Nyílt fórumon Kalondán 2., – Közösséget kell építeni

Folytatjuk a Kalondán tartott közéleti fórumról szóló beszámolónkat (1. rész ITT olvasható.) A szervezők által meghívott felszólalók mindegyike érdekes saját megfigyeléseket osztott meg a hallgatósággal. Engem leginkább Varga Henrietta szavai fogtak meg, aki a felvidéki magyarság szempontjából életbevágó témát, az iskolaügyben szerzett tapasztalatait és meglátásait mutatta be.

A pedagógus, újságíró, jelenleg főállású édesanya több, aggasztó problémára hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, a rimaszombati Műszaki, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolában dolgozott. Amikor 2013-ban tanítani kezdett, több magyar osztály volt, nagyobb volt a magyar osztályok iránti érdeklődés, mint a szlovák tagozatok felé. Az iskolának erős, húzó-vonzó ereje volt, gyakorlatilag Nagykürtöstől, Rozsnyóig terjedő területről jártak oda diákok.

2017-ben, amikor anyasági szabadságra ment, tapasztalhatta, hogy  az egyik szakra csak 10 diák jelentkezett. Az iskola alig négy alatt oda jutott,  hogy az egykori  27 létszámú osztályból 20, majd 14 lett. A helyzetet az igazgatóság úgy próbálta megoldani, hogy a munkatársai közvetítésével felnőttekkel (távoktatás) pótolták ki a minimális létszámhoz szükséges diákokat. Miután a rendes diákok létszáma 10-re csökkent, ez az út már nem volt járható. Így az 2017/18-as iskolai évben már nem nyílhatott meg magyar elektrotechnikai osztály.

   

Az eset olyan irányban gondolkodtatta el, hogy ha a szakközépiskolá(k)ban ilyen diákhiány van, akkor mi lesz az alapiskolában, az óvodákban?

Megállapította, hogy  egyre kevesebb diák látogatja a magyar tanintézményeket, tudatos leépítésnek megnevezve a „magyarsággal szembeni” állami stratégiát. A szórványosodás közelébe került területeken a diákok hiánya miatt főleg a  középiskolák zárják be a kapuikat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi 14 évben csaknem 50 magyar iskola szűnt meg Szlovákiában, közöttük 2018-ban  két gimnázium (Nagymegyer, Tornalja), s pár napja pedig a lévai református gimnázium volt kénytelen bezárni a kapuit.  Jelenleg a gyerekek 5,8 %-a látogat magyar iskolát – az országban összesen 686 magyar iskola üzemel. Az arányokat tekintve több az iskola és kevesebb a diák, ami  előre vetíti az iskolák sorsát is.

Mint elmondta, a legkritikusabb helyzetben a középiskolák, benne a szakközépiskolák vannak, hiszen jelenleg már minden harmadik magyar gyerek szlovák iskolában tanulja meg a szakmáját. A középréteg az, amelyik leginkább úgy véli, hogy a szlovák nyelven tanuló gyermekeik jobban érvényesülhetnek az életben. Megítélése szerint az iskolahálózat fenntartását nem a központtól kell elvárni, de minden nemzetiségi összetételű régiónak magának kell megtalálnia az optimális megoldást. A probléma szerinte olyan szintre jutott, amit helyi szinten már nem nagyon lehet megoldani, abban a politikai képviseletnek kell, kellene szerepet vállalnia.

Figyelmeztetett arra, hogy egy olyan útkereszteződésbe értünk, ahol mindenkinek el kell döntenie, hogy hogyan tovább. Ebben meghatározó fontosságúnak kell lenni annak, hogy időben meg kell szólítani a gyermekes házaspárokat. Az eszközeket tekintve hatékonynak tűnnek a ringató foglalkozások, amelyek, ahol rendezik népszerűek, meg tudják szólítani a vegyes házasságok gyermekeit is, s jó lenne, ha ez a forma mindenhol elérhető lenne.

Azt már magam tenném hozzá, hogy az iskolaügyet érintő számos negatív tény mellett, ha nagyon ritkán is, de akadnak pozitív példák. Több éves kihagyás után a losonci építészeti szakközépiskolában szeptemberben újra magyar osztály is nyílik.

Számomra pozitív kicsengése volt a rozsnyói járásból, Sajólekenyéről érkezett Beke Beáta gondolatainak, aki a helyi közösségi élet kiépítésében szerzett tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel.  Ilyenekből a losonci járásból is több pozitív példát lehet említeni Ragyolctól Losoncig terjedően, de a jót nem lehet elégszer hangsúlyozni. Az ezen területen dolgozók képezik magyar közösségünk azon magját, akikre – s ez a kalondai találkozón többször elhangzott – a politikai képviselet kiválasztásában még lehet számítani. A kérdés persze az, hogy meddig.

Mint elmondta, a településének „kutyástul” 270 lakosa van. Sorsát tekintve nem kivételes helyzetű település, az elvándorlások következményeként folyamatosan csökken a lakosainak száma. Elgondolkoztató az, hogy a mintegy 30 korosztálybeli lakosból, akikkel együtt végezte az iskoláit alig hárman laknak még a faluban.

Maga is többször volt távol a falutól, de miután végleg hazaérkezett, egyre többen keresték meg, s láttak el különböző tisztségekkel. Így lett a vezetője pl. a fiatalok klubjának, azzal hogy vállalta – amit senki más sem akart felelőséggel vállalni – hogy kinyitotta és zárta a számukra rendelkezésre bocsátott helyiséget. Ezen túlmenően azután közös munkával eljutottak oda, hogy  kitalálták a tevékenységüket, pályázatokat  írtak és írnak. Létrehozták a Pro Le-Ti Polgári Társulást, újságot adnak ki.

A Társulás nagy hangsúlyt fektet a gyerekekre és fiatalokra. Mint az előadó által szétosztott tevékenységi beszámolóból kiderül, stabilan 10 tagjuk van, s a régióban mintegy 50 önkéntest sikerült megmozgatniuk. Példának okáért 2010-től részt vesznek az Európai Önkéntes Szolgálat programjaiban. Ebbe a régió szintjén 10 gömöri települést is sikerült bekapcsolni. Szép példaként említhetőek a településen megrendezett családi délutánok is, melynek társzervezői.

Hangsúlyozta, hogy a felvidéki magyarság megmaradásának  alapja a közösségépítés.  Mint újságíróként „magyar emberként, magyar rendezvényeken vagyok jelen, az a testi, lelki, szellemi táplálékom. … csak  az én emberi minőségemen és döntésemen függ, hogy melyik benne lakó farkas lakik majd  jól utána …” .

Puntigán József