Magyar helyzetkép Szlovákiában választások után pesszimistán (realistán): Csúszunk lefelé

Nyitókép forrása: A Magyar Szövetség hivatalos facebook-oldala

A felvidéki magyar közösség politikai képviselete országos szinten kezd egyre mélyebbre süllyedni. Ahelyett, hogy az árkok betemetése indult volna meg, valójában új törésvonalak jelentek meg a magyar közösségen belül, és ezért nem a magyar sajtó a felelős – mondjon bárki bármit a székházakban -, hanem a politikusok.

A nemlétező „magyar elit” egyes tagjainak egymást kizáró, közös nevező nélküli politikai céljaik vannak.  Csakis személyes érdekek mentén gondolkoznak, nem létezik számukra stratégia, sem taktika, közösen, legalább látszólag közösen képviselhető narratíva. És itt az eredmény. Forró Krisztián kudarcot vallott, Komárom városa pedig elesett Ivan Korčok és a progresszívek nyomása alatt. Arról a Korčokról van szó, aki a magyar- és Magyarország-ellenes narratíva egyik hajtómotorja, akinek közvetlen felelőssége van az alkotmánysértő állampolgársági törvény létrehozásában. Egyetlen előnye, hogy most éppen a látszólag erősebb progresszív térfél embere.

Nem nőttek fel a feladathoz

   

A magyar képviselet alkalomról alkalomra kevesebb embert tud megszólítani, mert képtelen felnőni a feladathoz, vezetőinek nagy többsége alkalmatlan arra, hogy tágabb perspektívákban gondolkodjon.

Forró Krisztián megtette a tőle telhetőt. Azt a célját, hogy a magyar ügyekre a tévés vitákban felhívja a figyelmet, teljesítette. Azt a célját viszont, hogy rajta keresztül majd a magyar közösség megmutassa az erejét, elbukta. Mert a magyar közösség, ha erős is, nem adta nevét a Magyar Szövetség politikájához. Miért?

Mert teljesen nyilvánvaló, hogy a Magyar Szövetség nem egységes, nincs iránya, nincs karaktere. Egy olyan korban akar gyűjtőpárt lenni és minden véleményt beolvasztani, amikor ez lehetetlen. Németországban sokáig bevált a dolog, aztán jött a migránsválság. A baloldali, liberális és jobboldali mainstream pártok között alig volt különbség a politikájukat illetően, de az embereknek elege volt a politikájukból. És így született meg az AfD. A migránsválság folytatódott, majd jött a világjárvány, most itt a háború.

A Magyar Szövetség bonyolultabb. A benne lévő elemek ugyanis egyáltalán nem hasonlítanak egymáshoz, hanem valóságos szakadék van köztük, csak módszeresen hallgatnak róla. A párt igyekszik őket összetartani, de ez csak időhúzás, szemfényvesztés, amit a választók jól ismernek és már szabadulnának tőle.

A Magyar Szövetségben van, aki bőszen támadja a kormánykoalíciót, de semmit nem mond az ellenzék viselt dolgairól. Van olyan, akinek a kormányról és az ellenzékről sincs véleménye, csak a sajtót támadja. Van, aki teljes mellszélességgel a szuverenista-konzervatív-háborúellenes oldalt erősítené, és van olyan is, aki már csak nyugodt nyugdíjas állást akar az EP-ben. Sőt, egyesek a háborús uszító Demokratival és Ursula von der Leyennel pacsiznak le vidáman, mert családtagnak tartják őket.

Ez a helyzet most azt eredményezte, hogy a magyar jelölt képtelen volt mozgósítani a magyar választókat egy háborúpárti, magyarellenes szlovák jelölttel szemben. A párt pedig, a belekódolt összeegyeztethetetlen ellentétekkel nem állt mögötte. Mert nem tudta, mit is akar.

Felmerül a kérdés, hány embernek érdeke, hogy a Magyar Szövetség megszűnjön, hogy az „áruló” ragadványnév veszélye nélkül sorolhasson át a progresszívekhez? Mikor lesz letagadhatatlan az a veszélyes állapot, hogy a pártban túl sok a polgármester és regionális politikus és túl kevés az országos, pláne Kárpát-medencei léptékben gondolkodó személy? Meddig lehet még kudarcot kudarcra halmozni következmények nélkül? Kinek érdeke, hogy Korčok államfő legyen, és kinek érdeke, hogy a magyar politika nemzeti érdeket kövessen?

Az, hogy a párt nem tudta megszólítani a választókat, az egy jó szöveg, csak épp nem igaz. A párt nem akarta megszólítani a választókat. Mert a választók valódi üzeneteket és célokat akartak tőle hallani, nem a megszokott lózungokat. Forró narratívái nem voltak rosszak, csak épp elkésett fél évet, az, amit most produkált, az a tavalyi parlamenti választások előtt lett volna minimumelvárás.

A fő probléma az, hogy a felvidéki magyar politizálásnak nincsenek keretei. Anno Bugár Béláék építették le azokat, azon egyszerű oknál fogva, hogy ha nincs magyar kötelező politikai agenda, nincs mit rajtuk számon kérni, minden mást pedig áruba lehet bocsátani politikai alkuk keretében.

Ha lennének a magyar politikának keretei, amelyek a magyar közösség igényeit veszik alapul, akkor lenne egy olyan közösségi pálya, amiből a magyar politikusok nem léphetnek ki. És amire már lehet nemzetstratégiát építeni, amiből levezethetőek az olyan nehéznek tűnő kérdések, hogy Korčokot vagy Pellegrinit kell-e támogatni a második körben. Sajnos, nagyon sokaknak nagyon is megfelel, hogy nincsenek kötelező érvényű keretek, mert akkor a választók megkérdezése nélkül lehet hajlítani ide-oda a pártot.

Hogy a nemzetstratégiai keretekre nincs igény a politikusaink részéről, jól mutatta a 2020-as közös választási lista majd a nagy hárompárti összeborulás. Akarták-e a választók bármelyiket? Nem. Fentről jött a narratíva, hogy ez majd megoldja a magyar politika válságát. Megoldotta? Nem. Elmélyítette a belső válságot, elvesztegette az időt, azt az időt, ami ma a magyarok szlovák pártokra való átszavazásának kedvez.

Őszintén szólva, nem látok reális lehetőséget arra, hogy ebből a Magyar Szövetség felálljon. Nem látom sem az akaratot, sem az erőt és képességet a politikusok részéről (tisztelet a kivételnek).

Most el kell dönteni, hogy a párt ki mellé sorol be. Ha Pellegrini mellé, párton belül tuti balhé tör ki. Ha Korčok mellé, akkor is. Ha nem választ oldalt, az pedig Korčoknak kedve. Forró saját maga jelöltetésével elérte, hogy ez a dilemma ne merüljön fel az első körig. Most véget ért az első kör, és nehéz döntéseket kellene hozni, ami felelősséggel jár. De aligha várhatunk konkrét és problémamentes elvi döntéseket a Magyar Szövetségtől, hiszen felelősséget módszeresen kerülő döntéshozókkal van tele – ezért tart ma ott, ahol tart.

Amint megszületik a döntés, elkezdődik a roncsderbi az EP-választási sikerért. Elvileg a párt programja jó. Csak épp a szavahihetőségén kellene javítania, ám még erre is képtelen.

Forró Krisztián nem tévedett. A magyar közösség erős, elég erős ahhoz, hogy önállósítsa magát. Ezzel nem akarnak a magyar politikai szereplők szembesülni, pedig a folyamat elkezdődött. Forró Krisztiánnak 65 ezer embert sikerült meggyőznie a négyszázezres magyarságból, a legtöbben otthon maradtak vagy szlovák jelöltre szavaztak.

Mi lehet a kiút? A legjárhatóbb megoldás az lenne, ha a párt lemondana arról, hogy gyűjtőpárt akarjon lenni, és vállalná a mai kor követelményét, és egy nemzeti-konzervatív, szuverenista beállítottságú párttá alakulna át. Ennek megfelelően létrehozná egyértelmű, világos, és jól olvasható retorikáját és narratíváját, kialakítaná a nemzetstratégia kereteit, ehhez igazítva a politikáját is. Meghatározná szövetségeseit belföldön és külföldön, és elkezdene végre dolgozni. Jelenleg egyetlen embert látni a párt vezetésében, aki képes ilyen célokban gondolkodni, és konkrét vízióval és átgondolt narratívával rendelkezik.

Komjáthy Lóránt