Erő János: Szófosztás, avagy anti-szavak

Nyitókép: telepolis.de

Sok évvel ezelőtt a német köztévé esti híradója hagyományt teremtett azzal, hogy bejelentette az év „unwortját”. Ennek a fogalomnak nincs kézenfekvő magyar fordítása sőt, tudomásom szerint a „hagyomány” sem létezik nálunk. (A „Wort” „szót” jelent, az elején az „un-” pedig fosztóképző, mint magyarban a szó végén a „-talan”.) A „szótlan” szószerinti fordítása már foglalt a hallgat megfelelőlejeként, ezért a jelenséget ”szófosztásnak” fogom itt nevezni.

Az év „szófosztását” lehozta az összes tévécsatorna és újság. Évekkel ezelőtt lényeges eseménynek számított a bejelentése. Az ember azt gondolná, hogy az év szófosztását egy fontos, társadalmilag elismert nyelvészeti intézmény határozta meg. Németországban nincs Tudományos Akadémia, legalábbis a nálunk szokásos formájában. A német nyelv egyik legfontosabb őrzője a „Társaság a német nyelvért” (Gesellschaft für deutsche Sparche), amit a német központi és tartományi kultuszminisztériumok tartanak fent. Szerepét jól mutatja, hogy ők ellenőrzik a törvényjavaslatokat és rendeleteket is nyelvhelyességi szempontból. Az 1990-es évek elején még ők voltak a hivatalos szófosztók.

   

Azonban 1994-ben az ezzel foglalkozó csoportjuk egyszerűen szakított a Társasággal, azóta ez az önjelölt grémium a gazdája szófosztásnak. A csoport egyébként maga jelöli ki a saját tagjait, tehát a társadalmi elismerése elég kétséges. Az állandó tagokhoz, akik többnyire különböző egyetemen tanítanak – de érdekes módon nem mind nyelveket -, minden évben meghívnak egy-egy ismert közéleti személyiséget is. Idén ez Ruprecht Polenz volt, akit a Twitteren baloldali propagandát kifejtő aktivitása tett ismertté, mellesleg bevallottan az Antifa harcosa.

Nézzük meg, milyen szavaktól fosztottak meg bennünket ezeddig. Olyanokat találunk, mint „külföldi-mentes” (1991), „hazugsajtó” (2014-ben az AfD használta), „jóember” (2015), „klímahisztéria” (2019) vagy „korona-diktatúra” (2020). Látható, hogy csupa olyan szó, amit a mai, haladó értelmiség nem szívesen hall. Érdekes módon szidalmak vagy trágár szavak nem szerepelnek köztük. Nyilván azért, mert a bal-liberális körökben a trágárság a mindennapi kommunikáció része, az összetartozás egyik fontos kifejezője.

Persze arra gondolhatunk, hogy ez az egész csak egy szokásos média-akció. Ma kihirdetik az év szófosztását, holnap aztán elfelejtik. Egy év múlva újat hirdetnek. De a szófosztásnak ennél nagyobb jelentősége van. Pár évvel ezelőtt a német köztévé egyik regionális stúdiójának ismert bemondónőjéről kiderült, hogy jobb oldali beállítottságú sőt, még kapcsolatokat is ápol a közellenség AfD párttal. Persze azonnal megszabadultak tőle. A hölgy ezután különféle fórumokon leplezte le a köztévé berkein belül uralkodó állapotokat, bemutatta a híralkotás folyamatát és gyakorlatát.

Elmesélte többek között, hogy létezett ott egy belső, szerkesztőségi utasítás, miszerint az anti-szavak használatát messzemenőleg kerülni kell. Persze ennek a valóságtartalmát nehéz ellenőrizni, a kirúgott bemondónő éppenséggel maga is kitalálhatott ilyen történetet. De az tény, hogy ezeket a szavakat sohasem hallottam a német mediában, miután az év anti-szavának nevezték ki őket. Pedig azelőtt említették őket, például a „hazugsajtó” megnevezés ellen sokat berzenkedtek azok, akik érintve érezték magukat. De miután anti-szó lett, elcsendesedett a berzenkedés is.

Honnét ismerős ez a gyakorlat? Mindannyian tapasztaltuk, hogy a baloldali politikai korrektség hasonló tevékenységet folytat. Újabb és újabb szavakról derül ki, hogy politikailag inkorrektek és emiatt ezeket tilos használni. Nem szabad kimondani például a „cigány” és „néger” szavakat, újabban már az „indián” is tiltólistára került. Németországban nem szabad „migránst” mondani. Vagy „menekülteknek” nevezik őket, vagy ha különösen erős, pozitív érzelmeket akarnak az irányukban felkorbácsolni, „védelemkereső” (Schutzsuchende) az elnevezésük. Ebbe illeszkedik a szófosztás rendszere is. Ha valami a balliberális irányzatnak nem kellemes, anti-szónak nevezik ki, ezzel a tiltólistára rakják. Bizonyára azt remélve, hogy a szóval együtt a fogalmat és a hozzá kapcsolódó gondolatokat és érzéseket is be tudják tiltani.

A tavalyi év szófosztása a „remigráció”. Ezt a szót megint csak az AfD találta ki. Az illegális migránsok hazatoloncolását írták le vele. Persze, hogy ezzel kiváltották a hivatalos politika és a fősodratú média felháborodását. Németországban még a migráció megfékezéséről sem szabad beszélni, nemhogy a migránsok hazaküldéséről. Létezik persze olyan törvény, ami az illegális bevándorlók kitoloncolását írja elő, de ezt a gyakorlatban igen ritkán alkalmazzák, akkor is leginkább albánokat, macedónokat, örményeket küldenek haza, hiszen velük ezt sokkal könnyebb elintézni, mint ugyanezt afgánokkal, szírekkel, nigériaiakkal megtenni.

A vitatott szóval kapcsolatban már megszülettek az első viccek is. Az egyik szerint a „beilleszkedési tanfolyamon”, ahol a migránsoknak az európai szokásokat, a német nyelvet és írást próbálják megtanítani, a tanár felteszi a kérdést: mit értünk „remigráción”? A hallgatóság természetes válasza: „amikor minket hazaküldenek, és mi rögtön újrajövünk”.

Erő János