Király Zsolt: Világi Oszkár esete a jóval, a gonosszal és az alkalmatlanokkal

Nyitókép: Facebook, DAC

Világi Oszkár DAC fórumának margójára

A múlt heti bolgár magyar EB-selejtező után került sor a felvidéki DAC futballklub szurkolói találkozójára, amelyet Világi Oszkár főszereplésével rendeztek meg. Bevallom, nem állt szándékomban a felvételt követni, mivel első látásra egy jól időzített marketing estnek gondoltam. A bolgár-magyar meccs egy várható eufóriát feltételezett, a találkozó előtti közös szurkolás elvárhatóan ráhangolta a jelenlévőket, hogy az örömmámor szelét a DAC teljesítményének, megítélésének szépítésére használhassa a rendező. Ebben semmi rossz nincs – egy legitim eszköz – magam is használnám. 

De nem ez történt! Finoman fogalmazva is, még a bolgár-magyar meccs eufóriája sem volt képes felülírni a DAC-cal szembeni panaszokat, nehezményezést.

   

Világi elvitathatatlan érdemei

Világi Oszkár klubtulajdonos a beszélgetés előtt pár gondolatot intézett a jelenlévőkhöz, amelyben méltatta a klub elmúlt 10 évét, a stadion és akadémia létrehozását. Senki sem vitathatja el, hogy ebben a felvidéki kisvárosban mennyit jelentett ez a fejlesztés! Köszönet érte Magyarország Kormányának. Mert ugye, a jelentős beruházások nem jöhettek volna létre, ha nincs Magyarország Kormányának elkötelezett futballszeretete, amely határokon is átível, és ezzel együtt pénzügyi támogatása is.

Ezzel nem elvitatni akarom Világi úr érdemét, mind inkább rávilágítani arra a vállalkozói szemmel rendkívül előnyös helyzetre, amikor megkínálják a beruházás x%-ának átvállalásában. Ugye, ha a vállalkozásodhoz kell 10 pénz, de neked csak 4 pénzed van, nem állsz neki vállalkozni. De ha azt mondják, hogy odaadom a 6 pénzt hozzá, nem kell visszaadnod, beleállsz. Köszönjük, Viktor! 

Világi úr pénztárcájában kotorászni illetlenség lenne, és biztosan számon tartja, hogy mit tud megköszönni Orbán Viktornak és kormányának. Mi itt azt tudjuk elmondani, a nép gyerekeként, hogy mit tud a felvidéki szurkoló köszönni. A bizalmat, hogy bízott abban, hogy Világi úrra bízhatja ezt a temérdek pénzt, amelyből stadion és akadémia is épülhet. Igen, egy valóban szép stadion. Egy stadion, ahova szívesen megy be pénzért az a szurkoló (is), aki nem ért a focihoz, nem is szereti a focit. De bement a közösség miatt, bement azért, mert végre egy volt a cél – egy csapatnak lehetett szurkolni, aztán hozta magával az együvé tartozás élményét, a libsik pechjére a nemzeti identitást is. 

Mert bizony, amikor a tömeg rájön, hogy a magyar ember nincs egyedül, aztán átéli, hogy ez a sok ember még szeret is magyarnak lenni, az iszonyatosan nagy erő! A közös pont, ami összekapcsol, amitől nem érzed magad egyedül, amitől könnyebb a világban lenni. Ez azóta is felcsendül minden mérkőzés előtt – amikor nagyobb és kisebb tömeg énekli a Nélküledet, azután a magyar himnuszt.

László Csaba idejében pedig a második félidő elején énekelte a székely himnuszt is. Bizony vannak, akik csak ezért mentek, csak ezt hallgatják végig. És ettől a DAC stadion egy varázslatos sziget arra a rövid időre – nem véletlen hat frusztrálóan a liberális megmondó embereknek, hiszen tisztában vannak vele, hogy ez egy olyan identitás, kapcsolódás, amelyet erőnek erejével igyekszenek rombolni. Mindeközben pedig a Nélküled olyan hangosan szól, hogy elhalkul minden progresszív tézis. 

A Dunaszerdahelyen megtanult életérzés

Ezt az életérzést a tömeg teremtette, és addig marad, amíg a tömeg akarja énekelni. Ezt értette László Csaba, ez érintette meg Marco Rossit is, és ez az, amit Kalmár Zsolt nem hozhatott volna haza még Lipcséből, vagy Dániából sem. De magukkal vitték! Rossi a magyar válogatottba, és tanította meg a focistáit himnuszt énekelni. Egy olasz kellett hozzá, aki Dunaszerdahelyen értette meg a magyar összetartozás élményét, és rakatta a focisták kezeit szívükre, és tátogás helyett artikuláltan énekelte még Nego Lajos is a balsorsot – akarom mondani az „Isten áldd meg”-et. Szóval, ez biztosan megköszönhető! 

Világi úr volt az alkalmas üzletember, a bizalmas, akire ez a projekt rábízható volt. Persze, ő is költhette volna másra a más pénzét, mint ahogy a sajátját is. De nem kirándulta el! Persze, a rendszer néha kritikus! Nem csak a hazai, a külföldi is! Nem tudni, hogy ez hogyan látszik Budapestről… Mert néha hallani olyat, hogy ha valaki a hazáért akar dolgozni, akkor ahhoz azért több kell! Orbán Viktor egy dolgot nem szeret a látottak szerint: ha elmarad a teljesítmény. A bizalom láthatóan töretlen, de a stadion kiürült. Annyira, hogy az nyilvánvalóan Budapestről is látszik. Csütörtökön pedig ezt meg kellett magyarázni. Így hallhattuk a bús férfi panaszait az ügynökökről, a jókról és a rosszakról, az elemzők dilettantizmusáról, a sajtó képviselői is hozzánemértők lettek, hiába kaptak díjat azon a rendezvényen, ahol még korábban maga a DAC valamikori sportigazgatója, Jan van Daele, vejkó adott elő. 

A jó szerepkör a „mi” névmással, a gonosz „ők” névmással volt definiálva. Olyan axiómának szánt gondolatokat tudhattunk meg, mint:

• „A jónak lenni a nehezebb, a gonosznak lenni könnyebb.
• Vannak jó emberek, akik megveszik a jegyet, kiülnek a meccsre, örülnek a DAC győzelmének, szomorúak akkor, amikor a DAC nem nyer.
• De az élet az mindig a jó és a gonosz harca”

Aztán volt gyerekkori storizgatás is:

Békén, ahol felnőttem

„Régen Békén, ahol felnőttem – a kocsmában azok az emberek, akik agyilag nem voltak a helyzet magaslatán a kocsmában itták a sört, de nem szóltak bele nagy dolgokba. Mondták (nekik), hogy hozzál sört, ők mondták, hogy jó, hozok – hozott. Vidd ki a poharat, kivitte, de nagy dolgokba nem szóltak bele.”

És jött a katarzis:

„És nem mindenki, aki szidja a DAC-ot, a szolgálatok által fizetett ember. Van egy részük, amely alapvetően lelkileg sérült. Azok már így maradnak biztos! Azok szegények! Ők voltak azok, akik a kocsmában a poharat hordták. De most ezek körül vannak, akik nem ilyenek.”

Minden jóhiszeműség mellett le kell, hogy írjam, hogy a közönség a fórumon valóban elhitte, hogy bármit lehet kérdezni, és bármire nyitottság van, és majd érkezik az őszinte válasz. 

Legalábbis ezt biztosan így gondolta, az az úr, aki két amputált lába ellenére kijár szinte minden DAC meccsre. Ezidáig ez vastapsot is kapott – jogosan. Majd jött a keserves tapasztalata, hogy őt 50 méterről utasítják, hogy hova nem mehet. Amikor az ember a nehézségeit felvállalva vall magáról még a legáltalánosabb „utánafogoknézni” is elég lehet, de ezen a helyen ezt nem sikerült kimondani.

Drága a jegy? Világi szerint lényegtelen

Arra a felvetésre, hogy drága a jegy – lehetett értesülni, hogy más országok más stadionjaiban mennyivel drágább. Sőt, azt is valaki megfizeti, de meghallgatást ez sem talált. 

Aztán jött az egykori helyi futballedző kérdése, aki mellesleg vállaltan villanyszerelőként – online beszélgetéseket vezet egy regionális médiánál, és az akadémiával kapcsolatban kérdezett. A növendékek szülei aggodalmait fogalmazta meg, hogy valóban átgondolt edzői szemlélet lehet-e, ha a gyereket Krakkóig utaztatják 2 perc játékidőért. Válasz érdemben erre sem érkezett, de azt megtudhattuk a klubtulajdonostól, hogy ugyan a Szerdahelyzet beszélgetőtársai csinálhatnának jó műsort is, mert ők (a klub) minden feltételt megadnak az elemzéshez, de az nem elemzés, amit produkálnak. Az érzelmeikről beszélnek, és nem értenek hozzá!

Nem hiszem, hogy a Szerdahelyzet stábja az én védelmemre szorulna. De azért betyárbecsületből mondjuk el azt, hogy a csapat megkapta a Sport Forum Awards média díjat a Puskásban. Mikor ezzel a műsorvezető szembesítette a tulajdonost, volt némi próbálkozás a díj lealacsonyításában. Ezzel csak az a bökkenő, hogy a Sport Forum Hungary rendezvényt pont a DAC hitelesítette a korábbi sportigazgatói szerepléssel. Ha ez Jan van Daele-nek elég jó volt akkor, most miért lenne kevesebb? 

A feleség, aki segít lekiabálni a kérdezőt

Azért, hogy valami pozitívat is mondjunk, családi összetartás szempontjából példaértékű volt – szakmailag kevésbé – ahogy Nagyvendégi Éva védelmébe vette férjét, és segített lekiabálni a Szerdahelyzet stábját. Dunaszerdahely, én így szeretlek! Nem vitatom, hogy nem mindenben értünk egyet a fiúkkal, de meg kell hagyni, hogy addig a klub sem tartotta hozzánemértőnek a villanyszerelő közönségkedvencet, amíg rájuk nézve kedvezőt fogalmazott meg. A műsor az utolsók között nyilvánított kritikát! Világi úrnak viszont a kezdetektől volt módja, lehetősége, és szerteágazó eszköztára, hogy mindezt ellensúlyozni tudja. Ahogy a Nagy Magyar Apu mondaná: „Hát mutassuk meg! Jobban kell dolgozni az ellenfélnél!”  

Beszélhetnénk még olyan felvetésekről, hogy miként fordulhat elő, hogy egy évek óta hűséges bérletes helyét hogyan sikerül korábban eladni, miért nem gond, hogy az akadémia nevelt játékosai más klubokban játszanak. A kritika hangos, a válaszok kínosak. Nem tudni, hogy ilyen szókimondóra volt-e eleve tervezve, vagy csak kicsusszant pár exkluzív mondat. Köszönet a finom Csíki sörnek!

Egy biztos, a stadion belépőjét azok is megfizetik, akik értenek a focihoz, és azok is, akik nem. Azok is, akiknek van véleményük, és akik nem, azok is, akik a békei kocsmában az eszet osszák, és azok is, akik a poharat csak viszik. 

Máshol a szurkolónak tisztelete van

Ahhoz, hogy a stadionban tömeg legyen, egyiket sem kell nevetségessé tenni, véleményét semmibe venni, dilettánsozni, vagy lenézni! Más országok más stadionjaiban megtekinthető, ahogy a szurkolónak tisztelete van, mert tudják, hogy nem a város és a magyar kormány támogatásából élnek, hanem a jegybevételből! Nem szúrják maguk elé a pástra az egyébként karakán fiatalokat, hogy összerendezzék a szurkolói köröket. Nem nekik kell! A stadiont a klub, a csapat tölti meg, a szurkolói hangadók már csak megszervezik magukat! Nem ők az okai a nehézségeknek, így nem is nekik kell azt megoldani, és ebben az értelemben rendkívül férfiatlan ezt elhitetni velük!

Vegyünk egy illusztrációs példát: Ha legközelebb a Villa Rosaban, jobban át kellene sütni a kacsa mellet, és ezt Világi úr szóvá teszi a pincérnek, akkor kaphat-e ő egy olyan választ, amilyet a bérletét reklamáló szurkoló kapott: „Miért ilyen lényegtelen kérdésekkel foglalkozik?!”

Világi úr ránk áldozta az idejét! Szereti a DAC-ot, és nem szereti a kritikát, de „néhány éve figyeli ezt a folyamatot, és a maga eszközeivel harcol ellene”. Vajon ezek milyen eszközök? 

Király Zsolt

U.I. Bizonyára észrevette a kedves olvasó, hogy ez már a második cikkem Világiról, melyben az oligarcha szó nem lett leírva.