Miért ilyen nehéz ez a választási dilemma, és miért billen mégis Pellegrini javára a mérleg nyelve?

Nyitókép forrása: SITA

Az elnökválasztási kampány új lendülettel, nagyobb konfrontációval, és több intrikával folytatódik. A második kör két versenyzője között a legfontosabb különbség, hogy az egyik békét hangoztat Ukrajnában és kizárja a szlovák katonák Ukrajnába küldését, a másik pedig csak a háború folytatását jelentő ukrán győzelmet tudja elfogadni, és nem zárja ki katonák küldését Ukrajnába. Mivel ez a legfontosabb különbség, ezen a vonalon folyik a nagy narratívaharc Peter Pellegrini és Ivan Korčok között. Ám e markáns különbség még nem teszi semmissé a két jelölt közötti hasonlóságokat, amit a kampány hevében hajlamosak lehetünk elfelejteni. Ezek a hasonlóságok pedig nem teszik semmissé, hogy a nagykép Pellegrini felé billenti a mérleget.

Szögezzük le, hogy Korčok és Pellegrini is – bár eltérő háttérrel, de – liberális politikusok. A Progresívne Slovensko, a legerősebb ellenzéki párt néhány hónapja még simán átengedte volna Pellegrininek a kormányfői széket a kormányzásért cserébe. Ezért is rendkívül álságos, ahogy a progresszívek most az állam teljes megsemmisülésével azonosítják Pellegrini esetleges megválasztását.

A regisztrált partnerség mellett nem csak Korčok, de korábban Peter Pellegrini is kiállt. Korčok az LMBTQ-ideológia politikai zsarolással történő nyugati terjesztését álhírnek nevezte. Közben Pellegrini pártjának egészségügyi minisztere (Dolinková) zöld utat adna az abortusztabletták alkalmazásának, ami a liberális pártok egyik fő agendája.

   

Magyar szempontból sincs akkora ideológiai különbség a két versenyző között. Korčok a kezdetektől ismert volt magyarellenes, hungarofób megnyilvánulásairól és szerepéről az alkotmánysértő állampolgársági törvény létrejöttében. Ezért is különös, hogy most a magyarokat a jogállamiság védelmével próbálja megszólítani – mikor az ő felelőssége is, hogy egy alapvető jogállami összefüggés, az alkotmányos garanciák sérülnek.

Pellegriniről is tudjuk, hogy a nagyszarvai iskolabotrány kapcsán a maroknyi, magyarkártyát vélhetően üzleti céllal előrángató szlovák szülők oldalára állt, és a magyar provokációt emlegetett. Ahogy egyébként a Pozsony közelében „meghackelt” kétnyelvű közlekedési tábla kapcsán is magyarellenes húrokat pengetett. Pozitívum, hogy most Forró Krisztián támogatásáért cserébe Pellegrini bemanőverezte magát egy olyan álláspontba, miszerint nem a kétnyelvűséggel, hanem azokkal az akitivistákkal volt gondja, akik „provokálták” a szlovákokat. Ez azért a valóság látványos kozmetikai kiigazítása – hogy finoman fogalmazzunk.

A nagy kérdés tehát az, hogy a magyar közösség számára Pellegrini vagy Korčok előnyösebb. Tekintettel arra, hogy a háborús helyzet deeszkalálása elemi érdeke a felvidéki magyar közösségnek és a kárpát-medencei magyarok egészének is, Pellegrini felé billen a mérleg. Ennek több oka van.

Az első és legfontosabb, hogy Korčok egy nyugati narratívát feltétlenül követő, háborúpárti politikus, minden önálló gondolkodás nélkül. Ha nyugaton háborús hangulat uralkodik, ő annak folytatását fogja javasolni. És mivel a nyugati elit olyan mélyen beleállt az orosz kapituláció és Oroszország felosztásának ábrándjába, hogy nem tudja, hogyan visszakozzon, ez jó ideig nem volt változni.

Fontos kiemelni, hogy Pellegrinivel szemben Korčok nem azt mondja, hogy nem szabad katonákat küldeni Ukrajnába, csak azt, hogy ehhez az államfőnek önmagában nincs jogköre. Más szavakkal, Korčok jogkör nélkül is eljátszhatja azt a szerepet, mint a cseh államfő Petr Pavel, aki – ceremoniális jogkörök ide vagy oda – a nemzetközi fórumokon a háborús erőfeszítések folytatását, eszkalációt, katonák Ukrajnába küldését és a tagállami vétójog eltörlését szorgalmazza, politikai nyomást kifejtve.

Vagyis, ha Korčok lesz az elnök, a nyugatiak kapnak egy olyan eszközt a kezükbe, akin keresztül belső vitákat gerjeszthetnek a háború folytatása kapcsán, aki véletlenül sem fog racionális békéről beszélni (csak olyanról, ami a Nyugatnak épp megfelel, de ami teljesíthetetlensége miatt a háború folytatásával egyenlő), és akire hivatkozva a nemzetközi mainstream sajtó majd arról cikkezhet, hogy Szlovákia valójában nem állt ki a háborúpártiak sorából, mert az államfő ezt és ezt mondta… Erre azért van szükségük, hogy elkerüljék még a látszatát is annak, hogy létezik más életképes vélemény a háborús narratívával szemben.

Ha Korčok lesz az elnök, a globalisták ismét lendületet vehetnek. Az új államfő módszeresen fogja nyilatkozataiban aláásni a tagállami szuverenitás létjogosultságát. Amikor Brüsszel majd az európai polgárok érdekei ellen cselekszik (sokadjára is), majd kiáll, és védelmébe veszi a technokraták indokait, lefordítva azokat a szlovák körülményekre. Korčok munkája külügyminiszterként is csak erre korlátozódott, és szolgalelkűségében igen hatékonynak is bizonyult.

Fontos megjegyezni, hogy a liberális ellenzéknek azért rendkívül fontos Korčok győzelme, mert azt meglovagolva (Čaputová 2019-es győzelméhez hasonlóan) szeretnék megnyerni a nyári EP-választásokat is. Nem csak azért, hogy minél több mandátumuk legyen, hanem hogy az egyre erősebb szuverenista pártoknak minél kevesebb mandátuma legyen, elkerülve ezzel a nemzeti fordulatot az EP-ben.

A helyzet az, hogy a magyar közösség érdekeivel épp ezért Korčok megválasztása nehezen összeegyeztethető. A magyar közösség a háború lezárásában és a béke hangjának erősödésében érdekelt. Nem csak a kárpátaljai magyarok és a világháború rémképe miatt, hanem azért is, mert amíg tart a háború és a liberálprogresszívek szükségét érzik, hogy megindokolják a harcok folytatását, addig folyamatosan a magyarokkal, a magyar kettős állampolgárság lehetőségével és a „magyar revízió” lehetőségével fognak riogatni.

A magyar közösségnek az sem érdeke, hogy liberális-progresszív győzelem szülessen az EP-választásokon. Az ugyanis azt jelenti, hogy

• folytatódik a háborús uszítás,
• az európai gazdaság és agrárium módszeres tönkretétele,
• az amerikai és ukrán gazdasági érdekek feltétlen kiszolgálása,
• a tagállamok ideológiai zsarolása (lásd, hogyan küldték el a milliárdokat Lengyelországnak csak azért, mert liberális kormány alakult, anélkül, hogy bármilyen törvényt megváltoztatott volna),
• a nemzeti kisebbségek jogainak következetesen mellőzése,
• az LMBT- és genderideológia beerőszakolása az iskolákba és a kultúrába,
• az uniós pénzen finanszírozott szexuális fesztiválok,
• folytatódik a vakcinaügyhöz, a Katargate-botrányhoz hasonló korrupciós gyakorlat,
• a nemzeti-konzervatív, család- és életpárti, szuverenista vélemények cenzúrája.

A Korčok-Pellegrini verseny tehát a háború és a béke versenye, ami jóval messzebbre mutat az ukrajnai harcoknál és a béke hangjának megerősítésénél.

Az egyéni prioritások persze ettől eltérőek lehetnek. Az embereket a racionális mérlegelésen túl az álhírek (pl. hogy Korčok egy konzervatív politikus), a kapcsolati tőke hatása, a korábbi évek (egyébként teljesen jogos) előítéletei és negatív tapasztalatai és az általános kiábrándultságuk a politikából is befolyásolják.

A nagykép azonban egyértelmű. Így azt is érdemes lehet figyelembe venni.

Komjáthy Lóránt