Nyitókép: MTI
Magyarország látható elégedettséggel vette tudomásul Fico választási győzelmét, ami a szlovákiai magyar közösség körében korántsem aratott osztatlan sikert. Miért hát a nagy magyar szívélyesség?
Amint az ukrajnai háború beköszöntével a lengyel-magyar szövetség meggyengülése bekövetkezett – addigra a csehek épp leváltották Babišt –, a szlovák progresszív kormány azonnal kihátrált a V4-ből. Ezzel az építmény, amit a józan ész, tehát a közös érdek tartott, vagy tarthatna össze, hirtelen-váratlan igen ingataggá vált.
Orbán-Fico szövetség
A jelen írásnak nem feladata taglalni azt az elképesztő tényt, hogy a lengyel parasztpárt (PSL) Tusk mögé sorakozott be, bár igen valószínűnek látszik, hogy a mereven oroszellenes Morawiecki-kormány az ő megnyerésük reményében állt bele a gabonastopba – későn. Meg kellett volna állapodni velük, de a nagy háborús igyekezetben erre csak a kormány leváltásának megbízásával hazatérő Tusknak volt energiája.
Az is megérne egy külön misét, hogy – egyes elemzők szerint – miért szavaztak a szlovákiai magyar választók jelentős számban a SMER-re (ezt a misét még meg is fogjuk tartani!). Sőt, az Orbán-Fico szövetség tekintetében még talán az sem releváns, hogy ezek a szavazatok tényleg a parlamentbe repíthették volna-e a Szövetséget. Mert ha így történt volna, létezne egy erő a parlamentben, ami támogathatná Orbán Viktor azon törekvéseit, amikkel a Szövetség szimpatizál. Másokat talán visszafoghatna. De, mint észrevették, az állítmányok feltételes módban állnak. Tehát nem. Nem támogathatja. És vissza sem foghatja. Mert nincs a parlamentben.

Orbán 2010 óta következetesen szuverenista. A Covid és a háború előtti évtized sikeres gazdaságpolitikája pedig barátaivá, sőt, híveivé tette a magyar választók százezreit. Ez a szuverenista vonal hozta magával azt az elképesztő és az igazságtól messze elrugaszkodott ellenszenvet, ami Orbánt az Unióban körülveszi.
Karikatúrává váló dajkamesék
A többi: az európai értékek, a jogállamiság és az agyoncsapott sajtószabadság dajkamese. Olyan dajkamese, ami rövidesen az EU-ban is önmaga karikatúrájává válik. Aki nem látja az Egyesült Európa és a szuverenista gondolat egymásnak feszülését az EU belpolitikai anzixán, az vak. Aki pedig látja, az érzi is a mainstream súlyos kényszerítő erejét. Látjuk, hogy a gazdasági és politikai értelemben egyaránt mély válságban vergődő EU semmiben sem képes attraktív és termékeny szövetséget építeni a tagállamok között. Azaz van valami, amit töretlen lendülettel, sőt, ha kell akár pénzügyi erőszakkal is támogat: az amerikai külpolitikát.
Hogy ugyanez az attitűd a szlovák progresszorkormány alig két év alatti széteséséhez vezetett, csak az ejtőernyős kormánytagoknak volt meglepetés. Ha kicsit is ismerték volna saját választóikat, akkor vagy nem tolják ilyen izzadságszagúan ezt a szekeret, vagy, mint Brüsszel az egyet nem értő magyarokkal és a lengyelekkel egyaránt teszi – és itt a hangsúly az egyaránton van –, pénzügyi retorziókat kellett volna bevezetnie, esetükben az országon belül. Ez persze vicc, de a gondolat, és terméke az innováció, itt sem vetette szét a Tisztelt Házat, éppúgy, ahogy brüsszeli példaképeik esetében sem.

Az első dolog, amit azonnal észre kellett volna venniük, az pontosan ez, a szuverenista gondolat jelenléte minden szlovák választó lelkében. Ez a státusz ott van minden új ország új állampolgárában, aki büszke, és büszke is akar lenni magára, országára, azaz az identitására. Ez pedig a második bökkenő. Az identitás, a szuverenizmus nemzője ugyanis az Egyesült Európa legádázabb ellensége.
Maradt a riogatás Ficoval
Így történt, hogy az egész szlovák politikai palettán Fico volt az egyetlen, aki nem félt ezt az érzést arra használni, amire való, tudniillik erővé, ez esetben választói szavazattá manifesztálni. Mindeközben politikai ellenfelei érzelemmentes „logikával” próbálták alátámasztani programjukat, az emberi természet számára létidegen állapotot: a káoszt. Mert irány az nem volt! Ez fényesen megmutatkozott, amikor a kormány bukásával a parlament „kiválasztotta” a létező legtávolabbi időpontot a választásra, csakis azért, hogy még 11 hónapig zsebrevághassák zsíros fizetésüket – mit sem törődve polgáraik érdekeivel. Csoda, hogy ezek után még el merészeltek indulni a választásokon! De ezt az ellentmondást önkontroll hiányában észre sem vették. Maradt tehát a riogatás, hogy Fico majd így!…

Igen, könnyen lehet, hogy Fico majd úgy! Hisz nyert. Egy választáson, amit – ha a brüsszeliták (vagy europódák?) csak egy picit is ismernék saját polgáraik gondolatvilágát – simán „döntetlenre nyerhettek” volna. Ugyanaz az agresszív sietség, mint Magyarországgal szemben, ahol, mint mondják, „nem a magyarokat, hanem a kormányt” büntetik. Az ok kísértetiesen ugyanaz: jövőre EP-választás, és most kell elfojtani minden rebelliót, mert ki tudja, mi jön utána!
Orbán ebben a helyzetben nyilván kivárásra játszik, és mivel nincs más választása, Ficoban keres szövetségest. Ha egy évet nyer, talán mindent nyer, és Ficonak, a legpesszimistább számítás szerint is biztosan van három éve. Ráadásul, ha maga mögött akarja tartani választói támogatását, kénytelen lesz betartani függetlenségi ígéreteit. Ez pedig közös platform Orbánnal. Ne legyenek kétségeink: a rendszer működni fog. Mindkét vezető tisztában van azzal, hogy együtt erősebbek, míg külön eltiporhatók. Ezért kell Ficonak a V4 is.
A lengyelekben még ott a szikra
A csehek nem fogják támogatni, de csak hadd próbálja meg. Tusk pedig? Amint átveszi a kormányt, megkapja a pénzeit, mindannyiuk és az egész Euroszentegyház javára. Ezzel aztán nyilvánvalóvá válik az Unió végtelen képmutatása. Aggodalomra nincs különösebb ok: Tusk ugyanúgy túltolja majd a bringát, mint Hegerék. Bár sokkal ügyesebb, sőt, felkészültebb, mint Matovič (milyen ügyesen „összerakta”, amit Gyurcsányék 12 éve képtelenek!), de a lengyelekben még ott a szikra. Még lengyelek, és ez elég lesz.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke (b), Fremond Árpád, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke (b2), Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnöke (b3), Pandy Péter, a felvidéki magyar párt, a Szövetség országos tanácsának elnöke (b4), Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (j) a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén a Várkert Bazárban 2023. november 17-én.
MTI/Koszticsák Szilárd
Mire lehet jó az Aliancia? Nem sokra
Mire jó tehát Orbánnak az Aliancia? Legyünk őszinték: így, a parlamenten kívül nem sokra. Ez nem jelenti azt, hogy visszafogná a felvidéki támogatásokat – ha lesz rá pénze. Orbánnak mindenekelőtt a hazai választókat kell ugyanis jólétben tartania, ez hatalmának alapja. Nem jelenti azt sem, hogy (a magyar kormány) nem próbálja kicsit tágabbra könyökölni a magyar kisebbség pulóverét. Meg fogja próbálni.
És talán Fico sem aknázza ki annyira a magyarellenes érzelmeket. Mert öreg róka, szereti a hatalmat és kicsi a mozgástere. Európát már elvesztette (Stefan Löfven, azonnal kiteszi a SMER-t a PES-ből – milyen váratlan, ugye?!), de elég még két húzás az ukránok ellen, és bár Amerika nagy, erős és hajlékony (ő engedhet, nem mint fullajtárja, Ursula von der Leyen). Ha Amerikát is el fogja veszíteni, de a választóit nem! Talán még az F-16-osokat meg kell várnia (amíg nincsenek otthon, rendesen kell viselkednie), de meg fogja oldani.
Igen, könnyen lehet, hogy Fico majd úgy! Kettős állampolgársággal, Malina Hedviggel, Tamás Ilonka nénivel, Fradiveréssel együtt. Hisz nyert. (Jelzem, az europódák sem állítottak vissza semmit ugye? Jól emlékszem, a Beneš-dekrétumok is maradtak, ugye? Azok, tudjuk, nem sértik az uniós jogot, csak az orbáni gaztettek. Meg az sem, hogy erre hivatkozva sajátítják ki ma is a magyar földeket. Is). Ez már csak így van – egyelőre.

A Szövetség nem fog tenni semmit
A Szövetség? Nem. A Szövetség nem fog tenni semmit. Nem került be a parlamentbe, mert képtelen felébreszteni 100 évnyi szupresszióval hibernált szavazóbázisát. Szégyentelen, szemérmetlen és impotens vezetői inkább a választói igykezeten vásárolt pénzeket sietnek „házon belül” szétosztani. Mégiscsak jobb, mint bizonytalan kimenetelű szavazások megszervezésére költeni, nem?
Orbán igyekezni fog, hogy egyszerre tompítsa az Uniónak eltávolítására irányuló csapásait és a Fico-holding lélekölő megoldásait. Nem tudja majd oly sikeresen, mint a Szövetséggel tudná, mert ők nincsenek a páston. Sőt, az ellentétek szításának brüsszeli (és washingtoni) mesterei is ott mérgezik majd a levegőt, ahol tudják. De ha Fico tényleg független, és nem jó pénzért eladott Szlovákiát akar, komolyan kell vennie Orbánt. A közös cél simábbá teheti az együttműködést, és ez a mi esélyünk. Ezért kell dolgozni. Azoknak is, akiknek ez a választási hajrában sem jutott eszükbe. Ugye, kedves Aliancia-jelölt Hölgyek és Urak?
Micskó András
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Charlie
2023. nov. 19. 20:27Az egész cikk addig érdekes, amíg el nem jutunk a szuverenitásig. Ugyanis tudni kell, hogy az EU-ba lépéskor MINDENKI számára világos volt, hova lép be, milyen feltételekkel, tehát z önrendelkezés bizonyos feladásával jár. Na innentől kezdve, arról beszélni, hogy egy nagyváros (Brüsszel ! ), milyen "gazságokat" művel, enyhén szólva balgaság ! Talán néhányan tudják, hogy "brüsszel"-ben az EP székel, ami a 27 uniós tagállam választott küldötteiből áll, nem "holmi" belga bürokratákból.. Az meg, hogy Ficoval együttműködni - ismerve az "uriember" eddigi viselt dolgait - az itt élő magyarság szemközt köpépsével ér fel !
király zsanett
2023. nov. 21. 08:16köszönöm, hogy vannak még józanon gondolkodók is ebben a felvidéki szarkupacban
Charlie
2023. nov. 21. 18:07köszönöm szép szavait, higgye el, lehetünk még páran !
Almassy
2023. nov. 23. 04:39Ez az EU már nem azaz EU amibe beléptünk. Itt már Soros-csicskák csuklóztatják a korrupt politikusokat... Én elhiszem, hogy ez neked tetszik, de nem mindenki szereti análisan...
Dodo
2023. nov. 20. 14:22Sajnos Brusszel idovel teljesen felszamolna az orszagok jogait csak igy tudna problema mentesen diktalni es ez csak Brusszelnek jo nem a tagorszagoknak .
Charlie
2023. nov. 20. 20:15Drága Dodo ! Tudomásul kellene venni, hogy "Brüsszel" nem egy megfoghatatlan rossz, hanem az ott székelő 27 tagállam ( 705 tag ) közvetlenül választott képviselői testülete ! Tehát nem egy bűnbanda szervezkedése, aki ezt, vagy azt akar"diktálni" ( nem a moszkvai Kreml parlamentje). Egyébként könnyen megetkinthető az ep oldala
Borbély József
2023. nov. 21. 13:51Charlie- Brüsszel százszor rosszabb,mint az egykori Moszkva volt. Ilyen baromságot- mint te, csak egy idióta kommunista brüsszelita mondhat. Ez egy bűnszövetkezet. Nagyon sokan,sok alkalommal kifejtették ,hogy miért. Esetedben teljesen felesleges a bizonyítás! Nem a 90- és években élünk- amikor még lehettek illúzióink,hanem 2023- bán! .
Charlie
2023. nov. 21. 17:41Drága József ! Nem tudom, ki Ön, de megnyilvánulása eléggé jellemző. Így van ez, amikor az észérvek - a szó mind két fele ! - elfogynak. Üdvözlettel
anon
2023. nov. 22. 12:41Arra valóban érdemes lenne rávilágítani egy társadalmi felméréssel, hogy a felvidéki magyarság fizikailag képes-e bejuttatni valakit a parlamentbe. A lakosság 8,5%-a. Ebből öt százalék kell, tehát a magyarság 5/8,5 => kb. 59 %-át kell megnyernie egy pártnak, úgy, hogy az apátia miatt kisebb a választási kedv. Ebből következően a magyarságból még nagyobb arányokban kellene választania egy magyar pártot. Ez az arány szinte biztosan 60 % fölötti, valószínűleg 65% és 75% között mozgott a jelenlegi választási kedv mellett. Két dolog lenne szükséges: növelni a választási kedvet és a magyar pártra szavazók arányát. Talán csodával határos lenne, ha ez sikerülne. De mindezek ellenére érdemes magyar pártra szavazni. Miért? Mert semelyik másikra nem érdemes. Egy dologban együttmőködnek a szlov. pártok. A magyarság asszimilációjában, és semelyik szereplő sem hajlandó tennie ez ellen, inkáb segítik. Sokan szeretik szidni MO-t, a jelenlegi kormányt. Hol lennénk ha onnan nem jönne eszme, anyagi, kapcsolati támogatás? Előrébb? Aligha. Vagy alternatív kérdés: milyen kormányt raknának össze MO-n, ami efektívebben segítené a megmaradásunkat? DK? Momentum? ...vagy Mihazánk? Valószínűleg a MH esetében még inkább presszió alá helyeznének minket...sajnos így néz ki a helyzetünk. Remélem jön még tél azokra, akik ezt okozták...
Charlie
2023. nov. 22. 13:47Kedves anon ! A választási kudarc elsősorban sőt ki merem jelenteni, a gyűlölkôdés eredménye (telensége). Elég csak megnézni-elovasni akár csak az itteni kommenteket, süt belőlük a gyűlölködés, pocskondiázás, pusztán azért, mert valaki ki meri mondani/leírni, hogy más véleményen van (elég elolvasni kedves Borbély reakcióját ! ). Innentől kezdve aki nem a többség ? (130.000 választó ) nézetét vallja, máris rohadt nemzetáruló, megfosztva magyarságától is ! Ha valaki valóban tenni akarna a helyi magyarságért, lehet, megszólítana minden magát magyarnak valló embert, s talán így esély lehetne...Amíg azonban a "majd én megmondom, ki az igaz magyar" ( Kanadában ez könnyű lenne- kanadai az, aki kenuban tud szeretkezbi :) )értékrend uralkodik, addig tartok tőle, nem lesz parlamenti képviselet, arról nem is beszélve, hogy a szövetség képviselte politikával, amennyiben meg is lett volna a 5 %, ugyan kivel állt volna össze ? Feltehetően maradt volna mindenképpen ellenzékben, ahol is, mint tudjuk, nem sok babér terem, magyarán gyakorlatilag semmilyen beleszólása nem lett volna az államigazgatásba... Amennyiben tévednék, kérem javítson ki. Üdvözlettel (elnézést, nem hagy nyugodni : dér jön azokra...)
anon
2023. nov. 22. 15:03Azok a "másokok" ugyanígy találnának okot, és mondaják, hogy kik miatt nincs egység. Ez a poén, sokan találnak olyan okot, ami miatt azzal a másikkal nem lehet együttműködni, ami erősebb annál, hogy miért kéne... Tehát ha meg akar valaki szólítani egy A csoportot, akkor azzal kizárja a B csoportot, és ilyen kisebb-nagyobb eszmei csopor/ellen csoport párosból van jónéhány. Tehát ez egy olyan optimalizációs rendszer, aminek nem tudom, van-e megoldása... Veleményem szerint bárkivel összeállhatna amúgy egy magyar párt. Nem lenne abban a luxusban, hogy válogasson, ha egyáltalán bevették volna. Esetleg meg lehetne csinálni, hogy nem nemzeti kérdésekben mindenki szavaz ahogy akar (preferált eszmerendszert követő képviselők karikázása), persze ilyen esetben nehéz lenne háttér alkukat kötnie pártok közt, ami nélkül parlamenti politizálás nincs. De ez egy hipotetikus szituáció. Érdekes módon gyakran hangsúlyosabb kérdés volt, hogy kivel állna össze, mint az, hogy bejut-e... A világ különböző pontjain elő magyarok nézzenek ránk: ilyen, amikor egy közösség a hátsó ülésből nézi, ahogy megy a történelem süllyesztőjébe. Nincs benne semmi magasztos. Szánalmas, elborzasztó látvány. Aki teheti, tegyen meg mindent, hogy ezt elkerülje... Hány olyan szlovákot hallottam felemlegetni, hogy szülei/nagyszülei magyarul beszéltek. Belénkverték, hogy alábbvalóak vagyunk, elhittük és feladtuk örökségünket... "dér" köszönöm, néha elkeverem az ilyen állandósult szókapcsolatokat... Üdvözlettel
A kommenteket lezártuk.