy egyre nagyobb a távolság a nyugati és az ukrán célok és érdekek között, miközben naponta több száz ukrán hal meg egy háborúban, ami Kijev számára egyre kevésbé megnyerhető.

Tény és való, hogy nem csak a Nyugat akarja folytatni a háborút. Nem csak a fegyvergyárosok, de a kijevi vezetés számára is jó biznisz a háború. Olyan áldozatszereppel jár, amit politikai tőkére átváltva könnyen és gyorsan nagyösszegű pénzügyi támogatásokra lehet tovább váltani.

Ezzel szemben a béke, a fegyverszünet egyet jelentene a számvetésekkel, a meghozott emberi áldozatok számával, a lerombolt területek újjáépítésének csillagászati összegével, egy sor, háború alatt felemelkedő politikus bukásával – közöttük van Volodimir Zelenskij ukrán elnök is. Röviden, szembesülni kellene az ország valódi állapotával, miközben lehetetlen lesz azt mondani, hogy megérte az áldozathozatal, amit természetesen nem a korrupt politikusok, hanem a családok hoztak meg.

A kényszerpálya tehát továbbra is a háború folytatása felé mutat. De csak rövid távon. Már az erősen ukránok felé hajló Foreign Policy is arról ír, hogy Ukrajnának fel kell készülnie arra, hogy mind az USA-ban, mind Nyugat-Európában szemléletváltás következik be, és a háború és az ukrán állam további finanszírozása szerényebb lesz az elmúlt évhez képest.

Érdemes ezzel kapcsolatban kitérni az ukrán költségvetési tervezetre, ami azért számos igen érdekes, beszédes célt tartalmaz vagy épp az az árulkodó, amire nem tér ki:

• Az ukrán tervezet nem tartalmaz makroökonómiai előrejelzést. Leginkább talán azért, mert PR-katasztrófa lenne tekintettel az egyre jobban fáradó hátország állapotát figyelembe véve.
• A jövő évi ukrán költségvetés újabb deficitrekordot állít fel, miközben
• az ukrán állam összes nem katonai kiadását külföldi támogatásokból akarják fedezni.
• A költségvetés 10,8 százalékos inflációval számol és 5 százalékos gazdasági bővüléssel, amit az export 7,8 százalékos bővülésével és az import 5,5 százalékos csökkenésével támasztanának alá. Ezeknek a céloknak a megvalósíthatósága minimum kétséges.
• A terv szerint Ukrajna jövőre 1,56 billió hrivnya (cirka 40 milliárd euró) bevételre számít saját forrásokból (adók, osztalékok, stb.), miközben 3,1 billió hrivnyát (79 milliárd eurót) akar elkölteni. Ebből 1,7 billió hrivnya a hadsereg költségvetése. Magyarul, a saját bevételek még a hadseregre sem elegendőek, úgy, hogy bizonyos feladatokat nyugati támogatók látnak el. 
• A fentiek miatt a deficit 20,4 százalékra emelkedik, az államadósság pedig meghaladja az ukrán GDP 104 százalékát.
• Ukrajna a jövő évben 40 milliárd eurónyi pénzügyi támogatást vár a nyugattól, az USA-tól, az EU-tól, az IMF-től és másoktól. 

A probléma az, hogy az USA prioritása egyre inkább Tajvan felé csúszik, Európa pedig úgy padlóra tette magát az energiaválsággal és az inflációval, hogy nem nagyon van miből anyagi támogatást adnia. A kérdés az, hogy Ukrajna kedvéért, honnan vegyenek el a brüsszeli bürokraták forrásokat?

Az egyik lehetőség, hogy a tagállamokat rövidítik meg. Ott, ahol lehet, Brüsszel kormányokba beépített meghosszabbított kezei majd elfelejtik lehívni a költségvetésből országuknak járó összegeket. Ott, ahol ezt nem lehet, majd jogállamiság címén visszatartják a pénzt, hogy Ukrajnának lehessen adni.

Ez azonban nem változtat azon, hogy a nyugat stratégiai érdeke nem a háború megoldása, hanem annak megfelelő körülmények közötti befagyasztása úgy, hogy bármikor ismét fel lehessen újítani, sakkban tartva ezzel Oroszországot. Az ukránok pedig ugyanolyan tehetetlenek, mint az európaiak.

Önmagában a nyugati cinizmusról is sokat elárult, hogyan vádolták meg teljesen nevetséges érvek mentén Ukrajnát azzal, hogy felrobbantotta az Északi Áramlat vezetékszálait. Kétségtelen, hogy az ukránok hajlandók lettek volna egy ilyen műveletre, de képessége nem volt rá. Az a narratíva, hogy pár ember egy jachttal kihajózik az egyik legjobban megfigyelt európai nyílt vízre, ott pedig könnyűbúvár ruhában kézzel szállítható bombák segítségével 80-110 méteres mélységben felrobbantanak három, betonba ágyazott acélcsövet ötven méteres szakaszon, ez a mese kategóriája. Az viszont már a nyugati politika névjegye, hogy ezzel azt a Valreij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnököt vádolják meg, aki szembeszegült az amerikai és brit stratégákkal az ukrántámadás céljait illetően.

Az ukrán ellentámadás nem az ukránok végső megoldása, hanem az ukrán stratégia és jövőkép temetője.

Komjáthy Lóránt