Belföld

Sulík: Érdekünk, hogy 2024-ben legyenek a következő választások

A pártelnök szerint az SaS a kormány legstabilabb, legkiszámíthatóbb tagja.

Nyitókép: rtvs (reprofoto)

 

Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter megfelelően látja el feladatát, így az SaS nem támogatja az ellenzék kezdeményezését a visszahívására, jelentette ki Richard Sulík (SaS) az RTVS 5 perc múlva 12 című műsorában.

 

Vitapartnere, az ellenzéki Hlas korábbi belügyminisztere, Denisa Saková kritizálta Mikulec tevékenységét. Szerinte a rendőrség kötelékében a „bodrel, a káosz és az anarchia“ uralkodik.

 

Mindkét politikus elismeréssel adózott Zuzana Čaputová államfői időszakának eddigi 2 évével kapcsolatban.

 

Čaputová: Az ország meg van sérülve, a helyzet megnyugtatására van szükség

 

Sulík elmondta, hogy jó az együttműködés az államfővel. Saját pártjával kapcsolatban úgy látja, hogy ők a kormány legstabilabb, legkiszámíthatóbb tagja. Ugyanakkor ismét odaszúrt Igor Matovičnak, kritizálva őt, mint korábbi miniszterelnököt.

 

A választási időszakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy párta mindent megtesz azért, hogy a következő választások 2024-ben legyenek, és ennek érdekében támogatják Eduard Heger kormányát.

 

Amennyiben az OĽaNO ÁFA-emeléssel állna elő, készek a javaslat vétózására.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket